A férfiak benzinre és cigire, a nők egészségre és ruhákra költenek

A férfiak benzinre és cigire, a nők egészségre és ruhákra költenek

Ezzel pedig a férfiak jóval nagyobb mértékben károsítják a bolygót.

Egy svéd tanulmány szerint a férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ.

A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban – olvasható a The Guardian oldalán.

A kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt.

A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.

Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor

– mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője is egyben.

Hozzátette:

a férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autóüzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre.


A Journal for Industrial Ecology című folyóiratban publikált tanulmány nem vette számításba a munkához használt autókba, például taxikba töltött üzemanyagot.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek.

A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni.

Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle

– magyarázta Kanyama.

Az MTI felidézi, hogy egy 2017-es tanulmány szerint egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, ha nem használnak autót és kerülik a repülést.

A mostani tanulmányban felhasznált adatok ugyan 2012-ből származnak – ezek az utolsó legfrissebb elérhető adatok –, de Kanyama szerint azonban nem valószínű, hogy mostanra annyira megváltoztak volna a mutatók, hogy az befolyásolná az elemzésük konklúzióját.


A figyelmetekbe ajánljuk