bécsi filharmonikusok koncert 2020 virágok hangszerek hegedű öltöny ünnepség

Gyönyörű zenéjükkel minden évben elkápráztatják közönségüket a Bécsi Filharmonikusok. Az újévi koncert idén sem maradhat el, a korlátozások következtében ezúttal online tekinthetjük meg a zenekar előadását.


Nem csak hogy nézhetjük majd a koncertet, de legyünk bárhol a világon, élő tapsot is küldhetünk majd a Zeneegylet Aranytermébe, ahol Riccardo Muti fog állni a karmesteri pulpituson. Muti már több évtizede dolgozik együtt a Bécsi Filharmonikusokkal: először 1993-ban vezényelte őket, azóta az idei lesz a hatodik alkalom.

„Nemzetközi szinten lehetetlen lenne, hogy a koncertet ne tartsuk meg. A koncert számomra üzenet a világnak."

– hangsúlyozta Daniel Forschauer, a Bécsi Filharmonikusok elnöke egy rádiós interjúban.

A zenekar 2020-as újévi koncertjét Andris Nelsons vezényelte.

Wiener Philharmoniker /Dieter Nagl

Az előadás több mint 90 országba, több mint 50 millió nézőhöz jut el online. A már februárban elkészült programon nem változtatnak, a betervezett vidám, ugyanakkor meghitt művek a Strauß-dinasztia és kortársai gazdag repertoárjából származnak majd.

Az Aranytermet (Goldener Saal) a koncerthez és persze az újévhez méltóan dekorálják ki, a világ egyik legszebb, historizáló stílusban épített zenei szentélyét temérdek virággal díszítik majd. A koncerten a közönség tapsát élőben játsszák majd be. Hogy ennek mi is részesei legyünk, ide kattintva tudunk regisztrálni.

via B2B Wien

A figyelmetekbe ajánljuk