Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója
Biró István / MTI

Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója

A legendás zenész 77 éves volt, halálának hírét az együttes Facebook-oldalán tették közzé zenésztársai.


„A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad"

– olvasható a bejegyzésben.

Munkásságát számtalan díjjal elismerték:

  • 1986-ban az Omage együttes tagjaival megosztva Liszt Ferenc-díjat;
  • 1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét;
  • 2013-ban szintén az együttes tagjaival megosztva Kossuth-díjat;
  • 2018-ban pedig Fonogram életműdíjat kapott.

Benkő László Szombathelyen született 1943. június 12-én, de tanulmányait már a fővárosban kezdte el. Középiskolásként kezdett zenélni, rövid ideig a Benkó Dixieland Band, majd az Omega elődjének tekinthető Próféta együttes tagja volt.

Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az első évtizedben Benkő László szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. 1968-tól Presser Gáborral másik billentyűsük is lett, ő többféle hangszeren játszott: furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős). Időnként zongorázott és sokszor énekelt.

Presser távozása után kizárólag billentyűs volt, szintetizátort 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Az együttes jelenlegi tagjai közül ő alkotott, játszott legtöbbet önállóan. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője volt. 2013-tól fellépett a Megapolis tribute együttessel. 2017-ben májrákot diagnosztizáltak nála, amelyből kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba.

A figyelmetekbe ajánljuk