cigaretta

A dohányzás bizonyos káros hatásai három generáció múlva is jelentkezhetnek

Egy új tanulmány generációs kapcsolatot talált a dohányzás és a testzsír között. Azoknak a nőknek, akiknek nagyapja fiatalon kezdett dohányozni, általában több a testzsírjuk – derült ki a Kilencvenes évek gyermekei (Children of the 90s) című harmincéves projekt új tanulmányából.


Egy korábbi kutatás már megállapította, hogy ha egy apa még a pubertáskor előtt kezdett el rendszeresen dohányozni, akkor a fiainak a vártnál több testzsírja volt. A lányainál azonban ez nem volt igazolható. Azonban most a projekt szerzői pontosan kimutatták a magasabb testzsírt azoknál a nőknél, akiknek a nagyapja vagy dédapja 13 éves kora előtt kezdett el dohányozni. A fiú unokáknál vagy dédunokáknál viszont nem találtak ilyen kapcsolatot.

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a bizonyos káros anyagoknak való kitettség olyan változásokhoz vezethet, amelyek generációkon keresztül öröklődhetnek. A szerzők ugyanakkor elismerték, hogy ennek megerősítéséhez és a folyamat megértéséhez további kutatásokra van szükség.

A Bristoli Egyetem kutatói, a tanulmány szerzői a generációk közötti adatok részletessége és mélysége miatt tudták megtalálni a lehetséges kapcsolatot. A Kilencvenes évek gyermekei kutatás 1991-ben kezdődött. Jean Golding professzor, a 30 évet átfogó projekt alapítója és a legújabb jelentés vezető szerzője elismerően szólt a 14 ezer állapotos nőről, akik annak idején beleegyeztek a vizsgálatban való részvételbe, és megemlékezett gyermekeikről és unokáikról is.

Ha ezeket az összefüggéseket más adathalmazok is megerősítik, akkor ez lesz az egyik első olyan humán vizsgálat, amelynek információ alkalmasak lesznek arra, hogy elkezdjük megvizsgálni ezeket az összefüggéseket, és elkezdjük feltárni a potenciálisan fontos generációkon átívelő kapcsolatok eredetét

– mondta Jean Golding epidemiológus, az Egyesült Királyságbeli Bristoli Egyetemről.

Unsplash / Mathew MacQuarrie

A harmincéves kutatás az eltelt idő alatt több áttörő felfedezést hozott. Húsz éve jöttek rá, hogy azoknak a nőknek, akik a terhesség alatt – akár csak kéthetente egyszer – olajos halat fogyasztanak, a gyermekeik élesebb látásúak lesznek. Egy 2013-as tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség alatti jódhiány káros hatással lehet a gyermekek szellemi fejlődésére. A kutatók erre úgy jöttek rá, hogy a tanulmányban a résztvevők terhességének korai szakaszából származó vizeletminták és részletes feljegyzések álltak rendelkezésre arról, hogy a várandós anyák mit ettek.

A projektnek köszönhető az a felfedezés is, hogy a 2-es típusú cukorbetegségre való genetikai hajlam korai jelei már nyolcéves gyermekeknél is kimutathatók. A kutatók kapcsolatot találtak a mogyoróallergia és a mogyoróolajat tartalmazó bőrkrémek között is. A harmincéves projekt azt is lehetővé tette, hogy a résztvevők BCG-oltáshegeinek vizsgálatával megtudják, hogyan gyógyulnak a sebek.

A Scientific Reports című folyóiratban publikált legújabb tanulmányhoz a kutatók a nagyapák és dédapák dohányzási szokásaira vonatkozó adatokat vizsgálták. A nagymamák és dédnagymamák közül olyan kevesen dohányoztak, hogy ezt nem lehetett felhasználni a kutatáshoz.

A kutató szerint két fontos eredményt hozott a kutatás: az első, hogy ha a serdülőkor előtt egy fiú ki van téve bizonyos anyagok hatásának, például dohányzik, az hatással lehet a következő generációkra. A másik, hogy a gyermekek túlsúlyossága talán nem is annyira a jelenlegi étrendjükkel és a testmozgással függ össze, hanem sokkal inkább az elődeik életmódjával vagy azzal, hogy az ezzel kapcsolatos tényezők fennmaradtak.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk