Díjeső: mindkét magyar film Ezüst Medvét nyert a Berlinalén
Nagy Dénes és Kizlinger Lilla a rangos díjak mellett is elsők lettek valamiben: előbbi elsőfilmeskét, utóbbi élete első alakításával érte el a sikert.

Hatalmas magyar siker született a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, és két rangos díjat is sikerült elhozni: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében.

Már önmagában az is nagy szó volt, hogy a Berlinale nagyjátékfilmes versenyprogramjában idén először szerepelt két magyar film, de a díjakkal sikerült minden elvárást felülmúlni.

Ráadásul,

Nagy Dénes az első magyar elsőfilmes, aki elnyerte az Ezüst Medvét a Berlinálé történetében.

Természetes fény 

Az élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi zsűri, Enyedi Ildikó, Mohammed Raszulof, Adina Pintilie, Gianfranco Rosi, Nadav Lapid és Jasmila Zbanic választotta ki a legjobbakat a versenybe került 15 alkotás közül.

A zsűri mellett a nemzetközi sajtó is nagy lelkesedéssel fogadta a második világháborúban, a megszálló magyar katonák sorsát követő Természetes fényt, amelyet a tervek szerint hazánkban is mielőbb szeretne bemutatni a Vertigo Média, ha erre lehetőség lesz.

A természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió megszállta vidékein játszódik egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István – egyszerű magyar földműves – szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A rendező Závada Pál regényét adaptálta vászonra.

Rengeteg - Mindenhol látlak

Az idei Berlinálén csupán két színész díjat ítéltek oda: a legjobb fő- és legjobb mellékszereplő díját. Ezek közül az egyiket vihette haza Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjének egyik mellékszerelője, Kizlinger Lilla

Az anyja halála miatt az apját hibáztató tinit alakító 20 éves lány jelenleg filmrendező szakos hallgató, ez az első filmje színésznőként.

Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje – az első részhez hasonlóan – hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A hat kis történetben láthatatlan fonál köti össze az azokban szereplő embereket

Fliegauf Bence a Hamu és Gyémánt magazin 2017-es őszi lapszámában.

Hamu és Gyémánt/Sárosi Zoltán

Fliegauf Bence a Hamu és Gyémánt magazin 2017-es őszi lapszámában.

Hamu és Gyémánt/Sárosi Zoltán

„Gratulálok Lillának! Szeretném megköszönni a közreműködő összes színészeknek a kitartó, és koncentrált munkát. Ha rajtam múlik vissza fogunk még térni a Rengetegbe!""

– mondta Fliegauf Bence. a siker után.

A koronavírus-járvány miatt a Berlinalén egyelőre a szakmai közönségnek mutatták be a filmeket egy ideiglenes streamingszolgáltatás, a Berlinale Media Service (BMS) révén. A nagyközönség a Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban láthatja a fesztiválra beválogatott filmeket, a nyilvános vetítéseket június 9-től június 20-ig tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.


A figyelmetekbe ajánljuk