
Először mutattak ki a mikroműanyag-szennyezést az emberi vérben, a tudósok a vizsgált emberek majdnem 80%-ában találták meg az apró részecskéket.

A San Diego-i állatkert tudósai azon dolgoznak, hogy az északi fehér orrszarvút visszahozzák a kihalásból. Stratégiájuk középpontjában az áll, hogy fagyasztott bőrsejtekből új petesejteket és spermiumokat hoznak létre, amit még soha nem tettek orrszarvú esetében.

Ugyanakkor kinézete ellenére nem egy kifejezetten vérengző állat. Szimplán csak aggancsok helyett valamiért az állat inkább agyarokat növesztett.

El lehet kezdeni idén már az emberi kísérleteket. Az új kutatások szerint a nem hormonális tabletta 99%-ban hatékony volt a terhesség megelőzésében egereknél.
2022. március 24. ● Hamu és Gyémánt
Egy tanulmány szerint a férfiak folyamatosan túlértékelik a…
Hamu és Gyémánt

A sikertelen próbálkozások aránya 2020-ban magasabb volt, mint az előző évtizedben. Mi lesz így a következő generáció sorsa?
2022. március 23. ● Hamu és Gyémánt
Úgy néz ki, egyre nehezebben szoknak le a cigiről a fiatalok
Hamu és Gyémánt

Ezt egy friss kutatás állapította meg, amely megvizsgálta azt, hogyan reagálunk arcokra és tárgyakra, és ez milyen agyi aktivitást vált ki.

Ez még ráadásul csak a kezdet, ugyanis folyamatosan újabb és újabb exobolygókat találnaka technológia fejlődésének köszönhetően.

Azt tudjuk, hogy mágneses mezők alapján közlekednek, na de hogyan fordítják ezt le maguknak valamiféle útvonalként? Ez eddig kérdés volt, most egy kutatás a válasz nyomába eredt.

Bár valószínűleg a legtöbben mindent megtesznek azért, hogy érdekesek legyenek, az unalmas emberek látszólag mindenhol jelen vannak – még akkor is, ha nem tudják magukról, hogy unalmasak.
2022. március 22. ● Hamu és Gyémánt
Egy kutatás megfejtette, mitől gondolhatnak minket…
Hamu és Gyémánt


