
A Tirrén-tenger szívében fekvő Capri éppoly magával ragadó, mint nagyobb testvérei, Szardínia és Szicília. Ezt a kristálytiszta vízéről és gazdag történelméről ismert helyet mégsem lepték el teljesen a turisták – írja az Express.
február 27., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Ha már unjuk Szicíliát, idén nyáron válasszuk ezt az apró…
Hamu és Gyémánt

Egy apró olasz település nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kifejezetten amerikaiak számára kínál gyakorlatilag ingyen, gyorsított eljárásban letelepedési lehetőséget. Jó hír, hogy nem csak a tengerentúlról érkezők jelentkezhetnek, így lássuk, mit érdemes tudni a programról.
november 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Kiábrándult amerikaiak vásárolhatnak 1 dollárért házat…
Hamu és Gyémánt

Casu marzu – ez a név valószínűleg a legtöbb olvasónak nem sokat mond, pedig egy igazi különlegességről van szó. A név ugyanis egy olyan olasz sajtot takar, amit sokak számára gyomorforgató módon férgekkel érlelnek.

A túrázással összekötött nyaralás egyre divatosabb – Európa-szerte folyamatosan jelennek meg a vadonatúj útvonalak, így napról napra nehezebb választanunk a célpontok közül. Egy olaszországi régió most ingyenes szállással csábítaná a fiatal túrázókat, írja a Time Out.
június 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ingyen szállás vár a fiatal túrázókra Szardínia szigetén
Hamu és Gyémánt

Szardínai önkormányzata nem először jelzi, mégsem tudják a turisták megjegyezni: a sziget tengerpartjainak homokját tilos hazavinni, ezzel ugyanis károsítják a terület természeti kincseit. A rebellis utazóknak komoly bírsággal kell számolniuk.
május 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Súlyos bírság jár, ha homokot lopunk erről az európai…
Hamu és Gyémánt

Szardínia önkormányzatának köszönhetően mostantól semmilyen ruhát sem kötelesek viselni azok, akik össze szeretnének házasodni. San Vero Milishez közel ugyanis létezik egy nudistastrand, az Is Benas beach, ahol mostantól bárki ruha nélkül mondhatja ki a boldogító igent.
május 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ezen az olasz tengerparton most már ruha nélkül is…
Hamu és Gyémánt

Olaszországot elsősorban a turisták körében népszerű városok, például Róma, Firenze és Velence miatt szoktuk meglátogatni, pedig számos kevésbé ismert célpontot is fellelhetünk a mediterrán országban. Ezen rejtett gyöngyszemek festői tájain keresztül bepillantást engednek az autentikus olasz…
március 12., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 alig látogatott olasz kisváros, ha a turisták tömege…
Hamu és Gyémánt

A kollagént napjainkban egyfajta csodaszereként emlegetik, leginkább a bőrre gyakorolt öregedésgátló hatása miatt. Ma már a tudomány is alátámasztja ennek a fehérjetípusnak az ízületi funkciók és fájdalmak javításában való jótékony hatását. Alább öt olyan ételt mutatunk be, amelyek a…
január 08., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 természetes kollagénforrás, amit érdemes hozzáadnunk az…
Hamu és Gyémánt

A táplálkozási szakemberek egyetértenek abban, hogy a változatosság a kulcsa minden egészséges, kiegyensúlyozott étrendnek.
június 30., 2023 ● Kovács Emese
8 alulértékelt élelmiszer, amit minden héten enned kellene
Kovács Emese

A Szardínia belsejében található Ollolai ismét elindította az Olaszországban már jól ismert egyeurós programját, ezúttal távmunkában dolgozó albérlőket vár.
június 21., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel bérelhetünk egyeurós…
Hamu és Gyémánt
június 19., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Csak távolról nézzük Európa egyik legszebb tengerpartját…
Hamu és Gyémánt

Eleged van a régi munkádból, a városból, a vacak időjárásból? Itt a lehetőség, hogy ne csak otthagyd ezt az egészet, hanem még pénzt is kapj érte.
szeptember 10., 2022 ● Kovács Emese
Közel 6 millió forintot fizetnek ebben a kicsi olasz…
Kovács Emese
