
Egy utazási portál évről-évre nyilvánosságra hozza az öreg kontinens legvonzóbb úti céljait – meglepetések is vannak az idei listán.
február 16., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Egy friss rangsor szerint ezek a városok Európa legjobb úti…
Hamu és Gyémánt

Az Amerikai Egyesült Államok január végén frissített utazási tanácsai szerint nagy valószínűséggel találkozik majd a bűnözés valamilyen formájával az, aki a Bahama-szigetekre utazik. Az ország Külügyminisztériuma emiatt felszólította a turistákat, hogy „fokozott óvatossággal járjanak el.”
február 02., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Figyelmeztetést adtak ki: elhaparódzott az erőszak ezen a…
Hamu és Gyémánt

Szlovénia népszerűsége felszállóban: 2023-ban összesen 6,2 millió turista látogatott az országba, ők 16,1 millió vendégéjszakát töltöttek el délnyugati szomszédunknál. Mutatjuk, tavaly melyik nemzet körében volt a legfelkapottabb célpont Szlovénia.

Bár egy ideje tervezték, Európa egyik legnépszerűbb úti célja a koronavírus-világjárvány miatt elnapolta az idegenforgalmi adó bevezetését. 2024. január 1-jétől azonban életbe lépett a rendelkezés, amivel turistaként ezentúl mindenképpen érdemes számolnunk.
január 27., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Már ebben az országban sem ússzuk meg idegenforgalmi adó…
Hamu és Gyémánt

A pandémia idején az utazni vágyóknak otthon kellett maradniuk, amikor azonban „kiszabadultak”, elindult egy eszeveszett költekezési hullám, amit sokan csak bosszúköltésnek hívnak.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Mi az a bosszúköltés, és miért lesz tőle sokkal drágább a…
Hamu és Gyémánt

A nyaralás folyamán az ékszerkérdés szinte mindig komoly problémát jelent. Az emberek teljesen érthető módon rendkívül féltik a drágábbnál drágább kiegészítőiket, azonban egy elegáns vacsorához – szintén érthető módon – az emberek szeretnek felvenni egy szép nyakláncot vagy karórát. Ennek apropóján…
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
4 tipp, hogy az utazásaid során is biztonságban legyenek az…
Hamu és Gyémánt

Az európaiak utazási kedve továbbra is jelentős: 73%-uk tervezi, hogy 2022 júniusa és novembere között külföldre megy nyaralni, a különböző aggodalmak – többek között a magas infláció, az orosz-ukrán válság és a jelenleg is tartó világjárvány – ellenére.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A brutális árnövekedés ellenére az európaiak nagy része…
Hamu és Gyémánt

Az ország idegenforgalmi tisztviselőinek számításai alapján 2023-ban ~10 millió turista érkezhetett Albániába. A balkáni ország nem csak lenyűgöző tengerpartjaival győzte meg a turistákat, rendkívül alacsony árai is közrejátszottak a növeknő adatokhoz.
december 17., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Még most utazzunk el ebbe a balkáni országba, hamarosan…
Hamu és Gyémánt

Hawaii, Bali vagy Kanári-szigetek. Ezek a helyek juthatnak elsők közt eszünkbe, amikor közkedvelt egzotikus úti célokra gondolunk. A közeljövőben azonban számos más, eddig rejtett gyöngyszem válhat felkapott desztinációvá. Ezek közül az csodaszép országok közül mutatunk most párat.
október 20., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Ez az 5 ország lehet hamarosan mindenki vágyott úti célja
Hamu és Gyémánt

Az idén szeptember végéig közel 696 ezer magyar turista 3,5 millió éjszakát töltött el Horvátországban, mindkét adat már most meghaladja – 12, illetve 9 százalékkal – a 2019. egészében regisztrált számokat – közölte Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója október 4-ei…
október 07., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Rekordmennyiségű magyar nyaralt idén Horvátországban
Hamu és Gyémánt

Az első féléves adatok alapján Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
szeptember 23., 2023 ● Hamu és Gyémánt
A magyarok kedvencei? Kiderült, hova utazunk belföldön a…
Hamu és Gyémánt

Te is szeretnél egy hónapot Olaszország szépségeiben elmerülve valami egyedit alkotni, úgy, hogy közben minden költséget fizetnek neked? Egy nyugat-szicíliai városka pont ennek tenne eleget: két szerencsés művésznek luxusszállást, ingyenes étkezést és költőpénzt kínál. Cserébe pedig nem is kérnek…
szeptember 04., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Ingyen luxusnyaralással csábítaná magához a művészeket ez a…
Hamu és Gyémánt