
Amióta világ a világ, az emberiséget azóta foglalkoztatja, hogy mi van a Föld bolygón túl. Az űrkutatás soha nem látott tempóban halad, olyannyira, hogy lassan az írói, rendezői fantáziát is utoléri és beteljesíti a korábban csak sci-fikben látható „jóslatokat”. Most az űrkutatás és az űrutazás…

Nemcsak a virágok, a fák és az állatok motívumai jelenhetnek meg használati tárgyainkon, hanem akár a gyümölcsök is. A most következő gyűjtemény darabjai biztosan meghozzák a kedvünket pár szem eper vagy egy pohár frissen facsart narancslé elfogyasztásához.

Elég csak egyszer betenni a lábunkat életünk során Olaszországba, egészen biztosan magával ragad minket a kultúra, a hangulat, az emberek, az életfelfogás. Aki minden évben úgy tér vissza az olasz tengerhez, mintha hazaérne, azért, akinek pedig szerepel a bakancslistáján, azért fogja szeretni…
június 01., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Dolce vita! – 5 tárgy az igazi, olasz életérzéshez
Hamu és Gyémánt

A részvét fontos, nem csak a részvétel –mondhatnánk némiképp kiforgatva az újkori olimpiák atyja, Pierre Coubertin báró nemes szavait. Merthogy akadtak bizony olyan meccsek, amelyek nyomán vér folyt – a versenyarénákon kívül (is). Előfordult, hogy egy pályán szerzett győzelem közéleti áttöréshez…
május 27., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Arénából a frontra – 4 sporttörténelmi pillanat, ami…
Hamu és Gyémánt

Május utolsó vasárnapján ahogy minden évben, idén is a gyerekeké a főszerep. Ezúttal olyan nem mindennapi tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a megajándékozottak arcára.

Végre elérkezett a szabadtéri étkezések szezonja, egy jó pikniknek pedig senki sem tud ellenállni. Mindegy, hogy a saját kertünkben, vagy egy autós kirándulás egyik megállójaként valamilyen festői domboldalban, a lényeg, hogy adjuk meg a módját!

Budapest nemrég nyílt Crowne Plaza hotele a szállóvendégek mellett a hazai közönségnek is izgalmas programokat kínál: május 27-től hétvégente a hotel Cult éttermének impozáns tetőkertjében finom falatok, a szálloda fitnesz termének teraszán pedig jóga várja a feltöltődni vágyókat, akik a reggeli…
május 17., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Májustól újra piknik hangulatú villásreggelivel indíthatjuk…
Hamu és Gyémánt

Gablini Gábor első autójavító műhelye 35 évvel ezelőtt nyílt meg, egy évvel később pedig már a Peugeot márka első magyarországi forgalmazója volt. A Gablini cégcsoport Hyundai, KIA, Peugeot és Nissan modelleket értékesít, továbbá olyan exkluzív márkákat, mint az Aston Martin, a Lotus vagy az INEOS…
május 17., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Aston Martinról álmodott, és valósággá vált – interjú…
Hamu és Gyémánt

Lehet szeretettel, lehet lelazulva, lehet tudományosan és lehet lustán – ha az ember szereti a jó kávét, nem árt, ha maga is el tudja készíteni. A tavaszi Hamu és Gyémánt magazinban segítünk eligazodni az eszközök rengetegében! Bánlaki D. Stella írása.
május 16., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Otthon a kávéban – így készítsük profin a feketénket!
Hamu és Gyémánt

Az idei strand- és a fagyiszezon már elkezdődött, pár hét múlva pedig a naptárak szerint is itt a nyár. Segítünk a felkészülésben azoknak, akik szeretnének egyszerre biztonságosan és stílusosan napfürdőzni.

Több mint 7 órán keresztül zajló előadások, 4 kiemelt előadó a Budapesti Kongresszusi Központ 6 termében – ezek várják mindazokat, akik jegyet váltanak dr. Máté Gábor első, egész napos hazai rendezvényére, amelyen az előadások mellett workshopok, könyvvásár és filmvetítés is segít abban, hogy…
május 09., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Ilyen még nem volt: hamarosan egész napos előadás-sorozatot…
Hamu és Gyémánt

Tudvalevő, hogy a testi-lelki egészségért mozognunk kell: a sportolás nem csak egészségünk megőrzésében, de számos betegség gyógyításában is segít. Épp ezért a Dr. Rose Magánkórház a tavaszi-nyári szezonban az ország egyik legismertebb oktatójával tart ingyenes jógaórákat a páciensei számára.
május 09., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Ilyenek a jógaórák a Dr. Rose Magánkórház tetőteraszán
Hamu és Gyémánt