
Ez derült ki az eddig készült legnagyobb tanulmyánból a témáról, de továbbra is akadnak megválaszolatlan kérdések.

A Frequency Therapeutics biotechnológiai cég tudósai kifejlesztettek egy újfajta terápiát, amely képes visszafordítani a hallásvesztést, hallókészülék vagy cochleáris implantátum nélkül.

Az emlékek a genetikai kódon keresztül öröklődhetnek egyik generációról a másikra, a sejteknek köszönhetően.
április 11., 2022 ● Kovács Rebeka
Hogyan öröklődhetnek az emlékek genetikailag generációkon…
Kovács Rebeka
április 10., 2022 ● Hamu és Gyémánt
Könnyű fogyási lehetőség – ez az olaj csökkentheti a hasi…
Hamu és Gyémánt

Egy évtizedet felölelő mérések után a tudósok bejelentették, hogy a W bozon nevű elemi részecske tömege sokkal nagyobb, mint ahogy azt előtte elméletekben leírták, ez pedig alapjaiban változtatja meg az univerzum működéséről alkotott elképzelést. Óriási rejtélyt kell megfejtenie a szakértőknek.

Egy új kutatás eredménye egy valós alváskép volt, amely az alvásciklus-minták sokszínűségét mutatta.

Még a zárlatok enyhülése után is fennmaradt a világméretű depresszió a társadalmi osztályok között. A vagyon egyfajta védőpárnát jelentett, de még a jómódúság sem védte meg az embereket a világjárvány okozta stressz káros hatásaitól.
április 05., 2022 ● Kovács Rebeka
Megduplázhatja fogyásunkat, ha naponta fogyasztunk ebből az…
Kovács Rebeka

Az egyes majmok érett gyümölcsök iránti mélyen gyökerező vonzódása magyarázatot adhat arra, hogy a mi fajunk miért kedveli annyira az alkoholt.

Minél többet tudnak meg a szakértők a mikroműanyagokról és azok emberi szervezetre gyakorolt hatásáról, annál rosszabbnak tűnik a helyzet. A Bécsi Orvosi Egyetem kutatói ezen a héten tettek közzé egy új tanulmányt az Exposure and Health című folyóiratban, amely összefoglalja az összes jelenlegi…
április 03., 2022 ● Kovács Rebeka
Egy új tanulmány szerint túl sok műanyagot juttatunk a…
Kovács Rebeka

A tudósok, akik éveken át oxitocint fújtak az oroszlánok orrába, azt vették észre, hogy a nagymacskák sokkal barátságosabbak lettek a szomszédaikkal, és kevésbé voltak hajlamosak arra, hogy üvöltötsenek az idegenekre, amikor az úgynevezett szerelemhormont adagolták nekik.

A japán RIKEN központ által vezetett kutatócsoport felfedezett egy olyan kísérleti módszert, amellyel a pillangó szárnycsapkodásához kapcsolódó káoszelméleti koncepció segítségével magát az időjárást is irányítani lehet.
március 31., 2022 ● Kovács Rebeka
Tudósok a káoszelmélet segítésével alakítanák kedvük…
Kovács Rebeka

