
Az első magyar filmként számontartott 1901-es Táncz óta mozgóképek ezrei készültek el hazánkban. Ennyi közül lehetetlen küldetés is lenne kiválasztani a legértékesebbeket, mégis teszünk erre most egy próbát. Íme 6 olyan alapműnek számító alkotás a magyar filmművészetből, amelyet mindannyiunknak…
december 31., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A 6 legjobb magyar film, amit egyszer mindenkinek látnia…
Hamu és Gyémánt

Szinte lehetetlen összeszámolni, hogy mennyi új és régi sorozat jelent meg idén a különböző streamingszolgáltatók felületein. A legnagyobb forgalmazók szinte naponta adtak ki újabb és újabb szériákat, amik közül voltak, amik jobban és voltak, amik kevésbé jól sikerültek. Természetesen, mint mindig…

Bár sokáig úgy tűnt, hogy Katalin kihagyja a közös családi karácsonyozást idén, a hercegné minden királyi kötelezettségének eleget tett és az összes kötelező programon megjelent az ünnepek alatt. A hercegné pokoli évet tudhat maga mögött, amiről a karácsonyi szentmise után őszintén vallott.
december 30., 2024 ● Turi Dániel
Könnyek között adott hálát az ápolóknak Katalin a királyi…
Turi Dániel

A Dűne: Második rész és a Motorosok című moziban is feltűnő Austin Butlert láthatjuk majd viszont Luca Guadagnino új alkotásában, amely Bret Easton Ellis világhírű thrillerjét, az Amerikai pszichót dolgozza fel – több mint 2 évtizeddel a Christian Bale főszereplésével készült változat után.
december 30., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Megvan az új Amerikai pszichó-feldolgozás főszereplője
Hamu és Gyémánt

Jack Nicholsont pályafutása alatt számos emlékezetes szerepben láthattuk, melyek mindegyike egyedi és figyelemre méltó volt. Ez állítólag egy titkos trükknek volt köszönhető, amellyel mindig képes volt a legmélyebb és legvalósághűbb alakításokat nyújtani.
december 29., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Jack Nicholson ezt a trükköt alkalmazta a legfontosabb…
Hamu és Gyémánt

Történelmi Hadi Játékok címmel bajvívó instruktorképzés indul 2025. február 1-től a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány szervezésében.
december 29., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Bajvívó instruktorképzést indít a Történelmi Hadi Akadémia
Hamu és Gyémánt

Az ókori egyiptomiak változatos módon ünnepelték az újévet: lakomákat tartottak, ajándékoztak, valamint az isteneik szobrait a napfényre helyezték, hogy azok „megújuljanak".
december 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Óriási bulival ünnepelték az újévet az ókori egyiptomiak
Hamu és Gyémánt

2024-ben többször foglalkoztunk könyvekkel, bemutattunk például borzongató horrorokat, valamint a karácsonyfa alá tökéletesen passzoló alkotásokat is. Most mutatunk néhány olyan regényt, amelyek mostanában kerülnek a könyvesboltok polcaira.
december 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 lebilincselő regény, ha az új évet olvasással töltenéd
Hamu és Gyémánt

Az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál újraértelmezte mind a horror, mind pedig a sci-fi műfaját. Ridley Scott filmjének grandiózus kritikai és közönségsikere után nem sokan gondolták komolyan, hogy a 7 évvel későbbi folytatás meg tudja ismételni mindezt. Pedig sikerült neki, sőt felül is múlta azt.
december 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
James Cameron úgy érzi, hogy ez a Ridley Scott-film tele…
Hamu és Gyémánt

A zeneiparból talán ismerjük az „egyslágeres“ kifejezést, ami arra utal, hogy az adott előadónak mindössze egy olyan dala van, amit világszerte ismernek. Talán sokan nem tudják, de létezik néhány meghatározó alkotás a filmtörténelemben is, melynek rendezőjének sosem sikerült befutnia Hollywoodban.
december 27., 2024 ● Csáka Eszter
5 rendező, akit egyetlen sikeres film után száműztek…
Csáka Eszter

Bár a Star Wars-univerzum megszámlálhatatlanul sok karaktert felvonultatott már, létezik egy olyan szereplő, aki a franchise magját alkotó Skywalker-saga mind a 9 epizódjában feltűnt.
december 27., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Csak egyetlen karakter létezik, aki mind a 9 Star…
Hamu és Gyémánt

A legendás japán író, Murakami Haruki (Kafka a tengerparton, Norvég erdő) azt állítja, csapnivaló egyetemi diák volt, ennek ellenére most elnyerte hetedik díszdoktori címét is, írja a France 24.
december 26., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Murakami Haruki saját bevallása szerint szörnyű diák volt…
Hamu és Gyémánt