
Anne, egy 53 éves francia nő több mint egy évig azt hitte, hogy távkapcsolatban áll Brad Pitt-tel. A mesébe illő történet végül csalással ért véget, a bűnelkövető pedig 830 ezer eurót – közel 350 millió forintot – zsarolt ki csúnyán átvert áldozatától.
január 18., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Brad Pittnek adta ki magát, több száz millió forintot csalt…
Hamu és Gyémánt

A normandiai Thiberville váratlanul az éves költségvetése ötszörösét kapja egy párizsi férfitől, akit a településről neveztek el, de soha életében nem járt ott. A falu polgármestere azt ígéri, a lehető legkörültekintőbben fogják elkölteni a pénzt.
január 14., 2025 ● Hamu és Gyémánt
10 millió eurót hagyott egy francia falura, pedig életében…
Hamu és Gyémánt

A síelés nemcsak sport, de egy országokon átívelő, igazi kaland is lehet, hiszen több olyan európai síterület is létezik, ami kettő vagy akár több állam határán fekszik. Itt, ahol a határok elmosódnak, egy reggeli lesiklás egyik pillanatról a másikra átfordulhat egy másik ország felfedezésébe…
december 25., 2024 ● Turi Dániel
Síelés határok nélkül: Európa sípályái, amik országokat…
Turi Dániel

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér téli menetrendje kilenc új járattal bővült, írja a Drive. Ezzel a magyarok körében kevésbé népszerű célpontok felé is megnyílt az út: mutatjuk, hová juthatunk el Budapestről a következő időszakban.
október 31., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Bővülő menetrend: Budapestről mostantól izgalmas új úti…
Hamu és Gyémánt

Sokunk számára Európa leghíresebb úti céljai már túlságosan is zsúfoltak, azonban vannak olyan fantasztikus, kevésbé ismert városok is, ahol garantáltan jól érezhetjük magunkat. Az alábbi cikkben 3 ilyen helyet mutatunk be.
október 24., 2024 ● Hamu és Gyémánt
3 kevésbé ismert európai város, ha elkerülnéd a tömeget
Hamu és Gyémánt

Véget ért a világ leghosszabb és legfurább kincsvadászata Franciaországban, miután bejelentették, hogy 31 év után előkerült az elásott aranybagoly.
október 08., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Végre vége! 31 év után zárult le a világ legfurcsább…
Hamu és Gyémánt

A francia filmművészet koronázatlan királynője, aki a megjelenése mellett a tehetsége jogán lett a világ egyik legismertebb és legnagyobb rajongással övezett színésznője. A közel hét évtizede az És Isten megteremté a nőt című filmmel berobbanó szupersztár, Brigette Bardot egy letűnt kor utolsó…
október 04., 2024 ● Turi Dániel
A francia nőket felszabadító szexszimbólum – 5 érdekesség a…
Turi Dániel

A francia és a német fővárost összekötő gyorsvasút decembertől várja az utasokat a mindössze alig nyolcórás utazásra.

Annak ellenére, hogy Európában a mai napig rengeteg, viszonylag épen fennmaradt kastély található, számos, egykor impozáns épület romjait is megtekinthetjük szerte az egész kontinensen.

Azok, akik már jártak Párizsban, örökre szívükbe zárják az élményt. A város utcáin sétálva az ember szinte belemerül a történelembe, miközben a modern élet lüktetése is ott pezseg körülötte. Az Eiffel-torony fenséges látványa, a Louvre művészeti kincsei, vagy akár egy hangulatos kávézó teraszán…
szeptember 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Párizsban járt az ősz – 5 tárgy a francia főváros…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt hetekben sorra dőlnek meg a különböző melegrekordok, úgy Magyarországon, mint Európa és a világ több pontján. Bár kétségtelen, hogy sokan örülnek a kánikulának, bőven akadnak olyanok is, akik már nehezen viselik ezt a hőséget. Természetesen a vízpartról nekik sem kell lemondaniuk, hiszen…

A 20. század legbefolyásosabb művészei között is kiemelt helyet foglal el Pablo Picasso. Termékeny pályafutása során számos remekművet alkotott, meglepő módon viszont elég kalandos szálak fűzik a világ egyik leghíresebb festményéhez, Leonardo da Vinci Mona Lisájához. 1911. augusztus 21-én egy…
július 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Hogyan lett Pablo Picasso a Mona Lisa ellopásának egyik fő…
Hamu és Gyémánt