
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy az utcán egy távoli ismerőssel találkozva egyszerűen nem jutott eszünkbe a másik neve, vagy az, hogy pontosan honnan is ismerjük az illetőt. Ezek a kellemetlen pillanatok gyakran okoznak kínos jeleneteket, de a legújabb tanulmányok szerint a felejtésnek…

Egy-egy utazásról sokféle ajándékkal, szuvenírrel térhetünk haza, de olyannal, amilyet a Comói-tónál árulnak, egészen biztosan nem találkoztunk még. A mesebeli olasz tó környékéről ugyanis egy dobozban hazavihetjük a friss és tiszta helyi levegőt – írja a CNN.

A vaskori erődítmény és település maradványait a Bükk északnyugati peremén, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében fedezték fel a régészek. Minden jel arra utal, hogy minimum 3000 éves emlékekről van szó, írja a Heritage Daily.
október 04., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Vaskori emlékeket találtak Dédestapolcsány-Verebcénél
Hamu és Gyémánt

Egy frissen megjelent tanulmánynak sikerült a korábbi vizsgálatoknál is alaposabban feltárni, hogyan készíti és tárolja az emlékeket az agyunk. Habár a kísérletet eddig csak egereken végezték, a kutatás szerint a felfedezés ígéretes lehet a különböző rendellenességek és betegségek kezelése esetén.
szeptember 16., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Meglepő felfedezés: az agyunk 3 verziót tárolhat minden…
Hamu és Gyémánt

KItépett papírfecnin leltek rá József Attila A kanász című versének eddig ismeretlen kéziratára. A különleges, 1932-es irodalmi emlékre a Központi Antikvárium budapesti árverésén akárki licitálhat június ötödikén.
május 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Titokzatos József Attila-kéziratra bukkantak, tízmilliókért…
Hamu és Gyémánt

A Londontól 58 kilométerre található Aylesburyben találtak rá kutatók arra a csirkétől származó tojásra, amelyről kiderült, hogy a Kr. u. 4. századból maradt hátra az utókornak. A felfedezés önmagában elég meglepő, a tudósokat azonban sokkal jobban ledöbbentette, hogy mit találtak a tojás…
február 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
1700 éves tojást találtak a tudósok, meglepte őket, amit…
Hamu és Gyémánt

90 ezer éves lábnyomokra bukkantak régészek a marokkói tengerparton. De vajon hogyan lehetséges ez? Egy nemrég kezdődött régészeti vizsgálat ezt, és sok egyéb kérdést is megválaszolt a lelettel kapcsolatban.
február 12., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Kinek a 90 ezer évvel ezelőtti lábnyomára bukkanhattak…
Hamu és Gyémánt

Évente nagyjából kétmillióan látogatnak el az egykor virágzó város, Pompei romjaihoz. A turisták persze sokszor nem tudnak parancsolni önmaguknak, és így egy-egy ókori tárgy a zsebükben, táskájukban landol. Gyakran előfordul azonban, hogy ezek a lopott tárgyak visszakerülnek a városba. Hogy miért?
január 24., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Visszavitte a Pompeiből lopott tárgyakat, mert szerinte…
Hamu és Gyémánt

Az ásatások során úttörő felfedezést tettek a Kairótól mintegy 30 kilométerre délre fekvő Szakkara nekropoliszában azok a kutatók, akik egy több mint 4000 évvel ezelőtt sziklába vájt ókori egyiptomi sírt találtak.
január 20., 2024 ● Hamu és Gyémánt
4500 éves egyiptomi sírra és kincsekre bukkantak régészek
Hamu és Gyémánt

Egy új kutatás felvetette annak lehetőségét, hogy a fejsérülést követő memóriavesztés visszafordítható lehet.
január 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A memóriavesztés visszafordítható lehet egy új tanulmány…
Hamu és Gyémánt

Az Első Jaguár nevet kapta az az ősi maja település, amelyet a közép-amerikai Guatemalában találtak egy cseh-szlovák régészeti expedíció keretein belül. A 2023 nyarán azonosított település minden eddigi maja maradványnál régebbi, megközelítőleg háromezer éves.
január 17., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Minden eddiginél régebbi maja város romjaira bukkantak…
Hamu és Gyémánt

Egy neves professzor, Per Sederberg egy tanulmányban kifejtette, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az emlékeink egy életen át velünk maradjanak.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ezzel a két egyszerű lépéssel megerősítheted a saját…
Hamu és Gyémánt