
Brutálisan megcsonkított csontvázakat tártak fel két ásatáson Északkelet-Franciaországban, amelyek a szakértők szerint azt sugallják, hogy az ott élők a kínzást, az ellenség megalázását közösségi látványossággá emelték, amellyel győzelmeiket ünnepelték.
szeptember 05., 2025 ● Turi Dániel
Brutálisan megcsonkított csontvázak kerültek elő egy 6000…
Turi Dániel

Norvégia északi részén, a sarkkör közelében fekvő Senja szigetén különleges viking kori sírra bukkantak a régészek. A lelet egy úgynevezett „csónaksír”, amelyben egy nő földi maradványait temették el, a lábához pedig egy kisebb kutya tetemét helyezték.
június 22., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Hűséges kutyájával együtt temették el a viking nőt
Hamu és Gyémánt

Egy friss kutatás új fényt vet az őskori emberek túlélési stratégiáira: kiderült, hogy a paleolitikum vadászai nemcsak a szárazföldi, hanem a tengeri erőforrásokat is hasznosították. A vizsgálatok szerint már 20 ezer évvel ezelőtt is készítettek vadászeszközöket bálnacsontból – ez pedig alapjaiban…
június 05., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egészen máshogy élhettek a kőkorszakiak, mint azt eddig…
Hamu és Gyémánt

Négy sikertelen kísérlet után a tudósok végre nagy eredményre jutottak egy lehetséges ember-neandervölgyi hibrid csontvázával kapcsolatban, melyet több mint két évtizede találtak Portugáliában. A titokzatos Lapedo-gyermek körülbelül 28 ezer évvel ezelőtt élt és halt meg. A kutatás eredményei…
március 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
A Lapedo-gyermek egészében forgatta fel az emberiség…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt egy év során több múzeum és egyetem együttműködve új információkat tárt fel az immár Ballymacombs More Woman néven ismert személyről: többek között a nemét, korát, magasságát és halálának módját, írja a Live Science.
február 27., 2025 ● Hamu és Gyémánt
2000 éve rituálisan meggyilkolt nő csontvázát találtak meg…
Hamu és Gyémánt

A tizenharmadik századi sírokban egy olyan gyerek csontjait is megtalálták, akit a korabeliek annak idején vámpírnak hihettek.

Az egyik legnépszerűbb francia látványosság alatt végzett régészeti munkák során találtak rá egy ólomszarkofágra, amelyben egy holttestet fedeztek fel. A Live Science információi szerint a kutatóknak sikerült megállapítani a két évvel ezelőtt feltárt sírban fekvő személy kilétét.
október 04., 2024 ● Turi Dániel
Kutatók rájöttek, ki lehetett a Notre Dame alatt talált 16.
Turi Dániel

A dinoszaurusz-csontvázak mindig is lázban tartották a tudósokat, hiszen rengeteg információt meg lehet tudni azokból a fosszíliákból, amik fennmaradtak. A Live Science most egy olyan, nemrégiben megtalált leletről számol be, amely egyrészt a véletlennek köszönhetően bukkant fel, másrészt pedig…
augusztus 02., 2024 ● Turi Dániel
Hatalmas esőzés mosta felszínre minden idők legrégebbi…
Turi Dániel

Akár 6 millió dollárért, mintegy 2,1 milliárd forintért is elkelhet a valaha talált legnagyobb és legteljesebb Stegosaurus-fosszília. A kövületet a Sotheby’s aukcióján fogják értékesíteni idén nyáron, írja a The Guardian.
június 01., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Több milliárd forintért árvereznek el egy komplett…
Hamu és Gyémánt

Három kőkorszaki mamut maradványait tárták fel egy osztrák borospincében. A kutatók szerint ezek a valaha volt legjelentősebb leletek, melyek valószínűleg 30 ezer, illetve 40 ezer évesek lehetnek.
május 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Egy gyanútlan férfi három mamutcsontvázat talált a…
Hamu és Gyémánt

Dinó-rajongók, figyelem! Nemsokára akár ti is megvehetitek az egyik legjobb állapotban lévő csontvázat – mindehhez csupán körülbelül 400 millió forintra lesz szükségetek.

Akármennyire is megdöbbentő, korábban valódi emberi csontvázakat használtak fel a Disneyland Karib-tenger kalózai tematikájú hullámvasútjánál.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Valódi emberi csontvázakkal díszítették a világ leghíresebb…
Hamu és Gyémánt