
Ha van valaki Hollywoodban, akinek véleményére odafigyelnek, az Christopher Nolan. A brit rendező filmjei – az Eredet, a Csillagok között vagy legutóbb az Oppenheimer – rendre meghatározzák a modern mozi irányát, így amikor ő dicsér meg valakit, arra az egész szakma felkapja a…
október 26., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Erre senki sem számított: Christopher Nolan szerint egy…
Hamu és Gyémánt

Úgy tűnik, Christopher Nolan közelgő szuperprodukciója, az Odüsszeia lassan szinte minden létező A-listás sztárt felvonultat. Így a kimaradók közül néhányan elég bosszúsak. Ebbe a körbe tartozik Ben Affleck is, aki egy interjúban fejtette ki bánatát.

Christopher Nolan neve mára egyet jelent a modern, nagy költségvetésű szerzői filmekkel. Miközben mások kompromisszumokat kötnek a közönségigény és a kísérletezés között, a brit-amerikai rendező rendre olyan alkotásokat tesz le az asztalra, amelyek gondolatébresztőek, de nem feledkeznek el a…
július 30., 2025 ● Turi Dániel
55 éves lett Christopher Nolan – 6 kiváló film a műfajújító…
Turi Dániel

Christopher Nolan jelenleg is készülő, Odüsszeia című filmje kapcsán egyre több hír jelenik meg a szereposztást illetően. Úgy tűnik, a nagyszabású produkció elveszít egy Sógun-sztárt, de kap helyette egy Prometheus-színészt.
július 10., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Mégsem játszik majd ez a színész az új Nolan-filmben
Hamu és Gyémánt

Mikor Will Smith-t egy interjúban arról kérdezték, volt-e már olyan esete, mikor vissza kellett utasítania egy fontos főszerepet, a színész fájdalmasan, de nyíltan beszélt arról, hogy milyen okok húzódtak meg ilyen jellegű döntései mögött: korábban ugyanis Neo szerepét utasította vissza a…
június 18., 2025 ● Oláh-Bebesi Borbála
Nem értette a történetet, ezért nem vállalta el az Eredet…
Oláh-Bebesi Borbála

Christopher Nolan soha nem riadt vissza attól, hogy a filmezés határait feszegesse, és úgy tűnik, a közelgő Odüsszeiával ismét történelmet fog írni. Egy, a cannes-i filmfesztiválon tartott eseményen Richard Gelfond, az IMAX vezérigazgatója egy óriási kulisszatitokról rántotta le a leplet: az…
május 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Christopher Nolan olyat tesz az Odüsszeiával, amit…
Hamu és Gyémánt

Vannak, akik az egyszerű kikapcsolódás miatt néznek filmeket, és vannak, akik kifejezetten szeretik a nehezen érthető, gondolkodásra késztető történeteket. Mi most ebből az utóbbi kategóriából gyűjtöttünk össze 5 kiemelkedő alkotást.
május 03., 2025 ● Hamu és Gyémánt
5 film, amit legalább kétszer kell megnéznünk, hogy…
Hamu és Gyémánt

Ahogy arról mi is több helyen beszámoltunk, Christopher Nolan következő alkotása az ókori görög irodalom egyik legnagyobb klasszikusának, az Odüsszeiának filmes adaptációja lesz. A hírek szerint a rendező a hatalmas költségvetés, a moziban szereplő szupersztárok és a stúdió kérései ellenére úgy…
március 24., 2025 ● Turi Dániel
Christopher Nolan következő filmjében fittyet hány arra…
Turi Dániel

Immár négy év telt el azóta, hogy bemutatták az utolsó James Bond-filmet, a 007 Nincs idő meghalni című alkotást, ami jelentős mérföldkőnek számított a filmsorozat életében, hiszen Daniel Craig utoljára alakította a brit titkosügynököt. Hogy ki fogja játszani a továbbiakban a 007-est, és ki rendezi…

A Sony egy héttel eltolta Tom Holland negyedik Pókember-filmjének megjelenési dátumát, hogy az ne ütközzön Christopher Nolan legújabb alkotásával, az Odüsszeiával, írja a Variety.
február 25., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Christopher Nolan miatt később mutatják be a Pókember…
Hamu és Gyémánt

Annak ellenére, hogy a 2000-ben bemutatott Memento egyszerre ágyazott meg Christopher Nolannek és a pszichológiai thriller műfajának Hollywoodban, a film főszereplője a mai napig úgy érzi, hogy borzaszó alakítást nyújtott az azóta kultikussá vált alkotásban.

Christopher Nolan Odüsszeia című filmadaptációját a legfrissebb hírek szerint részben Szicíliában forgatják majd, amely a történészek szerint valóban Odüsszeusz partraszállásának helyszíne lehetett az időszámításunk előtti 8. században.
január 29., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Christopher Nolan hamarosan Szicíliában kezdi forgatni új…
Hamu és Gyémánt