
A következő két hétben lesz megfigyelhető az éjszakai égbolton a 12P/Pons-Brooks nevű üstökös, mely 71 évente halad el Földünk mellett. Bár sok helyen szabad szemmel is látható lesz, a nagyobb várásokban élők azért készítsék be a távcsövüket.
március 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Hamarosan láthatjuk a 71 éves ciklusokban megfigyelhető…
Hamu és Gyémánt

Bár még csak két és fél hónap telt el az évből, 2024 igazán ígéretesnek tűnik a mozi szerelmeseinek számára, hiszen a rövid idő alatt megjelent alkotások lenyűgözően sokszínűek. Ennek apropóján pedig összegyűjtöttük öt filmet, amit nem érdemes kihagyni.
március 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Az 5 eddigi legjobb film 2024-ből, amire érdemes mozijegyet…
Hamu és Gyémánt

A Luxemburgban megrendezett autós díjátadó gálán 30 európai ország 30 szakújságírója választotta ki, melyik autómodell lehet jövőre „Európa legjobb vétele". A győztes egy feltörekvő kínai márka villanyautója lett.
március 14., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ez az elektromos autó lehet Európa legjobbja 2024-ben
Hamu és Gyémánt

Magyar idő szerint március 11-én hajnalban tartották a 96. Oscar-gálát. Az díjátadó legnagyobb nyertese az Oppenheimer volt, Emma Stone pedig megkapta élete második aranyszobrát is – ennél viszont nekünk sokkal fontosabb, hogy ismét volt magyar vonatkozású díj.
március 11., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Oscar 2024: Tarolt az Oppenheimer, Emma Stone megkapta…
Hamu és Gyémánt

Az idei Genfi Autószalonon hirdették ki az 2024-es Év Autója díját, amelyet 2006 után hódított el újra a Renault – most egy elektromos autóval. A dobogóra még egy német, valamint egy másik francia márka modellje fért fel.
március 03., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Meglepetésre ez a francia modell nyerte az Év Autója díját…
Hamu és Gyémánt

Közeledik a tavasz, ami minden szempontból a megújulásról szól. A divatban is egy új időszak kezdődik, így a ruhatár lecserélése mellett a hajszín frissítésére is érdemes időt szakítani. Ennek apropóján cikkünkbe összegyűjtöttük, mik lesznek a 2024-es szezon várható trendjei.
február 27., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 hajszín, amivel minden utcasarkon találkozni fogsz idén…
Hamu és Gyémánt

A bob frizura számtalan változata kavarog a szépségtrendek korszellemében, mint például a tompa bob, a középhosszú vagy long bob és a frufrus verzió. Most azonban egy újabb változata kezd egyre népszerűbb lenni, sőt, kijelenthetjük, hogy 2024 egyik legtrendibb frizurája lesz.
február 25., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ha igazán divatosak szeretnénk lenni: ez 2024 legtrendibb…
Hamu és Gyémánt

A magyar nézők évekig nem láthatták az Oscar-gálát élőben – 2023-ban azonban változott a helyzet, hiszen a Disney+ bejelentkezett, így pedig a streamingplatformon követhettük az eseményt. Ez pedig idén sem lesz másképp.
február 23., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Élőben követnéd az idei Oscar-gálát? Itt teheted meg!
Hamu és Gyémánt

Mint minden évben, úgy idén is elkészült az Európai Bizottság jelentése, amelyben kiderül, mely európai városokat tartják az ott élők a legbiztonságosabbaknak. Az élen – nem meglepő módon – egy skandináv főváros végzett, összességében pedig elmondható, hogy a nagyvárosok csúnyán megbuktak.
február 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Jelenleg északon találjuk az Európai Unió legbiztonságosabb…
Hamu és Gyémánt

Bár 2023 utolsó hónapjában még kis mértékben csökkentek az árak, a január újra drágulást hozott a hazai albérletpiacon. Mutatjuk az okokat és azt is, mely fővárosi kerületek és mely vidéki nagyvárosok bérleti díjai emelkednek ki jelenleg legjobban a mezőnyből!
február 21., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ismét durván drágult a hazai albérletpiac – ez állhat a…
Hamu és Gyémánt

A legrutinosabb utazók február közepére szinte teljes egészsében megtervezik mikor, hova és hányszor kelnek majd útra az adott évben. A Szallas.hu most a magyarok 2024-es utazási kalendárjáról tett közze egy kimutatást, melyhez előfoglalási adatokat használtak fel.
február 10., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Küldöld vagy belföld? Kiderült hova és hányszor utazik idén…
Hamu és Gyémánt
