carey mulligan

Carey Mulligan

Carey Mulligan lesz a Harvey Weinstein-film főszereplője

A film a New York Times két riporteréről fog szólni, akik felderítették az ügyet.


2017-ben egy New York Times cikk indította el a lavinát Harvey Weinstein nagy hatalmú filmproducer ellen, végül 90 nő vádolta szexuális zaklatással és 15 nemierőszakkal. Weinstein jelenleg is tölti 23 éves börtönbüntetését, a Times-cikk két szerzője pedig könyvet írt az ügyből She Said címmel.

Most ebből készül ugyanezzel a címmel film többek között Brad Pitt produceri felügyelete mellett, a két újságírót, Megan Twohey-t és Jodi Kantort Carey Mulligan és Zoe Kazan fogja alakítani. Utóbbit a Rögtönzött szerelemből, a Fejbenjáró bűnből, vagy a Fülledt utcák című HBO sorozatból ismerhetjük.

A filmet Maria Schrader fogja rendezni, akitől A másik út című Netflix-sorozatot láthattuk korábban. A forgatókönyvet pedig az a Rebecca Lenkiewicz írja, akinek az Oscar-díjas lengyel drámát, az Idát is köszönhetjük. A kérdés az, ki fogja játszani a film szörnyetegét, akinek a lebuktatásáról szól majd a film.

(Forrás: Consequence)


A figyelmetekbe ajánljuk