bali turisták

Eltűntek a külföldiek az egyik legnépszerűbb turistaparadicsomból

A koronavírust a világ összes országa megsínylette, de turisztikailag talán Balit érte az egyik legnagyobb csapás.

A járványhelyzet előtt Bali igazi turistaparadicsom volt. Az indonéziai sziget évente milliókat látott vendégül, a magyarok körében is kedvelt célpont volt, ha nyaralásról volt szó. A CNN cikkéből azonban kiderül: a szigorú korlátozások és a határzár következében Bali 2021-ben mindössze 45 látogatót fogadott.

Összehasonlításképp, 2019-ben nagyjából 6,2 millió turistát fogadott, és még 2020-ban is kicsivel több mint egymilliót.

Nem nagy meglepetés, hogy az ide év volt a valaha mért legalacsonyabb a turistaszám szempontjából.

Mivel a sziget nemzetközi repülőtere (DPS) szinte egész évben zárva volt a nemzetközi járatok előtt, a 45 fő mindegyike magánjachtokon keresztül érkezett. Ugyan a repülőtér hivatalosan október 14-én újra megnyitott, eddig csak belföldi járatok indultak, elsősorban Indonézia fővárosából, Jakartából.

A mérés egyébként 2021 januárja és októbere közötti időszakot veszi figyelembe, így még valamennyit javulhat a helyzet, de az év végi számok még így is alacsonyak lesznek.

Ahhoz, hogy a turisták Balira utazhassanak, szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Be kell szerezni egy 300 dollárba, azaz nagyjából százezer forintba kerülő üzleti vízumot (turista vízum jelenleg nincs), több PCR-tesztet kell elvégezni, és speciális egészségbiztosítást kell kötni. Ezenkívül a közvetlen járatok hiánya miatt a repülőjegyek ára magasabb a szokásosnál.

Ebben a cikkünkben egyébként összegyűjtöttünk még nyolc országot, akik a járvány igazi vesztesei voltak, mivel a helyszínek gazdasága nagyban függ a nemzetközi turizmustól.


A figyelmetekbe ajánljuk