Fotó: Shutterstock
Ingyen borral lepnek meg minket ebben az olasz étteremben, ha kibírjuk telefonozás nélkül
2024-04-21
Fotó: Shutterstock
Az Al Condominio nevű étterem tulajdonosai megelégelték, hogy a vendégek többsége vacsora közben is folyton a telefonját nyomkodja. Ezért új szabályt vezettek be: azok a vendégek, akik hajlandóak letétbe helyezni készüléküket, egy üveg bort kapnak a ház ajándékaként.
Idén márciusban nyílt meg Verona belvárosában az Al Condominio nevű étterem. A tradicionális olasz fogásokat kínáló vendéglátóhely néhány hét alatt világhírre tett szert. A hirtelen jött népszerűség oka egy szokatlan kezdeményezés – írja a Guardian.
Az étterem munkatársai gondosan széfbe zárják a készülékeket, így a vendégeknek nem kell lopástól tartaniuk. A kezdeményezés természetesen nem kötelező jellegű, a vendégek nyugodtan maguknál tarthatják készülékeiket, azonban az ajándékbor sokakat meggyőz.
Ez is érdekelhet: Ristorante, trattoria, osteria – olasz éttermi kalauz, ha felkészülnél a nyárra!
Fotó: Unsplash
Illusztráció
Olyan éttermet akartunk nyitni, amely különbözik a többitől. E mellett a megoldás mellett döntöttünk – a vendégek lemondhatnak a technológia vívmányairól azért, hogy még jobban élvezhessék a lakomát. A modern technológia egyre több gondot okoz. Nem kell néhány másodpercenként a képernyőt bámulnunk, de sokak számára olyan ez, mint a drog
– fogalmaz Angelo Lella tulajdonos.
Azok a vendégek tehát, akik hajlandóak félretenni a telefonjukat néhány óráig, a széf kulcsának felmutatása után egy üveg bort kapnak ajándékba.
Ezt is figyelmedbe ajánljuk: „Valamiféle lepényt kell elképzelni” – az első magyarországi pizzázó kalandos története
A régióban az Al Condominio hirdetett elsőként efféle akciót, de Olaszország más részein találunk még hasonló vendéglátóhelyeket. Sőt, Magyarországon is akad néhány kávézó vagy étterem, ahol például tudatosan nincsen wifiszolgáltatás – nekik is az a céljuk, hogy a vendégek egymással foglalkozzanak az okostelefonjaik helyett.