Az olaszok meghozták a döntést: feloldották az összes, beutazásra vonatkozó COVID-szabályt
2022-06-05
Olaszország a héten feloldotta a COVID-19 vírussal kapcsolatos összes beutazási követelményt, lehetővé téve az utazók számára, hogy az országba látogassanak anélkül, hogy igazolniuk kellene a védőoltás meglétét, tesztelniük kellene magukat vagy bizonyítaniuk kellene a gyógyulásukat – közölte az ország Nemzeti Idegenforgalmi Hivatala.
A június 1-jén életbe lépett új szabályokkal Olaszország csatlakozik a többi olyan európai országhoz, amelyek feloldották a világjárvány idején érvényes utazási szabályokat.
2022. június 1-jétől Olaszországba való beutazáshoz már nem szükséges a Zöld Passz vagy azzal egyenértékű igazolás. A Covid-19-hez kapcsolódó valamennyi beutazási korlátozást feloldottuk
– írta honlapján a Külügyminisztérium és a Nemzetközi Együttműködés Minisztériuma.
Korábban az utazóknak a beutazáshoz vagy igazolniuk kellett, hogy a beutazástól számított kilenc hónapon belül teljes vagy emlékeztető oltást kaptak, vagy negatív COVID-19 tesztről szóló igazolást kellett hozniuk.
Az Olaszországba való utazás megkönnyítéséről szóló döntés a nyári turistaszezon felfutásának idején született.
Forrás: Travel+Leisure