Fotó: Csomor Alexander
Kezdetben temették, végül a VHS-korszak legendája lett: az Odeon-videótéka
2023-05-08
A '90-es években berobbanó VHS-korszakra a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális bombájaként is lehet tekinteni. Rövid időn belül szinte mindenkinél lapult egy VHS-lejátszó, a videótékáknak köszönhetően pedig olyan filmekkel lehetett találkozni, amikkel előtte csak elvétve. A több száz téka közül is kiemelkedett a budapesti Odeon-hálózat, amely rövid időn belül kultikus helyszínné nőtte ki magát. Az Odeon sokáig megállíthatatlannak tűnt, de ahogy a többi kölcsönzőt, úgy őket is utolérte a technológia, hiába húzták a végsőkig. Az utolsó Odeon bezárásával lehet ugyan egy korszak lezárult, de azért nem teljesen: még mindig vannak, akik nem mondanak le a videókölcsönzés élményéről.
Még most is fel tudom idézni a kiskunhalasi videótékás azonosítószámom (184), ahogy azt is, amikor először engedett el anyám 8 évesen a szomszédos kölcsönzőbe, hogy ezt aztán az osztálytársaim orra alá dörgölhessem– mint kiderült, csak azért mehettem, mert nem kellett átkelnem egyetlen úttesten sem.
A gyerekkorom még éppen belecsúszott a videókazetták és a DVD-k átmenetébe, így kellemes nosztalgiával tölt el mindkét korszak. Még úgy is, hogy a saját élményeim annyiból álltak, hogy bementem, kikértem egy filmet, majd eljöttem.
Budapesten egészen más volt a helyzet, különösen az Odeon tékáiban.
A ’90-es évek elején már terjedőben voltak az országban videótékák, így nem számított akkora dolognak, amikor az első Odeon megnyitott 1993 decemberében a Hollán Ernő utcában. Sőt: kifejezetten életképtelennek tűnt a koncepció.
Mivel az akkori videókölcsönzőkben a népszerűbb filmeket lehetett kivenni, hiányoztak a piacról a nehezebben beszerezhető, réteg- vagy művészfilmek. Az Odeon-ötlet pedig ezt az űrt töltötte volna be. A cég részben a Budapest Film tulajdonában volt, ami már akkoriban is vetített művészfilmeket, így a beszerzésük is egyszerűbb volt; ettől függetlenül nem sokan hitték, hogy működőképes lehet a dolog.
Rengetegen úgy gondolták, hogy elmebetegek vagyunk. Senki nem fog Ingmar Bergmant nézni VHS-en otthon, magától. Hatalmasat tévedtek
– mesélte Nagy Mariann, az Odeon egykori hálózatvezetője.
Ez is érdekelhet: 6 kihagyhatatlan cikket ajánlunk a Hamu és Gyémánt tavaszi lapszámából
Odeon Art Videó Kft.
A Hollán Ernő utcai Odeon 1993-ban
A kezdeti 5 alkalmazottból a csúcsidőszakban már nagyjából 50-en dolgoztak a cégnél. Sorra nyíltak a fővárosban az újabb Odeon-tékák: az egykori Duna mozi után a Tabán, a Corvin és Puskin következett.
Bármilyen hangzatos: ez egy klasszikus sikertörténet volt a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális életében
– mondta Borsos Erika, az Odeon ügyvezető igazgatója.
A kijelentés valóban nem túlzás: rövid időn belül már országszerte forgalmazták az Odeon által kiadott filmeket. Könyvtárak, iskolák, művelődési házak és más videokölcsönzők is innen szerezték be a ritkább kazettákat és DVD-ket –a szakmában megkerülhetetlen szereplővé nőtték ki magukat.
Később természetesen már nem csak művészfilmek voltak. Borsos szerint a teljes állomány a bezárásig nagyjából 10 ezer DVD-t és 8 ezer VHS-t tett ki. Persze arra mindig kényesen ügyeltek, hogy a saját ízlésüknek is megfeleljenek a filmek többsége – tette hozzá Nagy.
Ebben egyébként mindketten egyetértettek: az Odeon nem lett volna az, ami, ha nem kapják meg azt a szabadságot, amit kevés más munkahely tud felmutatni.
Odeon Art Videó Kft.
Borsos és Nagy is a véletlennek köszönheti, hogy az az Odeonhoz került; a tékásokban egy közös volt: mindenki szerette a filmeket.
Hatalmas ajándék volt ez az életben. Egy csomó renitens ember, aki megtalálta a saját közegét. Mindenki őrült volt valamennyire, de annyira összekapcsolt minket a filmek iránti szeretet, és az Odeonba vetett hitünk, hogy mégis működött. Nem egy munkahely volt, inkább egy helyszín, ahol azt csináltuk, aminek értelmét láttuk
– mondta Nagy.
A tékások mellett a budapesti kölcsönzők is hamar új törzshelyre találtak. A Hollán Ernő utcai tékában kávézó is üzemelt; Nagy szerint sokszor már nem is a filmekért jöttek az emberek, inkább az élményért. „Nem banánosztásról volt szó", ahogy fogalmazott.
Odeon Art Videó Kft.
Bármilyen furcsán is hangzik, az Odeonban dolgozó tékások ekkoriban Budapest rocksztárjai voltak: az alkalmazottak úton útfélen belebotlottak a kölcsönzőkbe, aki a leváratlanabb helyen ismerték fel őket. Persze ezért meg is dolgoztak.
Az első, rövidebb pánikot nem a kétezres években megjelenő DVD-k jelentették, hanem a kereskedelmi tévék. Hamar kiderült azonban, hogy a célközönség eltér, így az Odeon az ezredforduló után is a csúcson maradt. Nagyjából ekkor kezdett el a DVD-korszak is, ami Borsos szerint inkább technológiai és pénzügyi kihívást jelentett.
Jelentősen többe került az előállítása, mint egy VHS-nek. A gyártási költség aránytalanul megnőtt a példányszámhoz képest. Az eddig megszokott kiadási módszereken is változtatni kellett a DVD sérülékenysége miatt, de végül simán vettük az akadályt.
– emlékezett vissza.
A kétezres évek végére azonban már az Odeonosok is érezték, hogy a VHS után a hordozható lemezek napjai is meg vannak számlálva. Ekkoriban jelentek meg a DVD-nél is költségesebb blue-ray lemezek is, de mellé még berobbant a számítógép, az internet és a torrent. A fogyasztói szokások rohamtempóban változtak.
Fotó: Csomor Alexander
A ma már archívumként működő videótéka a Művész moziban
Az utolsó percig húztuk. Szinte már naponta jöttek a hírek a bezárt videótékákról. Mi végül túléltünk mindenkit, de tisztában voltunk az elkerülhetetlennel. Ezt nem elfogadni olyan volt, mintha gyertyával a kezünkben a villanykörte ellen lázadtunk volna. Végül gyertyáztunk egy darabig
– mondta Nagy.
A Puskin 2012-ben szűnt meg, később az Átriumba elköltöztetett Tabán következett, majd a Corvin, ami egészen 2018-ig kitartott – utóbbiról a Volt egyszer egy téka című film is megemlékezett.
Az akkor már a Művészben lévő téka viszont még talpon marad, és délután 2-től este 10-ig tartó nyitva tartással egészen 2019-ig üzemelt is. Ekkoriban már persze nyilvánvaló volt, hogy üzleti szempontból halálra van ítélve a filmkölcsönzés, ezért már az is nagy teljesítmény volt, hogy eddig „gyertyáztak" az Odeon megmaradt tékásai. Végül a Művész 2019. július 1-től archívummá alakult, az állományt pedig nem bővítették tovább. Ezzel egy korszak lezárult – gondolhatnánk.
Fotó: Csomor Alexander
Ugyan az állomány archívummá alakult, filmeket kölcsönözni még mindig lehet. A nyitva tartást persze drasztikusan lefaragták – minden pénteken 15:00-tól 18:00-ig –, de még mindig vannak, akik nem mondtak le a videókölcsönzésről.
A riportot készítve több filmkölcsönző is érkezett, akik a nosztalgiafaktor mellett a lényegében elfeledett közös DVD-élményért viszik el a filmeket. A filmletöltést elvből elutasítják, és a sokak számára megkerülhetetlen streamingekért sem rajonganak.
Fotó: Csomor Alexander
Volt olyan is, aki éppen a tinédzser fiát szeretné jobban belevinni a filmek világába, ezért közös filmesteket tartanak – természetesen a péntekenként kikölcsönzött DVD-kkel. A héten éppen Quentin Tarantino és David Lynch volt a menü: Aljas nyolcas, Volt egyszer egy... Hollywood és a Veszett a világ kerül majd a DVD-lejátszóba.
Borsos és Nagy éppen ezt az élményt hiányolja a ma már mindent leuraló streamingek korában, ahol a bőség zavarában akár órákig is böngészhetünk egy-egy film kiválasztásánál, hogy a végén egy algoritmus javaslatára nézzünk meg valamit.
Ha úgy vesszük, volt idő, amikor még a videótékában kellett keresni ezeket az algoritmusokat.