Shutterstock
Már alig veszik ezeket az ingatlanokat, bezzeg a koronavírus alatt
2023-07-08
Egyrészt jelentősen csökkent a befektetői célú vásárlás, másrészt egyértelműen kiderült, hogy a többség nem kíván bajlódni a hosszú és költséges felújítással, ugyanakkor jó állapotú, felújításra nem szoruló nyaralót továbbra sem lehet olcsón vásárolni
– idézi a Haszon Soóki-Tóth Gábor elemzési vezetőt az OC közleményéből.
A Balaton-parti települések 744 ezer forintos átlagos négyzetméterára 22 százalékkal magasabb, mint tavaly az év első öt hónapjában – olvasható.
A legdrágább a Balaton keleti medencéje: Siófokon és Zamárdiban az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot az idén. A balatoni árszintet leginkább a Velencei-tó közelíti meg 700-800 ezer forintos fajlagos átlagárral.
Shutterstock
Tihany
Az elemzés arra is kitért, hogy új építésű lakásokat Siófokon átlagosan 1,96 millió forintos négyzetméteráron hirdetnek. A legdrágább település Balatonakarattya, itt átlagosan 3 millió forintot kérnek az új építésű lakások négyzetméteréért. A másik véglet Zánka, ahol a fajlagos ár átlaga 733 ezer forint. A fejlesztők igyekeznek minél közelebb építkezni tóhoz, ritka a Balaton-parttól 500 méternél távolabbi beruházás.