fotó: Meseautó, 1934
A tragikus sorsú színészlegenda, aki rendeletben írta volna elő a mosolygást – 80 éve hunyt el Kabos Gyula
2021-08-06
Kabos Gyula a 20. század első felének egyik legnépszerűbb sztárja volt Magyarországon. A filmvásznon mindig vicces, sokszor esetlen kisembert alakító színművész élete azonban korántsem volt felhőtlen. Tragikusan rövid életét végigkísérték az éppen aktuális politikai rendszerek visszásságainak hatásai, valamint anyagi problémái, melyek végül saját hazájából is elüldözték. Ebben a cikkben az idén 80 éve elhunyt Kabos Gyula életét mutatjuk be.
A későbbi legendás színész Kann Gyula néven született 1887-ben, Budapesten. Édesapja Kann Zsigmond kereskedelmi ügynökként dolgozott, aki gyermekét könyvelőnek szánta. Ám az ambiciózus fiatalt nem igazán lelkesítette a számok világa, már tinédzser korában színészi babérokra tört. Titokban a Wesselényi utcai Kereskedelmi iskola mellett órákat vett az akkoriban jól ismert Solymosi Elek színitanodájában. A csalódott apa nehezen fogadta fia művészi törekvéseit.
A névváltoztatás pontos körülményeiről nincsenek hiteles információk, az viszont köztudott, hogy Kabos az elemi iskolában egy padban ült a később rendkívül sikeres komikussal, Salamon Bélával, akivel már nagyon fiatalon megállapították egymásról, hogy ilyen semmilyen névvel biztosan nem lesz sikeres művész egyikükből sem. Ez a beszélgetés nagy valószínűséggel erőteljesen motiválta a színészt a névváltoztatás kapcsán.
Wikipédia
A fiatal színészpalánta 1905-ben fél évet töltött a szabadkai Pesti Ihász Lajos színházban, ahonnan azonban nem sokkal később továbbállt Polgár Károly lugosi társulatához, mivel Szabadkán csupán apró feladatokkal látták el, sőt sokszor a plakátragasztást is neki kellett végeznie. Lugoson érezhetően sokkal jobban bíztak benne, 1907-ben már az első komolyabb szerepét is eljátszotta: az akkor még mindig csak 21 éves Kabos a Hamletben Ofélia apját, Poloniust alakíthatta. Az első fellelhető kritikák is ekkoriban születtek róla, 1908-ban egy helyi lap kritikusa szerint:
Kabos Gyula Náci pincért oly remek mimikával adta, hogy a közönség nem bírta abbahagyni a nevetést.
Ekkoriban életkörülményei nem voltak kielégítőek, két színésztársával lakott egy koszos kis albérletben, ahol egy székkel megtoldott kopott sezlony volt a fekvőhelye, ráadásul egy idő után a lakótársakkal is megromlott a viszonya.
A lugosi időszak azonban nemcsak a karrierje miatt volt rendkívül kiemelt periódus a számára, hanem azért is, mert itt ismerkedett meg a később szintén legendás színésszé váló Gózon Gyulával, akivel szinte testvéri viszonyt alakított ki. A két művész élete később számos ponton keresztezte egymást, és a barátságuk életük végéig megmaradt.
Igazán Lugoson talált rá a sokszor nevetséges kisember karakterére, amelyet ösztönös rögtönzési tehetségével már fiatalon tökélyre fejlesztett. Elképesztő munkabírása volt, amíg kollégái a büfében szórakoztak, ő éjszakánként folyamatosan a szerepeit tökéletesítette, a sokszor irigykedő társulati tagok pedig rossz szemmel néztek rá emiatt.
Kabosból sosem lesz jó színész! – hajtogatták folyamatosan.
1909-ben visszatért Szabadkára, mivel nagyon szeretett volna barátjával, Gózon Gyulával egy társulatban játszani. Itt a közönség hamar a keblére ölelte őt, a tinilányok szabályosan megőrültek érte. Egy Lányi Hedvig nevű fiatal hölgy, akinek az osztálytermi ablaka Kabos szobájára nézett, így írt róla:
Ilyen érdekes még nem volt az iskolai élet, mint ezen az őszön. Az osztályunk ablakai és a Nemzeti Szállónak az a szobája, amelyikben Kabos Gyula lakik, pont szemben vannak egymással. Szünetben az egész osztály az ablaknál tolong, s még órákon is oda-oda lesünk.
A dolog érdekessége, hogy a lány akkori udvarlója Kosztolányi Dezső volt.
Kabos egy idő után belátta, hogy a színvonal jobb, mint Szabadkán, de itt is hihetetlen mennyiségű színdarabban kellett játszania, emellett szakmai életét rendszeresen botrányok tarkították. Ráadásul az akkori színházdirektorral, Erdélyi Miklóssal is folyamatosan összetűzései voltak, egyszer még párbajozni is kihívta az igazgatót.
Wikipédia
Kabos Gyula végül 1913-ban a budapesti Király Színházhoz szerződött, ahol ígéretesen alakultak a dolgai, a kritikusok a kisebb szerepekben is kiemelték tehetségét, ám 1914. június 28-án minden megváltozott. A Napsugár kisasszony előadása közben a színpadon tartózkodva furcsa morajlásra lett figyelmes, a páholyokból szélsebesen távoztak az emberek. Nem sokkal később kiderült, hogy Szarajevóban merényletet követtek el a trónörökös, Ferenc Ferdinánd és felesége ellen. Kitört az I. világháború.
19 éves öccse, Márkusz nem volt ilyen szerencsés, egy ütközet során elesett, ami hatalmas trauma volt a család számára. Elmondások alapján Kabos a halála napjáig nem tudta kiheverni testvére elvesztését.
A háború ideje alatt a fővárosban több helyen is fellépett különböző kabarészámokkal, amikkel szép sikereket ért el, ám szeretett volna kialakítani egy saját, állandó játszóteret magának. Ekkor jött képbe Politzer Sándor és özvegy Corner Lajosné Tolnai Helén, akiket sikerült meggyőznie, hogy alapítsanak egy Vigadót Nagyváradon.
Ekkoriban tombolt ugyanis a spanyolnátha, emellett novemberre román fennhatóság alá került a város. 1919 februárjában egy rövid közlemény jelent meg a Nagyváradi Naplóban:
„Kabos Gyula megvált a Vigadó Varieté vezetésétől."
A vígadó jövője ezzel semmissé vált és Kabosnak új lehetőségek után kellett néznie.
Kabos 1920-ban Budapestre került, ahol az elkövetkezendő évek során több nagynevű színházban – mint például a Víg – is szerepelt. A kritikusok most is oda voltak érte. A színész a komikus szerepek helyett, mélyebb, drámai karaktereket szeretett volna megformálni, amire volt is lehetősége. A szakma kifejezetten elismerte őt ezekben az alakításokban, ám a közönség sokkal inkább a már megszokott, bájos bohócot akarta viszont látni, emiatt egy idő után elfogytak az érdeklődők a nézőtérről.
Az 1926-os leszerződése az Operettszínházba több okból is érdekes.
1929-ben a színház is csődöt mondott, és Kabos úgy döntött, a nagyváradi bukás után ismét belevág az igazgatás világába. Békeffi László társaságában el is nyerték az Operettszínház vezetését. Az volt a tervük, hogy teljesen megreformálják a teátrumot, át is nevezték Fővárosi Művész Színháznak, és különböző izgalmasabbnál izgalmasabb művészeti alkotásokat akartak bemutatni – például kínai bábszínházi produkciókat –, ezekre azonban a közönség egyáltalán nem volt vevő.
Az elkövetkezendő években minden bevételének 80%-át adósságának törlesztésére kellett fordítania. A négyszobás gyönyörű apartmanjából egy szerényebb Dessewffy utcai kislakásba költözött színésznek a '30-as évek elején egy általa nagyon lesajnált műfaj, a filmszínészet kínált menekülő útvonalat az adósságspirálból. 1931-ben az Amerikából hazatérő Székely István felajánlotta neki legújabb filmjének, a Hyppolit, a lakáj című mozinak a főszerepét.
Ő maga nem foglalkozott a filmsztár státuszával, neki ez csak egy viszonylag könnyű pénzkeresési forma volt, semmi több.
Kabos sztárkultusza azonban hamarosan megszűnt, de nem az addig sokszor látott vagy hallott szakmai hibák vagy magánéleti botrányok miatt A '30-as évek folyamán napról napra megszaporodtak az antiszemita incidensek, melyeket egy idő után a színész sem tudott kikerülni. Kabos zsidó származását rendszeresen kikezdték, tüntetéseket szerveztek ellene, de arra is akadt példa, hogy egy étteremben érte őt atrocitás. Kabos így fogalmazott akkori érzéseivel kapcsolatban:
Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni – kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék! Volna egy tippem: rendeletet kellene hozni, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálnia.
A Daray-kormány 1938. április 8-i rendelete után, – miszerint az 1939-es év végéig a közélet egészében 80% keresztény, 20% zsidó származású ember lehetett a magyar társadalom összetételének aránya – elhagyta az országot.
Az út költségeit a régebbi Kabos-filmek amerikai forgalmazói, a Szenes fivérek állták, akik országos turnét akartak neki szervezni, ám a New York-i kikötőben egy magyarul tökéletesen beszélő nő kérlelte a művészt, hogy ne bízzon meg a testvérpárban, mert azok csak át akarják verni őt. Ezután néhány nap gondolkodási időt kért a fivérektől, akik sértődötten otthagyták. A szponzorok nélkül maradt színész 1939. decemberében nyitotta meg a nevével fémjelzett színpadot egy helyi étteremben, ám érdeklődés hiányában egy hónap múlva be is kellett zárniuk.
Mivel az angol tudása villámgyorsan fejlődött, kisebb szerepeket kapott több brooklyni és Broadway-darabban is, ám egy próba folyamán a szívéhez kapott és összeesett. Az orvosok azt tanácsolták neki, hagyjon fel a színészettel, de ezt sem a elhivatottsága, sem anyagi helyzete miatt nem engedhette meg magának. Hamarosan ismét összeesett, majd a harmadik rosszulléte után kórházba került, ahol két hét kezelés után, 1941. október 6-án meghalt. A magyar távirati iroda akkoriban csupán ennyit írt a sajnálatos esetről.
New York-i jelentés szerint Kabos Gyula magyar színész, aki két év óta az Egyesült Államokban tartózkodik, hirtelen meghalt.
Nekrológot sehol sem közöltek. A művészt a New Jersey állambeli Emerson Cedar Parki temetőjében helyezték örök nyugalomra, de egy adminisztratív hiba miatt elírták a nevét és Gyula Kobast véstek a sírkőre.