Napindító gondolat – 08.13.
Keskeny az a határ, mely gyűlölet és szeretet között húzódik – néha először szeretünk, majd utólag haragszunk, de szerencsénkre sokszor az is elfordul, hogy egy számunkra talán nem annyira kedves személy lesz életünk egyik legfontosabb figurája.


Néha idő kell a megismeréshez

A nap idézete Bálint Ágnestől

Hamu és Gyémánt

19 évesen adták ki első regényét

Bálint Ágnes 1922-ben született, a Fejér megyei Adonyban. Még 20 éves sem volt, amikor 1941-ben a Dante kiadónál megjelent első Az elvarázsolt egérkisasszony című meseregénye, majd 1942-ben a második, mely a Cimborák címet viselte. Élete során számos szakmai díjjal jutalmazták, melyek közül az egyik legfontosabb az 1975-ben neki ítélt József Attila-díj.

A figyelmetekbe ajánljuk