Wikimedia Commons
  ●  Kultúra

VIII. Henrik húga titokban ment férjhez, a király majdnem kivégeztette őt is

Tudor Mária alig 18 évesen lett Franciaország királynéja, három hónappal később pedig már özvegy volt. Nem sokkal később VIII. Henrik engedélye nélkül ment férjhez Charles Brandonhoz. Ezzel feldühítette bátyját, aki könyörtelen uralkodó hírében állt, és később két feleségét is kivégeztette. Tudor Mária döntése akár az életébe is kerülhetett volna.

Tudor Mária 1496-ban született VII. Henrik angol király és Yorki Erzsébet gyermekeként. Bátyja, a későbbi VIII. Henrik volt. A hercegnő már fiatalon saját udvartartással rendelkezett, franciául és latinul tanult, emellett zenével, tánccal és hímzéssel is foglalkozott. Neveltetése főleg arra készítette fel, hogy később egy európai uralkodóház tagjaként töltsön be fontos szerepet. Ez azt jelentette, hogy a jövendőbeli férjének kiválasztásakor elsősorban az számított, melyik házasság szolgálja leginkább Anglia politikai és diplomáciai érdekeit.

Ennek fényében 1514-ben a 18 éves hercegnőt hozzáadták az 52 éves XII. Lajos francia királyhoz. Az esküvőt októberben tartották Franciaországban. XII. Lajosnak korábbi házasságaiból nem született életben maradt fia, ezért új feleségétől trónörököst remélt. A vágya azonban sosem teljesült, ugyanis kevesebb, mint három hónappal az esküvő után meghalt. Tudor Mária 18 évesen özvegy lett.

VIII. Henrik húga titokban ment férjhez, a király majdnem kivégeztette őt is
XII. Lajos francia király és Tudor Mária
Fotó: Wikimedia Commons
A második házasság, amely feldühítette VIII. Henriket

Tudor Mária már a francia királlyal kötött házassága előtt közel kerülhetett Charles Brandonhoz, Suffolk hercegéhez, aki VIII. Henrik bizalmasa és barátja volt. A hercegnő állítólag azzal a feltétellel fogadta el a francia házasságot, hogy ha túléli férjét, később maga választhatja meg következő társát. VIII. Henriknek azonban más tervei voltak húgával. Egy újabb házasság új politikai szövetséget jelenthetett volna, így a király tanácsosai sem támogatták Tudor Mária és Brandon kapcsolatát. Amikor Suffolk hercege 1515 elején Franciaországba utazott, hogy hazakísérje az özvegy királynét, VIII. Henrik állítólag megígértette vele, hogy nem veszi feleségül a húgát. A találkozás után Tudor Mária azonban meggyőzte Brandont, hogy vállalják a kockázatot.

1515. március 3-án Párizsban, a király engedélye nélkül összeházasodtak. Az esküvőn mindössze néhány tanú vett részt.
Tudor Mária döntése komoly konfliktust okozott

Egy királyi hercegnő házassága az uralkodó beleegyezése nélkül súlyos vétségnek számított. Charles Brandon ráadásul VIII. Henrik közeli embere volt, így a titkos esküvő személyes sértésnek is számíthatott. A király tanácsa kemény büntetést sürgetett, sőt, még a kivégzés lehetősége is felmerült. A pár végül elkerülte a halálbüntetést. Ebben szerepet játszott Thomas Wolsey bíboros közbenjárása, valamint VIII. Henrik húgához és Brandonhoz fűződő kapcsolata is. A házaspárra végül jelentős pénzbírságot szabtak ki.

Tudor Mária és Charles Brandon 1515 májusában Greenwichben hivatalos szertartáson is összeházasodott. Kapcsolatuk ezután közel két évtizeden át tartott. A hercegnő 1533. június 25-én, 37 éves korában halt meg suffolki otthonában. Halálának pontos oka nem ismert. Egykori francia királynéként és VIII. Henrik húgaként rangjához méltó temetésben részesült. Először a Bury St Edmunds-i apátságban helyezték nyugalomra, földi maradványait később a közeli Szent Mária-templomba vitték át.

Nyitókép: Charles Brandon és Tudor Mária / Wikimedia Commons

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!