Strandolás.

Illusztráció.

Katalóniában nem kötelező a bikinifelső, akinek ez nem tetszik, büntetést kap!

Katalónia kormánya közölte a városok önkormányzataival, illetve uszodáival, hogy muszáj engedélyezniük a nők számára a topless (fürdőruha felső nélküli) fürdőzést a nyilvános strandokon, különben az érintettek súlyos bírságra számíthatnak.


A szóban forgó jogszabályt már 2020-ban bevezették, de néhány uszoda nem volt hajlandó engedélyezni a gyakorlatot. Ennek következtében pedig számos panasz érkezett az ügyben.

A katalán kormány most úgy döntött, hogy bekeményít, és szigorúbb hangnemben követeli az intézményektől a szabályok végrehajtását.

Ez is érdekelhet: Semmiképp se menj ezekre a helyekre nyaralni! A világ 5 legveszélyesebb tengerpartja

A nők topless fürdőzésének megakadályozása kirekeszti a lakosság egy részét, és sérti minden egyes ember szabad döntését a testével kapcsolatban

– tájékoztatta az uszodákat és strandokat a katalán kormány egyenlőségi és feminizmusért felelős osztálya.

A közlemény kitér arra is, hogy az intézményeknek „védekezniük kell a bármilyen indítékú diszkrimináció ellen – beleértve a nemet vagy nemi hovatartozást, a vallási meggyőződést vagy az öltözködést".

Amennyiben valamelyik uszoda úgy dönt, hogy a mostani felszólítás ellenére sem hajlandó betartani az új szabályokat, annak komoly pénzügyi következményei lehetnek: a regionális kormány ugyanis 500 ezer euróig (185 millió forint) terjedő bírságot szabhat ki minden olyan városházára, amelyről kiderül, hogy megsértette a normát.

A helyi érdekvédőszervezetek örülnek a döntés meghozatalának, azonban azt is kifejtették, hogy nem értik, miért kellett ilyen sokáig várni ezzel a közleménnyel.

Forrás: BBC

A figyelmetekbe ajánljuk