Egy hajó oldalról.

Illusztráció.

A világ legeldugottabb helyeire is képes elvinni ez az expedíciós hajó

A Lindblad Expeditions által üzemeltetett hajó, a National Geographic Endurance egy olyan flotta tagja, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy az utasok eljussanak a világ legtávolabbi szegleteibe, legyen szó akár az izlandi Ísafjörður kikötőjéről vagy a Zöld-foki szigetek atlanti szigetvilágáról.


Az Endurance sok tekintetben olyan, mint a Lindblad többi hajója, hiszen a személyzetet természettudósokból, történészekből, geológusokból és fotóoktatókból álló csapatok alkotják, akik a világ vadregényes helyeit mutatják be az utasok számára. De mivel az Endurance az első olyan hajó, amelyet a Lindblad a hajógerincétől kezdve épített, a jármű nagy változást jelent a sokkal inkább haszonelvű elődeihez képest.

A luxus ezelőtt nem igazán volt középpontban. Olyan hajót akartunk létrehozni, amely növeli a sarki kapacitást, a hajótest építésében új technológiával, amely maximalizálja a kapcsolatot a külvilággal. De mivel a semmiből építkeztünk, azt mondtuk: legyen hihetetlenül kényelmes

– mondja Sven-Olof Lindblad, a most 53 éves cég alapítója.

Valóban, az Endurance számos kabinja nagyobb, mint a legtöbb albérlet, és a felső kategóriás lakosztályok mindegyike rendelkezik gardróbbal, két mosdóval és káddal felszerelt fürdőszobával, valamint függőággyal ellátott nagy erkéllyel is.

A hajó más részein a vendégek wellness-kezeléseken vehetnek részt, élvezhetik az óceánra néző szaunát, koktélokat kortyolhatnak a szabadtéri tűzrakóhely mellett, áztathatják magukat a két végtelen pezsgőfürdő valamelyikében, vagy kipróbálhatják a fedélzeten található négy étkezőhely bármelyikét.

Forrás: Travel+Leisure


A figyelmetekbe ajánljuk