
Egy a 70 billióhoz: egy evolúcióbiológus elmagyarázta, milyen ritka a létezésünk
Caroll szerint számos véletlen egybeesés előzte meg az ember megjelenését a bolygón, amely lehetővé tette az összetett élet kialakulását. Állítása szerint ez igaz mind kozmológiai, geológiai és biológiai szinten is.
Az egyik fontos történés szerinte a 66 millió évvel ezelőtti aszteroidabecsapódás volt, ami teljesen átalakította az életet a Földön. Ennek eredményeként a bolygó fokozatosan lehűlt és tektonikai mozgások kezdődtek meg, amelyek a mai Ázsia kialakulásához vezettek. A másik fontos esemény annak a bioszférának a megjelenése volt, amelyben a mai napig élünk.
Carroll A Series of Fortunate Events: Chance and the Making of the Planet, Life, and You című könyvében arra is rámutat, hogy már pusztán az a tény, hogy egyénekként létezünk, a véletlennek köszönhető. Egy adott személy megszületésének esélye mindössze egy a 70 billióhoz – ezt pedig nehéz igazán felfogni, hiszen saját létezésünk az egyetlen, amit valaha is megtapasztaltunk.
Ezt jól magyarázza Douglas Adams „pocsolya elmélete” is, amelyet egy 1998-as technológiai és életkonferencián prezentált. A Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv írója szerint:
Éppen ezért, „bár a pocsolya lehet, hogy zsugorodik, mi mégis ragaszkodunk ahhoz a gondolathoz, hogy minden rendben lesz, mert ez a világ értünk van.”
Érdekes tanulságot vet fel ez az elmélet, amely úgy tűnik, 27 év után is aktuális.
Forrás: OpenCulture
Olvasd el ezt is!