Pack-Shot / Shutterstock.com
június 03., 2025  ●  Pénz
Hamu és Gyémánt

Közel 2 milliárdért árverezték el Napóleon kardját

Bonaparte Napóleon a francia történelem egyik legismertebb és legbefolyásosabb alakja volt, aki uralma csúcsán Európa jelentős részét hatalma alá hajtotta. Az egykori császár személyes kardját árverezték el nemrég a párizsi Hôtel Drouot-ban, ahol a ritka fegyverért végül közel 2 milliárd forintot fizetett ki egy névtelen licitáló – írja a The Brussels Times.

A kard ára jelentősen meghaladta a szakértők előzetes becsléseit, akik az aukció előtt úgy hitték, hogy nagyjából 700 ezer és 1 millió euró közötti áron kel majd el a történelmi jelentőségű tárgy. A nem mindennapi ereklyéért végül 4,7 millió eurót fizettek ki, így ez a második legmagasabb áron elkelt, Napóleonhoz köthető tárgy.

2007-ben ugyanis a hadvezér egy másik szablyájáért, melyet a marengói csatában használt, 4,8 millió eurót fizettek.

A portál beszámolója szerint Napóleon a most elárverezett kardot még 1802 és 1803 között, első konzuli időszakában rendelte meg Nicolas-Noël Boutet-től, aki korának egyik legismertebb és legtehetségesebb fegyvermestere volt, és a versailles-i manufaktúrát vezette. Boutet aprólékos munkáiról híres volt egész Európában, a legbefolyásosabb és leggazdagabb emberek rendeltek tőle különleges fegyvereket.

A kard díszes markolatával, aranyozott pengéjével és aprólékos részleteivel a mesterember legjobb munkái közé tartozik.

A francia császár később egészen uralkodása végéig megtartotta a fegyvert, majd hűséges marsalljának, Emmanuel de Grouchy-nak ajándékozta, aki jelentős szerepet játszott Napóleon hadjárataiban és végig hűséges maradt hozzá, még a császár bukása után is. A hírek szerint azóta Grouchy leszármazottainál volt a fegyver, így mindvégig magángyűjteményben maradt, és soha korábban nem került nyilvános árverésre.

Érdekesség, hogy egy ugyanilyen, Napóleon által rendelt kard ma a szentpétervári Ermitázsban látható, ahol világszerte évente több millió látogatót vonz. 

Nyitókép: Bonaparte Napóleon / Pack-Shot / Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök