Aptera autó

Több mint 480 km-t tett meg ez a napenergiával működő elektromos autó – videó!

Az Aptera nevű, San Diegó-i székhelyű start-up kifejlesztett egy napenergiával működő autót, mellyel kétségtelenül új alapokra helyezheti a jövő autógyártását. A futurisztikus jármű egyetlen töltéssel 482 kilométert tett meg Arizona és Kalifornia között, az utat ráadásul még videón is dokumentálták.


A 20 éve megalapított Aptera Motors nevű cég nemrég egyedülálló módon egy napenergiával működő járművet mutatott be. A kétüléses EV-modell könnycsepp alakú külseje leginkább A Jetson család című rajzfilm járgányaira emlékeztet. A tesztutazása az arizonai Flagstaff hegyi városában kezdődött, ahonnan a cég vezérigazgatója, Steve Fambro indította útnak (aki egyébként a videóban is felbukkan). Mint kiderült, a modell összesen 545 wattnyi napenergiát termelt annak ellenére is, hogy az időjárás felhős volt – írja a Robb Report.

A vállalat szerint a kocsi legalább 640 kilométert lesz képes megtenni egyetlen feltöltéssel, de egy nagyobb akkumulátorcsomaggal a hatótávolsága közel 1600 kilométer is lehet.

Mindez a 700 wattos napelemeknek köszönhető, amelyek a jármű orrát, tetejét és hátsó ajtaját szegélyezik, és akár napi 65 kilométeres plusz hatótávot biztosítanak. Ez azt jelenti, hogy a használat során két töltés között napok vagy akár hónapok is eltelhetnek.

A jármű valamivel több mint négy másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órára, miközben a maximális sebessége 163 km/óra. Az EV-t könnyű, szénszálas kompozit karosszériája rendkívül légáramvonalassá teszi, ugyanis a légellenállási együtthatója 0,13 (összehasonlításképpen: a Mercedes-Benz EQXX légellenállási együtthatója 0,17). A külsejéhez hasonlóan az autó beltere is letisztult és elegáns.

A lap szerint a 40 ezer dolláros (14,7 millió forint) autót már több mint 48 ezren foglalták le – az Aptera a tervek szerint 2027-ig évi 20 ezer modell legyártását tervezi.

A figyelmetekbe ajánljuk