Közel 4 milliót kaptak az utasok, mert hajlandóak voltak leszállni egy repülőről

Közel 4 milliót kaptak az utasok, mert hajlandóak voltak leszállni egy repülőről

A Delta Air Lines nyolc önkéntest kért fel, hogy ajánlják fel ülőhelyüket, cserébe pedig busás összeget ígértek nekik.


A Delta Air Lines állítólag 10 ezer dollárt ajánlott az utasoknak, hogy szálljanak le egy Michiganből Minnesotába tartó, túlzsúfolt járatról – számolt be róla a Fox Bussines.

A légitársaság minden utasnak felajánlotta ezt az összeget. Az Inc. magazin technológiai rovatvezetője, Jason Aten azt írta, hogy a családjával éppen a járaton tartózkodott, amikor egy légiutas-kísérő önkénteseket keresett a bemondón keresztül.

Ha van valakinek Apple Pay-alkalmazása, akkor a pénzt már most azonnal megkaphatja

– mondta a stewardess.

Aten hozzátette, hogy nyolcfős csoportja azért nem élt a Delta ajánlatával, mert nem tudatták velük azonnal, hogy hány önkéntesre van szükség:

Ha tudtuk volna, hogy nyolc embernek is lehet, leszálltunk volna. Mire ez kiderült, négy vagy öt ember már elment.

Egy másik utas is megerősítette Aten állítását a kártérítésről.

Ez tényleg megtörtént. Én is ott voltam azon a járaton! Sajnos nem tudtam elfogadni az ajánlatot, mivel a feleségemmel repültem, akinek korlátozott a látása. Neki szüksége van arra, hogy a közelben legyek, amikor utazik

– tweetelte a másik utas, Todd McCrumb Aten tweetjére reagálva.

McCrumb elmondta a KTVB 7-nek, hogy az ajánlat 5000 dollárról indult, de aztán 10 ezer dollárra emelték.

A The Hillnek adott nyilatkozatában a Delta szóvivője nem árulta el, hogy megtörtént-e az eset, de azt állították, hogy a földi személyzet számára van kompenzáció, ha hasonló dolog történik.

A figyelmetekbe ajánljuk