Glastonbury Fesztivál
Más formában ugyan, de a hétvégén online, ősszel pedig élőben is megtartják az eseményt.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a világ egyik legfontosabb fesztiváljának tartott Glastonbury tavaly után a megszokott formájában idén is elmarad. A szervezők azonban 2021-re megpróbálták menteni a menthetőt, és bejelentették, hogy egy itthonról is nézhető élő közvetítésű rendezvényt szerveznek a koronavírus-járvány miatt lemondott eredeti esemény helyett.

Mindez most szombaton, május 22-én lesz megtekinthető és az élőben streamelt műsorban olyan előadók lépnek majd fel, mint a Coldplay, Damon Albarn, Jorja Smith, Kano, Haim és Wolf Alice.

Azonban a The Guardian értesülései szerint van még egy csavar a történetben, ugyanis szeptemberre mégis engedélyezték az eseményt, még ha csupán egy napra is.

A cikk szerint az alapvetően ötnapos fesztivált egy rendhagyó, egynapos formában fogják megtartani ötvenezer fesztiválozóval. Az eseményt az illetékes kerületi tanács hagyta jóvá, miután egyeztetett a helyiekkel és a hatóságokkal. Az engedélyt szigorú feltételekhez szabták, és a fesztiválozók nem kempingezhetnek a helyszínen majd, illetve a lehető legbiztonságosabbnak kell lennie járványügyi szempontból.

A fellépők kiléte még nem ismert, de valószínűleg pár héten belül ezt is megtudhatjuk majd.


A figyelmetekbe ajánljuk