Az N47BA lajstromjelű Learjet 35-ös magánrepülőgép a floridai Orlandóból 1999. október 25-én szállt fel, a gépen összesen hatan voltak, akik között olyan személyek voltak, mint a tizenegy PGA Tour-versenyt nyerő golfozó, Payne Stewart és a korábbi futballhátvéd, Stewart akkori ügynöke,Robert Fraley. Emellett ott volt még az ügynökség elnöke, Van Ardan, valamint Bruce Borland, a Jack Nicklaus Company golfpályaépítésze. A pilóták Michael Kling és Stephanie Bellegarrigue voltak, akiknek rutinútnak számított eljutni a texasi Dallasba.
A startnál az N47BA amegszokott módon emelkedett magasba, majd a pilóták elkezdtek növelni a magasságot az előre megadott 11 900 méteres tengerszint feletti magasságra. A pilóták 7000 méteren a nyugtázták a rádiókapcsolatot, jelezve, hogy minden rendben van – ám volt az utolsó kapcsolat a Learjet 35-össel.
Hat perccel később az irányítás újra megpróbálta felvenni a kapcsolatot a géppel, de ekkor már nem érkezett válasz. A következő percekben többszöri sikertelen próbálkozás után megkongatták a vészharangokat, és a légierő beavatkozását kérték a néma, de repülő géphez.
Egy F-16-os éppen a térségben tartózkodott, így a pilótája hamar megnézte magának a fantomrepülőt, amin nem volt látható semmilyen sérülés, egyenes irányban repült, viszont nem lehetett belátni a pilótafülkébe, hogy azonosítsák a személyzetet – az ablakok átláthatatlanok voltak, mintha kondenzvíz vagy jég borította volna őket.
Ezután két további vadászgép is érkezett az akkor már órák óta néma géphez, az aggodalmak pedig tovább nőttek: az is felvetődött, hogy a Pentagon lelövi a gépet, ha az lakott területen landolna – ezt a Pentagon azonban cáfolta, és kijelentették, hogy ez nem volt akkoriban opció.
Jean Chrétien kanadai miniszterelnök azonban később emlékirataiban elismerte, hogy ha a Learjet 35-ös kanadai légtérbe lépett volna, akkor engedélyezte volna a kilövését, mert attól tartottak, hogy Winnipeg városában landolna.
A mindössze négy és fél órányi üzemanyagot szállító repülőgép végül kifogyott, és spirál alakban zuhanni kezdett. A szemtanúk azt is megjegyezték akkoriban, hogy a gép teljesen irányíthatatlanná vált, és közel a szuperszonikus sebességhez száguldott a föld felé.
Végül Dél-Dakotában egy sík terepen zuhant le, a becsapódás következtében az egész repülőgép megsemmisült, csak egy hatalmas kráter maradt utána.
De mi történt az utasokkal?
A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a gépen ismeretlen okból nyomáscsökkenés következett be. Az a mai napig nem világos, hogy miért és milyen gyorsan történt mindez, de a személyzetnek valószínűleg nem sikerült megfelelő koncentrációban kiegészítő oxigénhez jutnia ahhoz, hogy elkerüljék a hipoxiát, rövid időn belül pedig az eszméletvesztést.
Mind a fokozatos, mind a gyors nyomáscsökkenés esetén a repülőgépen tartózkodó utasok kognitív károsodást szenvedhetnek, és az eszméletüket is hamar elveszíthetik, ami valószínűleg ebben az esetben a pilóták cselekvésképtelenségét okozta.
Innentől a robotpilóta fenntartotta a magasságot és az irányt, amíg ki nem fogyott az üzemanyag: a repülőgép közel négy órán át úgy repült, hogy senki sem ült a kormánynál.
A nyomáscsökkenés oka a mai napig ismeretlen, de a fekete doboz felvételei szerint a repülés utolsó perceiben biztosan senki sem volt ébren. Lehetséges, hogy a legénység minden tagja eszméletlen volt, vagy röviddel az utolsó kapcsolatfelvétel után meghalt.
A baleset helyszínén ma egy emlékmű áll, amelyet a baleset áldozatainak szenteltek, Stewartot később felvették a World Golf Hall of Fame-be, azt viszont soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt a Learjet-35 fedélzetén.
