Mandoki Soulmates a Budai Várban: fél évszázad dalokban és bátorságban

Több mint öt évtizede van jelen a nemzetközi zenei színtéren. Mennyiben más ma zenélni, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt?

A világ megváltozott, de a lényeg ugyanaz maradt: az emberségre és a jóra való törekvés. Ma minden gyorsabb, hangosabb, digitálisabb, egyre kevesebb a csend, az odafigyelés, a mélység. Régen még volt idő megérkezni egy dalba, ma már a zenében is a türelmes figyelem számít luxusnak. Ugyanakkor ma is érezni lehet, ha valami igaz. Én is hiszek abban, hogy nem a technológia, hanem az életünk a lelkünk, az ügyünk formálja a zenét. A valódi hangunk nem a tökéletességből születik, hanem az őszinteségből és ez sosem változik. A közönség szerintem ma is azt keresi, amiben önmagára ismerhet.

A Mandoki Soulmates egy különleges, nemzetközi formáció. Ahogy egyszer fogalmazott: „Nincs határ, nincs műfaji keret, nincs kategória. Csak a lélek van, a szenvedély és az igazság.” Mit tart a legnagyobb kihívásnak és értéknek ebben az egyedülálló együttműködésben?

A legnagyobb kihívás az, hogy megőrizzük az igazság hangját a világ zaja közepette. A Soulmates sosem volt egy stúdióprojekt, mindig is egy sorsközösség volt. Műfajokon, generációkon és kontinenseken átívelő párbeszéd, ahol mindannyian otthon vagyunk a másikban. A legnagyobb érték a kölcsönös tisztelet, itt nincsenek sztárok, csak nagyon jó barátok, akik hisznek abban, hogy a zene több, mint a hangok összessége, ez világnézet és amikor játszunk az egy őszinte vallomás egymásnak és a világnak.

Vajon mi lehet egy ilyen fúziós formáció hatalmas sikerének titka a mai világban?

Azt gondolom, hogy hitelesség és nem követjük a divatot, hanem igyekszünk mindig értéket képviselni. A Mandoki Soulmates sosem akart semmilyen algoritmusba beleférni, mi hidakat építünk és nem falakat. A mai világ széthullóban van, társadalmak, kultúrák, nemzedékek között egyre több a törésvonal. A mi zenénk éppen ezek között a repedések között akar utat találni, hidakat építeni, a hallgató pedig érzi ezt. Mert minden koncertünk mögött ott van a tapasztalat, és az közös hit, hogy a művészetnek feladata van, üzenete, felelőssége.

A Mandoki Soulmates egyik üzenete a hidak építése, kultúrák, emberek, nemzedékek között. Miért tartja ezt ma fontosabbnak, mint valaha?

Mert ma újra megtapasztaljuk, milyen könnyű elidegenedni egymástól, a világ zajos lett, megosztó, sietős és a félelem túl sok döntést irányít. A zenénk emlékeztet rá, hogy mindannyian ugyanabból az érzékeny anyagból vagyunk. Hidakat építeni annyit jelent, hogy kapcsolatot teremteni ezekben a vészterhes időkben ott, ahol a krízisek, az előítéletek, különbözőségek komoly árkot ástak az emberek között…. ez a művészet erkölcsi kötelessége, számunkra pedig életmód.

Van-e olyan pillanat a karrierjéből, amire különösen büszke?

Sok emlékezetes pillanat van: alkotás, azok folyamata, világkörüli turnék, legendás zenészekkel közös munka, számtalan elismérés és díjak, öröm. A legmélyebbek azok a pillanatok, amikor a dalaink nemcsak tetszett, hanem megérintette a közönséget. Most, hogy ötven év után a Budai Várban, épp a disszidálásom napján koncertezhetek ugyanazzal a lelkesedéssel, szabadságvággyal, szeretettel mint egykor... több mint megtiszteltetés.

Bár már évtizedek óta külföldön él, rendszeresen hazalátogat Magyarországra. A zene ugyan nemzetközi nyelv, de van-e valami, amiben különböznek a hazai fellépések?

Nagyon is, amikor Magyarországon állok színpadra, a közönség nem csak néző, hanem tanú. Itt minden hangnak mélyebb rétege van, mert ezek az emberek ugyanazokon az utcákon nőttek fel, ugyanazt a történelmet hordozzák magukban, mint én. Egy magyarországi koncertnél mindig érzem a múlt visszhangját. Itt nemcsak énekelek, hanem visszaénekelek valamit, amit sosem akartam elveszíteni.

Tapasztalt előadóként mennyire tartja fontosnak, hogy a művészet társadalmi kérdéseket is érintsen?

A művészet nem lehet steril, ez nem egy dísz a falon. Aki színpadra áll, felelősséget vállal nemcsak önmagáért, a zenésztársakért, hanem a közönségért. Hiszek abban, hogy a művésznek kötelessége megszólalni, ha igazságtalanságot, embertelenséget vagy reményvesztettséget lát.

Egy-egy koncert során milyen pillanatokat keres? Mi az, amiért még mindig érdemes színpadra állni?

Mindig is az igaz, őszinte pillanatokat kerestem. A közönség és a zenész között fontos az érzés, hisz egyetlen akkord is megállíthatja az időt, egyetlen tekintet meg tud mozgatni valamit bennünk, felelevenednek a kedves emlékek. Azért állok színpadra, mert ezek a pillanatok újra és újra megerősítik bennem, hogy van értelme zenélni, üzenni, mert megszületik a kapcsolat a közönséggel és ez összeköt minket.

Ha visszanéz az eddigi pályájára, van olyan döntés vagy mérföldkő, amit sorsfordítónak tart?

Igen, több is van, de az első, legnagyobb sorsfordító pillanat az volt, amikor 1975. augusztus 21-én, életünket kockáztatva, egy föld alatti alagúton keresztül Nyugatra kellett szöknünk.  A döntésem nemcsak földrajzi váltás volt, hanem erkölcsi nyilatkozat is. Hátra hagytam a szülőföldemet, a családomat, mindent, ami addig biztonságot adott, és elindultam egy olyan úton, ahol semmi nem volt garantált, de a szabadság ígérete mégis erősebb volt, mint a félelmem. Talán akkor értettem meg először igazán, hogy a szabadság nem külső körülmény, hanem belső iránytű.

A Red Rock Studio, amit több mint negyven éve alapítottam, ami szintén egy sorsfordító alkotóműhely. Itt született több mint 72 aranylemez, számos platinalemez, de a legnagyobb értéke mégsem a díjakban mérhető, hanem abban a közösségi szellemiségben, amit ez a hely képvisel. Olyan legendás művészek alkottak itt velem, mint Ian Anderson, Phil Collins, Jennifer Rush, Lionel Richie, Al Di Meola, Bobby Kimball, Chaka Khan, Steve Lukather, Till Brönner, Randy Brecker, Richard Bona, John Helliwell és még sorolhatnám. Egy másik sorsfordító döntés az volt, amikor úgy határoztam, nem akarok kompromisszumokból építkezni. Nem akarom követni a zenei divatokat. Helyette létrehoztam valamit, a Mandoki Soulmates formációt. Egy különleges szellemi és zenei közösséget, ahol a zene nem stílus, hanem eszme. Ahol nem műfajok határoznak meg bennünket, hanem a szenvedély, a mélység és a közös felelősség. Azóta is együtt zenélünk és ami ritka: a Soulmatesből soha senki nem lépett ki. Sajnos vannak, akik már a mennyei zenekarunkban játszanak és ők örökre velünk maradnak minden koncerten, minden hangban.

2024-ben új korszak kezdődött, megjelent az A Memory of Our Future című konceptlemezünk ami egy zenei kiáltvány a béke, az európai egység és az emberség mellett. A lemez nemcsak a listák élére került világszerte, de a szakma is az év albumának választotta, és „a humanizmus himnuszaként” ünnepelte.

Mérföldkő volt az is, amikor idén a Mandoki Soulmates bekerült az amerikai Rock and Roll Hall of Fame legendás falai közé. Ez egy olyan elismerés, amely nemcsak szakmai siker, hanem mély emberi visszaigazolás is: hogy az értékalapú zene igenis utat talál a világban.

Számtalan nemzetközi díjat kaptunk Németországban, az Egyesült Államokban, Angliában, Magyarországon, és sok más országban, ezek természetesen óriási megtiszteltetések és büszkeségek, de számomra a legfontosabb elismerés mindig is a közönség őszinte mosolya és tekintete. Most, 2025-ben, amikor ötven évvel a disszidálás napja után a Budai Várban adunk koncertet, úgy érzem: minden lépésem, minden döntésem, minden dalom megérte és roppant hálás vagyok.

Mire számíthatnak azok, akik kilátogatnak az augusztusi ingyenes koncertre?

A szabadság, az emberség, és bátorság ünnepének aposztrofálnám. A Budai Várban felcsendülnek majd a legismertebb Soulmates-dalok, az új album erőteljes üzenetei: We Stay Loud, Blood in the Water, Devil’s Encyclopedia és természetesen, ahogy ez lenni szokott meglepetések is várják a közönséget.Ami a legfontosabb, ez az este is egy szilárd híd lesz múlt és jelen, egyén – nemzet, álom és annak beteljesedése között.

(x)