A 110 éve született Ingrid Bergmanra emlékezünk – 10 kiemelkedő filmjével

Bergman nevét a legtöbben a Casablanca című filmmel azonosítják, és valóban ezzel a produkcióval vált örökre a klasszikus hollywoodi romantika jelképévé. Ő maga azonban nem ezt a szerepét tartotta élete főművének – pályafutása ennél sokkal árnyaltabb és merészebb: lelki mélységek, belső drámák és különleges női sorsok jelennek meg karaktereiben, alakíásai pedig a filmtörténet meghatározó részévé váltak.

Ez a svéd film hozta meg számára az első komoly sikert hazájában, majd néhány évvel később ennek amerikai remake-je már Hollywood kapuit is megnyitotta előtte. A történet egy híres hegedűművészről szól, aki beleszeret egy fiatal zongoratanárnőbe – őt alakítja Bergman érzékeny és visszafogott játékával. A szerelem azonban súlyos áldozatokkal jár, különösen, ha család is van a háttérben. Bergman tiszta, érzelmes jelenléte itt mutatkozott meg először a nemzetközi közönség előtt, és rögtön világsztár is lett belőle. A filmet Gustaf Molander rendezte.

A film, amely örökre beírta a nevét a történelembe: a második világháború idején játszódó történetben Bergman Ilsa Lund szerepében tűnik fel. A színésznő egy olyan nőt alakít, aki két férfi között őrlődik: a múltbeli szerelme (Humphrey Bogart) és a jelenlegi férje között, aki a náciellenes ellenállás kulcsfigurája. A film emblematikus jelenetei és pillanatai, például a reptéri búcsú, Bergman arcával együtt váltak legendássá. Bár a színésznő később nem ezt tartotta legjobb alakításának, messze ez a legismertebb szerepe. Érdekesség, hogy a produkciót a magyar származású Michael Kurtis rendezte.

Ebben a pszichológiai thrillerben Bergman olyan mélységet mutat meg, amiért méltán kapta meg első Oscar-díját. Egy nőt alakít, akit férje szépen lassan az őrületbe kerget – méghozzá szándékosan. A gaslighting kifejezés a film angol címéből (Gaslight) ered, és mára a pszichológiai manipuláció egyik gyakran használt fogalmává vált. Bergman finoman építkező, fokozatosan széthulló karaktere igazi színészi mestermunka. A produkciót George Cukor rendezte.

Ernest Hemingway regényének adaptációjában Bergman újabb drámai női sorsot mutat be – a spanyol polgárháború idejében játszódó történetben Maria szerepét alakítja, akinek sorsa a háború borzalmai között fonódik össze egy amerikai robbantási szakértő (Gary Cooper) életével. A film egyszerre mutatja meg a korszak kegyetlenségét és az emberi érzelmek mélységét. A szerep új dimenziókat nyitott Bergman színészi játékában, és erőteljes drámai jelenetekkel gazdagította pályafutását. A filmet Sam Wood rendezte.

Alfred Hitchcock egyik visszafogottabb, de annál összetettebb thrillerében Bergman egy amerikai nőt alakít, akit megbízása egy náci háborús bűnösöket rejtegető hálózatba vezet be, küldetése során azonban beleszeret az amerikai ügynökbe (Cary Grant), aki épp őt irányítja – ez a szerelem pedig nemcsak veszélyessé, de fájdalmasan személyessé is teszi a feladatot. Bergman hitelesen és magával ragadóan formálja meg a törékeny, mégis rendíthetetlen főhősnőt.

Ez a szerep hozta meg számára a visszatérést Hollywoodba azután, hogy évekkel korábban komoly botrányt kavart: férjes asszonyként lett szerelmes Roberto Rossellini olasz rendezőbe, akitől gyermeke is született – emiatt hosszú időre hátat fordított neki az amerikai közönség és a stúdiórendszer. Ebben az alkotásban egy amnéziás nőt játszik, akit egy szélhámos herceg próbál meggyőzni arról, hogy ő a cári Oroszország eltűnt hercegnője. Anatole Litvak rendezése Bergman második Oscar-díját hozta el – és ezzel újra visszafogadta őt a filmes szakma.

Ez a könnyedebb hangvételű romantikus vígjáték Bergman új arcát mutatja meg: a színéssznő egy intelligens, de kifejezetten visszafogott nőt alakít. A történet egy bonyolult szerelmi háromszöget jár körül, melynek középpontjában egy orvos, fiatal szeretője és az asszisztense áll – utóbbit játssza Bergman. A kaktusz virága egyik legszebb vonása az a finom érzelmi átalakulás, amin karaktere keresztülmegy. A filmet Gene Saks rendezte.

Agatha Christie legendás történetének filmváltozatában Bergman csak néhány jelenetben tűnik fel, de ezekben olyat nyújtott, hogy elnyerte harmadik Oscar-díját is, ezúttal a legjobb mellékszereplőként. Sidney Lumet filmjében egy svéd misszionáriust alakít, aki mély vallásossága mögött elfojtott bűntudatot hordoz – igazi színészi mestermunka a visszafogottság erejéről.

Ingmar Bergman érzékeny, mégis kíméletlen pontosságú drámája az anya-lánya kapcsolatok mélyen elfojtott konfliktusait tárja fel – Ingrid Bergman egy világhírű, de érzelmileg távolságtartó zongoraművészt alakít, aki hosszú évek után látogatja meg lányát. A két nő között felszínre törő fájdalom, ki nem mondott sérelmek és régóta húzódó feszültségek egy rendkívül megrázó, bensőséges filmélménnyé állnak össze.

Bergman utolsó filmes szerepében, ebben a televíziós életrajzi drámában Golda Meirt, Izrael legendás miniszterelnökét formálta meg. Alan Gibson rendezése 1982 áprilisában került adásba, éppen abban az évben, amikor a színésznő – augusztus 29-én, 67 éves korában – elhunyt. A világhírű művész játékát nagy szakmai elismerés követte: posztumusz Emmy-díjjal tüntették ki, megkoronázva ezzel életművének utolsó nagy alakítását.