Matei Horvath/Getty Images for BAFTA
január 07., 2026  ●  Kultúra

Gwyneth Paltrow ezért rejtette el 25 évre az Oscar-szobrát

Gwyneth Paltrow egy régóta keringő pletykát oszlatott el Oscar-díjával kapcsolatban. Bár a feltételezéseket megcáfolta, az tény, hogy a színésznő sokáig inkább elrejtette az aranyszobrát ahelyett, hogy büszkélkedett volna vele. Minderről egy őszinte interjúban számolt be.

Az Entertainment Weeklynek nyilatkozó Gwyneth Paltrow tisztázta az Oscar-díját övező félreértéseket. A színésznő egy 2023-as Vogue-videó pletykáit oszlatta el, melyben viccesen arról beszélt, hogy ajtótámasznak is tökéletes lenne az aranyszobor. Az igazság ennél jóval árnyaltabb, hiszen Paltrow számára az 1999-ben, a Szerelmes Shakespeare-ért kapott díj nemcsak karrierje egyik csúcspontját jelentette, hanem komoly lelki terhet is.

Platrow huszonhat évesen egyik pillanatról a másikra került reflektorfénybe, az addigi feltörekvő státuszból hirtelen óriási elvárásokkal nézett szembe, és ezzel együtt megváltozott az, ahogyan az emberek látták őt. Az elismerés nagyobb volt annál, mint amit akkoriban elbírt, és ez hosszú időre meghatározta a díjhoz való viszonyát is.

Az Oscar-díj 25 éven át egy könyvespolcon maradt, amelyett egy ajtó takart el. Csak nemrég került át egy látványosabb helyre, egy olyan polcra, ahol a színésznő más személyes tárgyai is helyet kaptak.
David Parfitt, Donna Gigliotti, Harvey Weinstein, Gwyneth Paltrow, Edward Zwick, és Marc Norman az 1999-es Oscar-díjátadón
Fotó: Bob Riha, Jr./Getty Images

A Vasember-filmekből is ismert színésznő a változást az idő múlásával indokolta. Állítása szerint fel kellett dolgoznia mindazt, amit a díj, az azzal járó figyelem és az azt követő évek hoztak magukkal. Mire idáig eljutott, már készen állt arra, hogy az Oscarra ne teherként, hanem karrierje egy fontos állomásaként tekintsen.

Ráadásul az elismerést követően évtizedekig még díjnyertes filmet sem tudta megnézni, ha mégis szembejött vele, azonnal kikapcsolta. Később ez is megváltozott, fél évvel ezelőtt pedig saját döntéséből a férjével együtt nézett bele a romantikus drámába. Néhány jelenet után szembesült azzal, mennyire fiatal volt akkor, mennyire másképp nézett ki, és először tudta kívülről, ítélkezés nélkül szemlélni saját alakítását.

A felismerés felszabadító érzést hozott magával. A színésznő bevallása szerint az alakítás kiállta az idő próbáját, a forgatókönyvet ma is erősnek érzi, és büszke arra, amit akkor csinált. Bár nem nézte végig a teljes filmet, az a néhány perc elég volt ahhoz, hogy békét kössön egy korszakával, és jelképesen az aranyszoborral is, amelyet sokáig inkább elrejtett, mintsem megmutatott volna a világnak.

A színésznő az 1999-es díj óta számos nagyobb projektben vett részt. Legközelebb a február 5-én érkező Marty Supreme-ben láthatjuk a mozivásznon, Josh Safdie amúgy is kiváló szereplőgárdáját erősítve.

Nyitókép: Gwyneth Paltrow 2025-ben / Matei Horvath/Getty Images for BAFTA

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök