Ed Gein sokkoló története: a visszahúzódó férfi, aki hullákból készített maszkokat

Az emberiséggel egyidős a hit, miszerint a gonosz bárhol és bármikor könnyedén felismerhető, hiszen nem képes elrejteni magát, a rossz szándéknak pedig mindig egyértelmű jelei vannak. Biztonságérzetet ad a tudat, hogy ha figyelünk, időben észrevesszük, ki az, aki veszélyt jelent ránk. Az 1900-as évek közepén a Wisconsin-állambeli Plainfield lakói is ebben a hitben élték a mindennapjaikat, mit sem sejtve arról, hogy a város egyik teljesen hétköznapi, szürkeségig unalmas lakója, Edward Theodore Gein a szemük előtt követi el a huszadik század legmegrázóbb bűncselekmény-sorozatát. 

Ahogy Hitchcock Psycho című klasszikusában is elhangzik: „még a légynek sem tudna ártani”, és a korabeli beszámolókból is ez derül ki: az ismerősök, szomszédok egyöntetűen „ártalmatlannak” tartották, holott Gein története mutatta meg igazán, milyen szörnyűségekre is képes az emberi elme. A tévhitekkel ellentétben a férfi nem volt sorozatgyilkos, ez a kategória ugyanis legalább három áldozatot feltételez, ő pedig bizonyíthatóan „mindössze” két emberrel végzett. A winsconsini farmert általában többszörös gyilkosként kategorizálják, a köznyelvben sírrablóként, testrablóként vagy nekrofil hajlamú bűnelkövetőként emlegetik.

A huszadik század elején a Wisconsin belsejében található kicsiny, poros települések sivár élete a túlélésről szólt: hosszú, fagyos telek, rövid nyarak, melyek alatt a családok mindent megtettek, hogy elég élelmet termeljenek a következő hidegig. Ez alól természetesen Ed Gein szülővárosa, Plainfield sem volt kivétel. A környéken élők egyszerű emberek voltak, akiknek a mindennapjai a földművelés, a nélkülözés és a hit körül forogtak.

Ebben a nyomasztó, kilátástalan közegben született meg 1906-ban Edward Theodore Gein. A családnak nem volt pénze, befolyása vagy társadalmi súlya, cserébe azonban akadt egy alkoholba menekülő apa, és egy magát mindenhatónak képzelő, vallási fanatizmustól vezérelt, elnyomó anya, utóbbi volt Augusta Gein. 

Az asszony a szigorú erkölcseivel nemcsak a férjét semmisítette meg, de a gyermekeit – Ednek egyetlen bátyja volt, Henry – is egy olyan világba zárta, ahol minden vágy és öröm bűnnek számított, ahol a nők kivétel nélkül szajhák voltak, és ahol a hit maradt az élet egyedüli értelme.

A Gein család otthona Plainfield peremén állt, egy többhektáros, magányos farmon, amely egyszerre jelentett menedéket és börtönt. A környéken nem voltak közvetlen szomszédok, a faluba pedig csak ritkán jártak be. Az élet monoton munkából, a termények és állatok gondozásából állt, miközben a hosszú telek még inkább elszigetelték a családot a külvilágtól. Ed és bátyja, Henry itt nőttek fel, gyerekkori barátok, társas kapcsolatok nélkül. A családon belül sem volt sok szeretet vagy gyengédség: Augusta szigorú vallásos világa uralta a mindennapokat. Ed az iskolába ugyan bejárt, de soha nem alakított ki valódi barátságokat, inkább magába fordult, és estére visszatért a farm egyhangúságába. A mindennapokból csak ritkán szakította ki valami a családot.

Amikor 1940-ben George Gein, az apa meghalt, a farm irányítása teljes mértékben az anya és fiai kezébe került. Ez tovább erősítette Augusta hatalmát: Ed és Henry végleg bezárultak az általa felállított korlátok közé.

 – írja a Time egyik beszámolója.

A két haláleset után Augusta maradt Ed egyetlen, mindennél fontosabb támasza. Kapcsolatuk – ahogy azt ma már az egész világ tudja – messze túlmutatott a szokványos anya–fiú viszonyon: Ed mindenben alárendelte magát neki, gondolatait, érzéseit, vágyait is az ő akaratához igazította. Tette mindezt annak ellenére, hogy ekkor már bőven a harmincas évei végén járt.

A pszichológia tudományában ezt a jelenséget Madonna-effektusnak is nevezik, a lényege pedig, hogy a férfi kétféle álláspontot képvisel a nőkkel szemben: akik elfojtják a szexuális vágyaikat, kizálrólag csak a kötelességeket teljesítik, így tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, ellenkező esetben azonban megvetés, undor, harag jár nekik.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy 1945-ben összeomlott Ed világa és minden, amit addig ismert, megszűnt létezni: Augusta előbb egy szélütés miatt hónapokig ápolásra szorult, majd december 29-én egy második agyvérzés érte, amelybe belehalt. Ed számára ez mindent elsöprő tragédiát jelentett, hiszen elveszítette az egyetlen embert, akihez kötődött, az egyetlent, aki bármiféle kapaszkodót, biztonságot nyújtott számára. Az asszony halála után a helyieknek csak annyi tűnt fel, hogy az amúgy is magának való farmer – ha ez egyáltalán lehetséges – még visszahúzódóbb, még csendesebb lett.

Augusta halála után Ed végképp magára maradt a farmon. A külvilág felé is látványos lett a változás: a helyiek beszámolói szerint egyre rosszabbul nézett ki, elhanyagolt volt, és sokszor elviselhetetlen bűz áradt belőle – írja az All That’s Interesting. A magány és a gyász lassan megszállottsággá alakult, a férfi pedig bármit – tényleg bármit – megtett volna, hogy újra az anyja közelében lehessen.

Egyes források szerint Ed megpróbálta kihantolni Augusta sírját, azt azonban nem lehet tudni, hogy sikerrel járt-e. Annyi viszont biztos, hogy ezzel átlépett egy olyan határt, ahonnan nem volt visszaút. Az őrület olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy ezt követően a plainfieldi temetőben frissen elhantolt női sírokat kezdte megbolygatni – olyan asszonyokét, akik valamilyen módon Augustára emlékeztették. Bár a farmon talált későbbi bizonyítékok alapján egy idő után már a hasonlóság sem érdekelte; mintha már nem is az anyját akarta volna visszahozni, egyszerűen csak nem bírt leállni.

Később a kihallgatások során azt mondta, hogy ezeken az éjszakákon „mintha kábulatban cselekedett volna”: kiment a temetőbe, és amikor magához tért, a holttestek már a farmján feküdtek. Vallomásaiban többször hangsúlyozta azt is, hogy nem szexuális vágy vezette. Ezt támasztja alá az is, hogy a testekből inkább groteszk berendezési tárgyakat, maszkokat, sőt egész öltözékeket kezdett készíteni. A vallomása szerint ezekkel „belebújhatott az anyja bőrébe”, és újra érezhette a közelségét.

A sírrablások – amelyeknek száma máig tisztázatlan – éveken át kielégítették Ed vágyait, de a szakzsargonban eszkalációnak hívott jelenség őt sem kerülhette el. Ami előtte a legnagyobb adrenalinlöket volt, egyszerre semmitmondóvá vált. Már nem volt elég kirabolni a sírokat, valódi, élő áldozatokra volt szüksége: 1954 decemberében eltűnt a környék egyik ismert alakja, Mary Hogan, a kocsma szókimondó tulajdonosnője. A nő nyomtalan eltűnése sokáig rejtély maradt: a hatóságok nem találtak bizonyítékokat, a közösség találgatásokba bocsátkozott, de három éven át mindenki a sötétben tapogatózott.

1957. november 16-án aztán újabb eltűnés zaklatta fel a plainfieldi lakosokat: ezúttal a helyi vasbolt tulajdonosnője, Bernice Worden tűnt el. Az ő esetében azonban volt min elindulnia a rendőrségnek: a boltban vérnyomokat találtak, valamint egy számlát, amely szerint aznap reggel éppen Ed vásárolt ott. A gyanú gyorsan a farmhoz vezette a rendőröket, akik – elektromosság híján – kénytelenek voltak zseblámpával átvizsgálni a területet

Sokféle gyilkos és sokféle módszer létezik, de amit Gein házában találtak, az felülírt mindent, amit valaha a gonoszról egyáltalán gondolni mertünk. Worden holtteste a pajtában lógott a sarkainál felakasztva, levágott fejjel, mellkasán hosszában felvágva. Pontosan úgy, ahogy a vadászok a szarvasokat bontják fel. A brutalitás az, ami valószínűleg akkor is megdöbbentette az embereket, és ami máig felfoghatatlanná teszi az esetet. Gein nem csupán meggyilkolta a nőt, hanem „feldolgozta”, „előkészítette”, mint korábban a sírokból kiásott testeket. A házban később Mary Hogan testrészeit is megtalálták, így a nyomozók rögtön két gyilkossággal vádolták meg a férfit.

A kihallgatások során Gein nem tagadta a bűnösségét, sőt részletesen beszámolt a sírrablásokról is. Állítása szerint ezekre sokszor nem is emlékezett, később azonban mégis szinte az összes kihantolt sírhelyet képes volt tökéletesen azonosítani. Azt azonban mindvégig következetesen tagadta, hogy szexuális vágy hajtotta volna.

 – mondta a hatóságoknak, ezzel magyarázva a maszkokat, a mellényt és más öltözékeket. A tárgyak számára nem pusztán trófeák, sokkal inkább eszközök voltak; eszközök, amikkel kapcsolódhatott az anyjához, újra átélhette a közelségét, miközben kiélhette a vágyait.

A bizonyítékok és a vallomások alapján nem volt kérdés, hogy Ed Gein követte el a gyilkosságokat, amik természetesen azonnal hatalmas hírverést kaptak országszerte. A közhangulat alapján egyértelmű volt, hogy az észrevétlen farmer halálbüntetést kap majd, ám a bírósági tárgyalások egészen más irányt vettek.

A korabeli pszichiáterek szakvéleménye szerint Gein paranoid skizofréniában szenvedett; a valóságérzékelése annyira torz volt, hogy nem tudta felmérni tettei következményeit, így jogilag beszámíthatatlannak minősítették. Érdemes egyértelműsíteni, hogy ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki mentális betegséggel él, hanem azt, hogy a bűncselekmény elkövetésekor képtelen volt felismerni a tette veszélyességét, következményeit és képtelen volt önuralmat gyakorolni.

Külön érdekesség, hogy ez a minősítés rendkívül ritka a kriminológia történetében. A legismertebb sorozatgyilkosok — Ted Bundy, John Wayne Gacy vagy Jeffrey Dahmer — mind halálbüntetést vagy tényleges életfogytiglanit kaptak. Az amerikai bíróságokon évente nagyjából mindössze 30 esetben minősítenek valakit jogilag beszámíthatatlannak.

Geint először a Central State Hospital for the Criminally Insane nevű wisconsini intézetbe szállították, később pedig a Mendota Mental Health Institute lett a végleges otthona, ahol – csakúgy, mint gyermekkorától a farmon – elzárva élte a napjait haláláig.

A kezelőorvosok szerint Gein a mindennapokban meglepően engedelmes, csendes betegnek számított. Nem volt agresszív, nem keveredett összetűzésbe másokkal, inkább magába fordult. Bár a társadalom szemében ő volt a „plainfieldi hentes”, az intézet falain belül inkább szelíd, visszahúzódó páciensnek látták. Ez is jól bizonyítja azt, hogy Gein – és ebben nem különbözik a legtöbb ismert társától – nem tűnt gyilkosnak, nem viselkedett gyilkosként. és ezért volt képes hosszú éveken át titokban tartani nehezen felfogható tetteit.

Magukról az esetekről is csak ritkán beszélt, de amikor mégis, akkor is hűvös, tárgyilagos hangnemben, mintha nem lett volna tisztában a tettei és szavai súlyával. Az anyja alakja viszont végigkísérte: kezelőorvosai feljegyezték, hogy Augusta iránti megszállottsága sosem múlt el, gyakran hozta szóba, és továbbra is idealizálta anyját. A mentális állapota stabilizálódott annyiban, hogy hivatalosan már nem jelentett veszélyt a környezetére, de a társadalomba soha nem térhetett vissza. Ettől persze velünk maradt, hiszen a modern horror története nem lenne az ami Ed Gein nélkül.

Alig két évvel a letartóztatása után, már 1959-ben megjelent Robert Bloch – aki mindössze 60 kilométerre lakott Plainfieldtől, amikor az események történtek – Psycho című regénye, amelyből egy évvel később Alfred Hitchcock készített filmet. Norman Bates figurája – Anthony Perkins lenyűgöző alakításában – hozza talán a legközelebb Ed Gein karakterét: a magányos, halott anyja árnyékában élő férfiét, aki a külvilág előtt visszahúzódó és hétköznapi, retteg a nőktől és szajhának tartja őket. Bates motivációja az anyja iránti beteges kötődés, ezen felül, ahogy azt már említettük: „a légynek sem tudna ártani”, hiszen ő csak egy halkszavú, hétköznapi moteltulajdonos.

Tizenöt évvel később, 1974-ben Tobe Hooper A texasi láncfűrészes mészárlás című filmje egy új, sokkal véresebb szintre emelte Gein örökségét. A rendező nyíltan beszélt róla, hogy gyerekként képtelen volt kiverni a fejéből a plainfieldi gyilkos történetét.

1991-ben aztán Jonathan Demme A bárányok hallgatnak című alkotása bizonyította, hogy Ed története még évtizedek múltán is képes megdöbbenteni a közönséget. A Buffalo Bill néven ismert sorozatgyilkos-karakter ugyanis egyértelműen az ő örökségét hordozta: női testek bőrét használta fel, hogy átváltozzon valami mássá. A film – Anthony Hopkins és Jodie Foster főszereplésével – végül Hollywood egyik legnagyobb meglepetése lett, ugyanis 5 Oscart nyert.

Ahogy Harold Schechter, szerző fogalmazott:

A filmtörténet legnagyobb hatású horrorfigurái után most a televízió következik: Ryan Murphy veszi elő a klasszikus történetet. A Netflix Monsters antológiasorozatának harmadik évada, ami október 3-án debütált a Netflixen, ezúttal Ed Geinre fókuszál, és az előzetesek alapján annyi biztosra vehető, hogy a cselekmények valamelyest kötődnek majd a valósághoz, de fikciós elemekből sem lesz hiány. Sőt, ha az első két évadot vesszük alapul, valószínűleg ezek lesznek túlzásban, de így is egy izgalmas és sötét szériára számítunk, amely újabb generáció számára teszi fel a kínzó kérdést: meddig maradhat egy szörnyeteg észrevétlen?

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az évad főszereplője, Charlie Hunnam pánikba esett, amikor megtudta, hogy övé lett Ed Gein szerepe. Mint fogalmazott