Bruce Glikas/Getty Images
február 24., 2026  ●  Kultúra
Hamu és Gyémánt

Így óvja Daniel Radcliffe a fiát a Harry Potter világától

Radcliffe mindössze 11 éves volt, amikor belevágott a Harry Potter forgatásába, és néhány év alatt a világ egyik legismertebb gyerekszínészéből lett globális sztár. A filmsorozat nyolc része összesen több mint 7,7 milliárd dolláros bevételt termelt világszinten, a produkció pedig hosszú időn át egyet jelentett a főszereplő nevével.

Most, hogy már apa, egészen más szemmel néz erre a fajta hírnévre. A The New York Times-nak arról beszélt, hogy a kisfia egyelőre nem tudja, ki az a Harry Potter, és ő nem is szeretné, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. Elmesélte, hogy nemrég valaki odanyújtott neki egy DVD-t aláírásra, ami aztán napokig a konyhaasztalon maradt, és egy ponton a gyerek is ott téblábolt mellette. Radcliffe kíváncsiságból rákérdezett, felismeri-e a borítón, de a fia nem reagált rá, amit ő kifejezetten felszabadítónak érzett.

A színész azt mondta, ameddig csak lehet, szeretné megőrizni azt az időszakot, amikor otthon ugyanolyan apa lehet, mint bárki más. Úgy fogalmazott, amíg a fia nem lát benne semmi mást, csak a saját apját, addig ezt az állapotot a lehető legtovább fenn akarja tartani.

Az interjú közben gyorsan kiderül, hogy Radcliffe számára most a mindennapi, apró örömök a legfontosabbak. Mesélt arról, milyen könyveket szeret felolvasni a fiának, és külön kiemelte Dr. Seuss egyik klasszikusát, a One Fish, Two Fish, Red Fish, Blue Fish című kötetet.

Radcliffe az interjúban arról is őszintén vallott, hogy a filmsorozat után olyan helyzetbe került, amiben nagyon kevés színész találja magát fiatalon: megengedhette magának, hogy ne kényszerből válasszon munkákat, hanem pusztán azért, mert izgalmasnak tartja őket, vagy egyszerűen kedve van hozzájuk. Radcliffe számára ez a fajta „örömből dolgozás” lett az egyik legfontosabb minta, és ebből az is érthető, miért akarja a saját életében is minél tovább megtartani azt az időszakot, amikor a fia szemében nem ikon, hanem egyszerűen csak apuka.

Nyitókép: Daniel Radcliffe / Bruce Glikas/Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök