Cardi B az American Music Awardson.

A világ egyik legismertebb női rappere, Cardi B újabb EP-je (kislemez) lett gyémántlemez minősítésű, ezúttal a Maroon 5 nevű zenekarral közösen készített slágere érdemelte ki ezt az elismerést.


Alig egy héttel azután, hogy újabb Grammy-jelölést zsebelt be, a Recording Industry Association of America bejelentette, hogy Cardi B lett az első női rapper, akinek több kislemeze is gyémántlemez minősítést érdemelt ki.

Az amerikai előadónak először a Bodak Yellow című EP adott okot az ünneplésre, most pedig a 2018-as Maroon 5-kollaborációja, a Girls Like You miatt örülhetet, amely átlépte a 10 milliós eladási küszöböt.

Természetesen a hírt Cardi is bejelentette a Twitteren.

Hű, két gyémántlemezt kaptam! Köszönöm nagyon a @maroon5-nak, hogy bevettek, ez az a dal, amit minden alkalommal dúdolgatok a lányomnak. Örökké hálás leszek

– írta.


Cardi szereti felülmúlni önmagát és kollégáit is egyaránt. A tavalyi debütáló albuma, az Invasion of Privacy megdöntötte a Nicki Minaj által felállított Bilboard 200-as rekordot, ami a női rapperek leghosszabb ideig listavezető albumának csúcsát illeti. Ez a rekord (akkor) 124 hétig állt.

Alig egy héttel ezelőtt pedig ő lett az első női rapper, aki két különböző évtizedben is első helyezést ért el a Bilboard Hot 100-as slágerlistán.

Cardi minden bizonnyal továbbra is szárnyalni fog, mivel nemsokára debütál a régóta várt második albuma, de pontos megjelenési dátumot egyelőre nem tudni.

Forrás: Papermag

A figyelmetekbe ajánljuk