
Az 5 legjobb animesorozat a Netflixen, ami nem csak a műfaj rajongóit köti majd le
Eiichiro Oda mangája Guinness-rekorder a legtöbb példányban kiadott, egyetlen szerző által írt képregénysorozatok között. A történet középpontjában Monkey D. Luffy áll, egy fiú, aki arról álmodik, hogy a kalózok királya lesz, és megszerzi a legendás One Piece-kincset. Útja során hűséges legénységet toboroz, miközben új szövetségesekre és ellenfelekre bukkan a nyílt tengeren. A több mint ezer epizódot felölelő anime hatalmas univerzumot teremtett maga köré – nem csoda, hogy már élőszereplős feldolgozása is született belőle, ugyancsak a Netflixre.
A Death Note minden idők egyik legismertebb és legprovokatívabb animesorozata, amely egyszerre működik pszichológiai thrillerként és morális drámaként. A történet középpontjában Light Yagami, egy kiemelkedően intelligens középiskolás fiú áll, akinek a kezére jut a titokzatos Halállista. Ez egy természetfeletti füzet, amely bárkit képes megölni, akinek a nevét beleírják. Light célja nem kevesebb, mint egy új, „tökéletes” világ megteremtése. Terveibe azonban beleavatkzoik L nyomozó, kettejük összecsapása pedig a végletekig kiélezetté válik.
A Neon Genesis Evangelion 1995-ös bemutatkozásával azonnal korszakos jelenséggé vált, és még három évtizeddel később is őrzi legendás státuszát. A 26 részen át vezetett történet egy posztapokaliptikus Japánban játszódik, ahol tizenéves pilóták hatalmas robotok – az úgynevezett Evangelionok – segítségével veszik fel a harcot a rejtélyes Angyalok ellen. Hideaki Anno sorozata több rétegben is szórakoztató: egyrészt a csaták is rendkívül látványosak, emellett pedig mély pszichológiai és filozófiai értelmezéseket is kapunk. Az Evangelion nemcsak a világvége-hangulat és a bonyolult karakterdinamika miatt vált klasszikussá, hanem ikonikus zenéje révén is: érdekesség, hogy nyitódala, a Cruel Angel’s Thesis – a Netflix információi szerint – máig vezeti a japán karaoke toplistákat.
A sok klasszikus mellett íme egy megosztó széria is. Az Ōoku egy különleges alternatív történelmi sorozat, amely egy olyan feudális Japánban játszódik, ahol egy pusztító járvány csak a férfiakat sújtja, így a nők kerülnek a társadalom élére, ők válnak a hatalom és a döntések fő hordozóivá. Az Edo-kastély belső termei – azaz az Ōoku – ebben a világban férfiak lakóhelyévé alakulnak, akik a női sógun szolgálatára rendelve, szigorú szabályok között élik mindennapjaikat. A sorozat tele van hatalmi játszmákkal, udvari intrikákkal és tiltott érzelmekkel, így a klasszikus kosztümös drámák kedvelőinek kötelező néznivaló.
A Vampire in the Garden Ryôtarô Makihara mindössze öt részes animéje egy sötét, mégis gyönyörű világba kalauzol el minket. Az emberek és a vámpírok között dúló háború mindent felemésztett: az emberek feladták a zenét, a művészetet és minden örömöt, hogy erősebb harcosokká váljanak, míg a vámpírok egy gazdag, kifinomult kultúrát őriznek. Ebben a rideg közegben születik meg a történet központi barátsága egy fiatal lány és egy vámpír között, akik békésebb életre vágynak, és együtt vágnak neki az ismeretlennek. Lélegzetelállító vizuális élményt nyújt, és bár gyorsan végig tudjuk darálni a sorozatot, a látványa nagyon sokáig emlékezetünkbe ég majd.
Olvasd el ezt is!