kékszalag 2022
HG Média

Nagy a verseny az 50-es cirkálók között is

A CIRRUS III. szerint a holnap reggeli körülmények még okozhatnak meglepetéseket.

Az 50-es cirkálók között is nagy a verseny: Farkas János kormányost értük el, aki CIRRUS III-ról.

„Túlélték” az első órákat, sőt: elsőnek vették a kenesei bóját, ahol, a többi hajóhoz hasonlón egy jó fél órát töltöttek szélcsendben. Itt történt egy helycsere is, és – Farkas elmondása szerint – a második pozícióba csúsztak vissza.

Annyira azért nem aggódjak túl, hosszú még a verseny, és az időnek is örülnek.

A hullámok miatt a hajó azért rendesen dől, de ettől függetlenül „kellemes az idő”. Farkasék a délutáni előrejelzésektől nem aggódnak, sokkal „érdekesebbnek” találják a holnap reggeli körülményeket. Keszthelyig „rendben lesznek”, étellel felkészültek, babonából pedig nem kezdett esélylatolgatásba. Bíznak a jó eredményben.


A figyelmetekbe ajánljuk