agy

Ezért zsugorodott össze az emberi agy az elmúlt 30 ezer évben

A tudósok szerint az emberi agy zsugorodása testi változásokhoz köthető.


Korábban írtunk már arról, hogy az eddigi kutatások alapján az agy abszolút méretének nincs köze az intelligenciához. Az emberekről tudjuk, hogy különösen nagy az agyuk.

Az is elmondható, hogy testméretünk alapján nagyobb az agyunk, mint amire számítani lehetne, az evolúció során ugyanis figyelemre méltó módon bővült. Az emberi agy mérete megháromszorozódott a négymillió évvel ezelőtti állapotához képest.

Ahogy Maciej Henneberg neuroanatómus megjegyzi, nem vagyunk egyedül a drámai terjeszkedéssel, a lovak ugyanezen időszak alatt szintén háromszorosára növelték az agy méretét.

Történelmünk során ugyanakkor, amikor megnőtt a kognitív kapacitásunk, agyunk összezsugorodott. Az elmúlt 30 000 évben viselkedésünk drámaian összetetté vált, ami a civilizáció megszületéséhez vezetett.

Ebben az időszakban jelentős előrelépés történt az eszközök, a fegyverek, az építészet és a művészet terén.

Henneberg szerint a koponya mérete alapján úgy tűnik, hogy fajunk agya ebben az időszakban körülbelül 10 százalékkal csökkent.

Agyunk azért zsugorodhatott össze, mert az emberi test korábban nagyobb volt, és tudjuk, hogy az agy és a test mérete szorosan összekapcsolódik. Mivel testünk körülbelül 10 százalékkal kisebb, mint 30 000 évvel ezelőtt, valószínűleg agyunk vele együtt zsugorodott össze.

Miért lett kisebb a testünk? A kevesebb idegsejt és a kevesebb testtömeg együttesen alacsonyabb energiát használ fel. Kevesebb időt kellett szánni például az étel megtalálására.

Emellett az is elmondható, hogy több energia maradt a feltalálásra.

Kidolgoztunk egy összetettebb kultúrát, amely új információkat továbbított egyik generációról a másikra, így tartunk ma ott, ahol.

(Forrás: Psychology Today)

A figyelmetekbe ajánljuk