
UV lámpa, szakértők, odafigyelés. Többek közt ezek a kulcsszavak hangzottak el Megyesi Balázs műtárgyszakértő előadásán, amely május 19-én, hétfőn este teltház előtt zajlott le a VIRTU Étteremben.
május 23., 2025 ● Bódy Kolos
Honnan tudhatjuk laikusként, hogy egy adott műtárgy eredeti?
Bódy Kolos

„Kérjük, ne nyúljanak a kiállított tárgyakhoz!” – szinte minden múzeumban ez az első szabály, amit azonban nem mindenki tart be. Vannak, akik teljesen véletlen, míg mások puszta meggondolatlanságból tesznek tönkre évszázados, felbecsülhetetlen értékű műkincseket.
május 12., 2025 ● Turi Dániel
5 alkalom, amikor egyetlen mozdulattal milliós műtárgyakat…
Turi Dániel

A napokban új gazdára talált Gustav Klimt elveszettnek hitt festménye. A Bécsben elkelt remekműért 30 millió eurót, vagyis közel 12 milliárd forintot fizettek.
április 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Több milliárdért kelt el az elveszettnek hitt Klimt-festmény
Hamu és Gyémánt

Bár a múmiák kapcsán a legtöbbünknek az ókori Egyiptom jut először az eszébe, olykor érdemes emlékeztetnünk magunkat arra, hogy nem az észak-afrikai ország az egyetlen, ahol ilyen formán búcsúztak el hallottaiktól az emberek. Egy régóta zajló kutatás szerint például a chilei Atacama-sivatagban élő…
február 23., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A világ legősibb múmiái több ezer évvel idősebbek az…
Hamu és Gyémánt

1,7 millió dollárért, vagyis nagyjából 615 millió forintért vásárolták meg egy aukción azt az egyedülálló festményt, amelyet a liverpooli zenekar négy tagja közösen alkotott 1966-os japán turnéjuk során.
február 09., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Több száz millióért kelt el a festmény, amit a Beatles…
Hamu és Gyémánt

Nincs is alkalmasabb időszak a múzeumok tárlataiban való elmélyüléshez, mint a hideg téli délutánok vagy hétvégék. Alább pár olyan budapesti kiállítást mutatunk be röviden, amelyet mindenképp érdemes feljegyeznünk programként az év első hónapjára!
január 05., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 kiállítás Budapesten, amit ne hagyjunk ki 2024 januárjában
Hamu és Gyémánt

Újabb ellopott festményeket szerzett vissza a holland műkincsnyomozó, Arthur Brand. A mostani eset különlegessége abban reljlik, hogy mindehhez otthoni kanapéjáról is alig kellett felállnia.
október 22., 2023 ● Hamu és Gyémánt
39 millió forintot érő műkincsekkel kopogtak be a…
Hamu és Gyémánt

Rendhagyó kiállítás keretében ünnepli születésnapját a legrégebben jogfolytonosan működő magyar pénzügyi vállalat. A BÁV jogelődjét még Mária Terézia alapította, ez az eredeti dokumentum is megtekinthető, akárcsak a magyar koronázási palást egy darabja. A kiállítás széles körű összefogás keretében…
október 20., 2023 ● Hamu és Gyémánt
250 értéktárgy meséli el a 250 éves BÁV történetét
Hamu és Gyémánt

A Carnegie Museum of Art vezető restaurátora nemrégen egy 16. századi olasz festmény rendbehozatalán dolgozott, amit videón is rögzített. A Youtube-ra feltöltött felvételen jól látható, ahogy a különleges történettel bíró, felújított műtárgy a szakember segítségével gyakorlatilag új életre kell.
október 07., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Megdöbbentő, ahogy a restaurátor megtisztította ezt a 16.
Hamu és Gyémánt

Az Art Market Budapest jóvoltából néhány napra Budapest idén is Európa egyik legvonzóbb kortárs képzőművészeti találkozóhelyévé válik: 2022. október 6-9. között a vásár 30 országból érkező mintegy 120 kiállítója 500 feletti művész több ezer alkotásával várja a közönséget a Bálna Budapest épületének…
szeptember 20., 2022 ● Hamu és Gyémánt
Art Market Budapest 2022: a kortárs képzőművészet…
Hamu és Gyémánt

Sok olyan műtárgy még mindig sok ország múzeumi gyűjteményében található, amely valójában nem az övék. E műtárgyak egy részét vissza kellene juttatni eredeti országaikba, hogy helyreálljon a világ kulturális rendjének egyensúlya.
augusztus 26., 2022 ● Veres Szilárd
6 lopott műtárgy, ami még mindig nem került vissza eredeti…
Veres Szilárd