
Bűncselekmények elkövetésére buzdítás, sokkoló brutalitás, túlfűtött szexualitás vagy világvallások megsértése. Többek közt ezek azok az okok, amelyek már számos mozgókép elé gördítettek akadályt bemutatásukkor. Az értékes alkotások azonban mindig utat törnek maguknak, így bár az alábbi filmek…
augusztus 31., 2025 ● Bódy Kolos
5 filmklasszikus, amit megjelenése után egyből betiltottak
Bódy Kolos

A karácsonyt, vagyis Krisztus születésének napját a történelmi emlékek alapján már a negyedik századtól kezdve széles körben ünnepelték. Az évszázadok során aztán december 25-e vált az év egyik legfontosabb napjává, amit vallástól függetlenül világszerte nagy lakomákkal és ajándékozással töltenek…

Tom Hanks korunk egyik legnagyobb színésze, akinek a nevéhez számos sikerprojekt kötődött az elmúlt 40 évből. Előfordult azonban, hogy egyik filmje több országban is tiltólistára került.
november 10., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Hiába volt közönségsiker, Tom Hanks egyik filmjét több…
Hamu és Gyémánt

Ha a török gasztronómiára gondolunk, egyből a döner vagy a baklava juthat eszünkbe. Azonban létezik egy másik ikonikus fogás is, ez pedig nem más, mint a nyers húsból készült fasírt, azaz a çiğ köfte. Amennyire különlegesen hangzik, annyira veszélyes is ez az étel, épp ezért 2008 óta nem is…
szeptember 21., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Nálunk még mindig kapható a hazájában 16 éve betiltott…
Hamu és Gyémánt

A királyi rezidenciákon nem szolgálnak fel libamájat (foie gras-t) – erősítette meg a Buckingham-palota az állatvédőkhöz intézett levelében.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ezért tiltja be III. Károly a libamájat a királyi udvarban
Hamu és Gyémánt

