
Delphine LaLaurie a 19. századi New Orleans előkelő társaságának ismert alakja volt, aki fényűző vacsorákkal és elegáns estélyekkel fogadta illusztris vendégeit. A házának elzárt helyiségeiben azonban rabszolgasorban, láncon tartottak embereket, akiket éheztettek és…
2026. augusztus 3. ● Hamu és Gyémánt
Ártatlan úrinőnek tűnt, miközben rabszolgákat kínzott a…
Hamu és Gyémánt

Egy apró termetű ember áll a porondon, bő ruhát és hosszú szoknyát visel, a közönség pedig szájtátva bámulja. Mindeközben ő mosolyog, integet, néhány egyszerű szót ismételget. Ő Schlitzie, akiből előbb cirkuszi látványosság, majd a korai hollywoodi aranykor egyik…

Két férfi egymással szemben, feszült másodpercek, majd egyetlen vezényszó és két lövés. A filmekben gyakran ennyiből áll egy párbaj, a valóságban azonban szigorú szabályok és hosszadalmas előkészületek vezettek addig, hogy valaki meghúzhassa a ravaszt a viktoriánus kori…
2026. augusztus 2. ● Bódy Kolos
Nem a gyilkosság volt a cél: így zajlott egy pisztolypárbaj…
Bódy Kolos

VI. Károly egyszer karddal támadt saját katonáira, máskor pedig azt állította, hogy nem ő Franciaország királya. Később attól rettegett, hogy a csontjai üvegből vannak, ezért merevítőket varratott a ruhájába, nehogy összetörjön. Orvosai végül egy ma is…
2026. augusztus 2. ● Hamu és Gyémánt
A koponyafúrás és az ördögűzés sem segített az őrült…
Hamu és Gyémánt

Négy és fél év után ölti újra magára pókruháját Tom Holland. Az új film tovább szövi és mélyíti az előző három rész történetét: a lendületes akciójelenetek és szórakoztató egysorosok mellé minden eddiginél komorabb dráma társul.
2026. augusztus 1. ● Bódy Kolos
Lehet-e boldog egy szuperhős? Kritika a Pókember: Vadonatúj…
Bódy Kolos

Ha ma belépünk egy középkori várba, tekintetünk főleg a vastag kőfalakra, a tornyokra és a védművekre szegeződik. Pedig akad egy részlet, amely első pillantásra alig tűnik fel, mégis rengeteget elárul arról, hogyan éltek évszázadokkal ezelőtt. A várak…
2026. augusztus 1. ● Hamu és Gyémánt
10 méter magasan lógtak a várfalból a középkori vécék
Hamu és Gyémánt

Egy uralkodó szerelmi botránya önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy hónapokig beszédtéma maradjon az udvarban. Ha viszont a szifilisz is megjelent a háttérben, a következmények messze túlmutattak a pletykákon: egyetlen fertőzés veszélybe sodorhatta a dinasztia jövőjét…
2026. augusztus 1. ● Oláh-Bebesi Borbála
A szifilisz végigsöpört a királyi udvarokon, és átírta…
Oláh-Bebesi Borbála

Klasszikus zene a Duna közelében, szakrális koncertszínház egy ferencvárosi templomban, autentikus japán teaszertartás és a fotótörténet ritkán látható pillanatai várnak ránk augusztus első napjaiban. 4+1 budapesti programot válogattunk össze, az ingyenes szabadtéri koncerttől a…
2026. július 31. ● Oláh-Bebesi Borbála
4+1 program augusztus első napjaira, hogy tartalmasan…
Oláh-Bebesi Borbála

Három boszorkány lebeg az éjszakai égbolton, közöttük egy szenvedő férfitest látható. Állapotát rejtély övezi: nem tudni, él-e még, elrabolták-e, vagy éppen egy rítus áldozatává válik. A földön két alak próbál menekülni a…

Ali Mahmud már puszta jelenlétével is feltűnést keltett a 20. század eleji Magyarországon. Az afrikai származású férfi később annyira kötődni kezdett új hazájához, hogy mindenáron harcolni akart az első világháborúban.
2026. július 31. ● Bódy Kolos
Magyar lányért vonult háborúba a Monarchia egyetlen afrikai…
Bódy Kolos

Egy Los Angeles-i háziasszony 1947. január 15-én a cipészhez indult hároméves lányával, amikor egy üres telken egy fehér alakra lett figyelmes. Először eldobott kirakati babának hitte, közelebbről nézve viszont kiderült, hogy egy fiatal nő holtteste fekszik a földön. Az…
2026. július 30. ● Oláh-Bebesi Borbála
Kettévágva találtak rá a 22 éves Fekete Dáliára…
Oláh-Bebesi Borbála

Különleges mérföldkőhöz érkezik idén a HAVASI produkció, hiszen koncertjeinek össznézőszáma átlépi az egymilliót. Ez az eredmény önmagában is kivételes teljesítmény, Havasi Balázs szerint azonban még csak a kezdet, hiszen az általa megálmodott művészeti projekt a…
2026. július 30. ● Hamu és Gyémánt
Közel húsz év, egymillió eladott koncertjegy – Egy magyar…
Hamu és Gyémánt

Az interneten évek óta keringenek Tadzs al-Szaltáne fényképei, amelyeken bajusza és összenőtt szemöldöke különösen feltűnő. A 19. századi Perzsiában ezek a vonások a női szépségideál részét képezték, a hercegnő köré később azonban egy ennél…
2026. július 30. ● Hamu és Gyémánt
Bajusza és összenőtt szemöldöke miatt rajongtak a perzsa…
Hamu és Gyémánt

Egy felborult csónak, háborgó víz és a távolban alig kivehető part. Michael Rockefeller két üres üzemanyagkannát kötött magára, majd azt mondta társának: „Azt hiszem, sikerülni fog.” A 23 éves férfi ezután a vízbe ugrott, és úszni kezdett. Többé…

45 évvel ezelőtt, 1981. július 29-én Károly herceg és Lady Diana Spencer kimondta a boldogító igent a londoni Szent Pál-székesegyházban. A világ egy modern tündérmesét látott: aranyozott hintót, több mint hétméteres uszályt és egy ragyogó…
2026. július 29. ● Oláh-Bebesi Borbála
Károly az esküvő előtt pár órával közölte Dianával, hogy…
Oláh-Bebesi Borbála

Észak-Korea hegyei között működik egy hatalmas fogolytábor, ahová embereket tárgyalás nélkül, sokszor valamelyik családtagjuk feltételezett bűne miatt hurcolnak el. A 14-es tábor lakói éhezés, kényszermunka és állandó erőszak között élnek, miközben…
2026. július 29. ● Hamu és Gyémánt
Ahonnan szinte senki nem jut ki élve: ilyen Észak-Korea…
Hamu és Gyémánt

Winston Churchill napirendje a második világháború éveiben aligha hasonlított egy mai életmód-tanácsadó ideális rutinjára. Reggel hígított whiskyvel indított, napközben pezsgőt ivott, estére pedig előkerült a brandy vagy a konyak, miközben tea és kávé…
2026. július 28. ● Oláh-Bebesi Borbála
Töménytelen alkohol és koffein tartotta ébren Winston…
Oláh-Bebesi Borbála

Néhány órával korábban még elegáns rózsaszín kosztümjében integetett a dallasi tömegnek, estére azonban férje vére és agyszövete borította Jackie Kennedy azóta ikonikussá vált ruháját. Az amerikai first lady John F. Kennedy meggyilkolása után nem volt…
2026. július 28. ● Oláh-Bebesi Borbála
Férje agya és vére borította Jackie Kennedy ruháját, ő…
Oláh-Bebesi Borbála

VIII. Henrik páncéljai nem kizárólag az angol király termetéről és egykori erejéről árulkodnak. Több fennmaradt darab ágyékrészén is hatalmas szeméremtok látható, egyikük tömege pedig megközelíti a másfél kilogrammot. A feltűnő páncélelem valóban…
2026. július 28. ● Hamu és Gyémánt
VIII. Henrik másfél kilós szeméremtokkal hangsúlyozta…
Hamu és Gyémánt

A guillotine-ról legtöbben a francia forradalomra gondolunk, pedig még a 20. században is tömegesen használták. A náci Németország fallbeil nevű kivégzőgépe alacsonyabb és könnyebb volt, valamint gyorsabban működött francia elődjénél. Nem látványos…
2026. július 27. ● Oláh-Bebesi Borbála
A német guillotine kisebb volt a franciánál, mégis…
Oláh-Bebesi Borbála

Kim Jodzsong sokáig csak árnyékként tűnt fel Kim Dzsongun mögött: iratokkal a kezében, fél lépéssel a diktátor mögött, mintha csak a protokoll része lenne. Ma már Észak-Korea egyik legfélelmetesebb politikai hangja: a Kim-dinasztia belső köréhez tartozik, és gyakran ő mondja ki…
2026. július 27. ● Hamu és Gyémánt
Észak-Korea legfélelmetesebb nője: Kim Dzsongun húga a…
Hamu és Gyémánt

Egy esküvő, tizenöt gyermek és egy családfa, amely néhány nemzedék alatt szinte önmagába fordult. Mária Anna bajor hercegnő utódai Európa legfontosabb trónjaira kerültek, a dinasztikus sikernek viszont súlyos ára volt. A közeli rokonok között újra és…
2026. július 27. ● Hamu és Gyémánt
Mária Anna bajor hercegnő házassága generációkra megátkozta…
Hamu és Gyémánt

Egy terem tele főurakkal, feszült tárgyalás, csillogó övek, nehéz köpenyek és komoly politikai vita. Aztán egyetlen reccsenés, és az egész társaság eltűnik a padló alatt. Az 1184-es erfurti latrinakatasztrófa minden idők egyik legbizarrabb középkori tragédiája lett:
2026. július 26. ● Oláh-Bebesi Borbála
A történelem legbizarrabb tragédiája: amikor 60 nemes…
Oláh-Bebesi Borbála

Fiatal, vidékről érkezett lányként ment hozzá a párizsi irodalmi élet nála jóval idősebb alakjához, és eleinte talán azt hitte, férje a tehetségét is becsülni fogja. Henry Gauthier-Villars azonban az írásait, a nevét és a sikereit is kisajátította. Colette…
2026. július 26. ● Oláh-Bebesi Borbála
Férje bezárta és erőszakkal kényszerítette írásra, később…
Oláh-Bebesi Borbála

Freddy Krueger több mint másfél évtized után visszatérhet a mozivászonra: készül a Rémálom az Elm utcában új feldolgozása. A főszereplőt egyelőre nem választották ki, filmes körökben viszont máris felmerült egy meglepő név. Egyes találgatások szerint a csíkos…
2026. július 26. ● Oláh-Bebesi Borbála
Ő lehet a tökéletes Freddy Krueger? Új Rémálom az Elm…
Oláh-Bebesi Borbála

Kolumbusz nem azért hajózott nyugatra, hogy bebizonyítsa: a Föld gömbölyű, és a penicillint sem egy megpenészedett szendvicsnek köszönhetjük. A történelem tele van olyan történetekkel, amelyeket annyiszor hallottunk már, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni őket. Pedig…
2026. július 25. ● Oláh-Bebesi Borbála
6 híres történelmi tévhit, amit még ma is rengetegen…
Oláh-Bebesi Borbála

Matt Damon otthon hiába Oscar-díjas filmsztár, az egyik lánya gondoskodik arról, hogy véletlenül se szálljon a fejébe a siker. Isabella ugyanis csak akkor hajlandó megnézni apja valamelyik filmjét, ha előtte azt hallotta róla, hogy kifejezetten rosszul…
2026. július 25. ● Oláh-Bebesi Borbála
Matt Damon lánya egyetlen feltétellel hajlandó megnézni…
Oláh-Bebesi Borbála

A brit királyi családban még egy egyszerű üdvözlésnek is megvan a maga pontos koreográfiája. Meghan Markle pedig könnyen olyan helyzetben találhatja magát, amely aligha tartozna a kedvencei közé. Ha Vilmos herceg egyszer trónra lép, a sussexi hercegnének a királyi…
2026. július 25. ● Hamu és Gyémánt
Ezt kellene tennie Meghan Markle-nek, ha Katalin királyné…
Hamu és Gyémánt

Tíz évig tartó ostrom, párbajozó hősök és egy hatalmas faló, amelynek gyomrában görög harcosok várják, hogy leszálljon az éj. Homérosz Iliásza és Odüsszeiája több mint két és fél évezrede formálja azt, ahogyan Trójára gondolunk. A híres…
2026. július 24. ● Oláh-Bebesi Borbála
A trójai faló legendája: mi igaz a híres történetből?
Oláh-Bebesi Borbála

Matt Damon elsőként a feleségével akarta megosztani, hogy megkapta Odüsszeusz szerepét Christopher Nolan monumentális filmjében. Luciana Barroso azonban éppen egy videóhívásban ült, ezért a színész következőként Ben Afflecket tárcsázta. Mire a felesége…
2026. július 24. ● Oláh-Bebesi Borbála
Matt Damon felesége helyett Ben Afflecknek újságolta el…
Oláh-Bebesi Borbála