
Quentin Tarantino híres arról, hogy nem szenved önbizalomhiányban. Persze érthető, hogy nem szerénykedik a kultikus rendező, hiszen már két Oscar-díjat is elnyert a legjobb forgatókönyvért. A Slash Film most rábukkant egy interjúra, amiben Tarantino kifejti: jó lenne, ha egyszer majd róla neveznék…
2024. november 19. ● Hamu és Gyémánt
Quentin Tarantino úgy érzi, az egyik Oscar-kategóriát…
Hamu és Gyémánt

Eddigi története egyik legnehezebb évén van túl a brit királyi család: a família két magasrangú tagját is rákkal diagnosztizálták az idén, miközben nemrégiben a királynő is komoly mellkasi fertőzéssel küzdött, Harry pedig egyre komolyabb konfliktusokba keveredett a szeretteivel. A Marie Claire…
2024. november 19. ● Turi Dániel
Soha nem állt még ilyen közel egymáshoz Károly király és…
Turi Dániel

A film készültekor még bőven feltörekvő színész rekordmagas fizetésért cserébe vállalta el a szóban forgó szerepet, mely a bemutató után óriásit bukott. Law egy visszatekintő interjúban elárulta, miért nem bánja, hogy nem lett sikeres az alkotás, ahogy Hollywood működéséről is szót ejtett.
2024. november 18. ● Hamu és Gyémánt
Még Jude Law is úgy érzi, hogy túl sok pénzt kapott ennek a…
Hamu és Gyémánt

Még csak novembert írunk, ám sokan máris azt latolgatják, vajon mennyi esély van arra, hogy Harry herceg és felesége Angliában tölti a karácsonyt. A pontos terveikről egyelőre nincs hír, ám a királyi család szakértői elárulták, miért gondolják úgy, hogy a herceg Meghan nélkül érkezik majd az…
2024. november 17. ● Hamu és Gyémánt
Harry herceg felesége, Meghan hercegné nélkül vehet részt a…
Hamu és Gyémánt

Nicole Kidman gyakorlatilag mindent elért a karrierje során, amiről egy színésznő álmodhat: egy Oscar-, és öt Golden Globe-díj, valamint számtalan felejthetetlen szerep övezi a több évtizedes pályafutását. Azt azonban kevesen tudják, hogy Kidman az egyik legsikeresebb filmjét alig akarta…
2024. november 17. ● Turi Dániel
Oscar-jelölést hozott neki, mégsem akarta elvállalni ezt a…
Turi Dániel

Csak kevesen ismerik Malmesburyi Eilmer történetét, aki a középkorban nagyszabású tervvel állt elő: repülni szeretett volna. Bár az általa épített szerkezet impozánsnak számított, talán nem olyan meglepő, hogy nem járt túl sok sikerrel. A korból fennmaradt feljegyzéseknek köszönhetően idézzük fel…
2024. november 17. ● Hamu és Gyémánt
Már 900 évvel a Wright testvérek előtt is próbálkoztunk a…
Hamu és Gyémánt

A Harry Potter-rajongók már alig várják, hogy 2026 legyen, hiszen a tervek szerint ekkor mutatja be az HBO a varázslótanoncról szóló vadonatúj sorozatát, ami a hírek szerint hét évadon keresztül szórakoztatja majd a közönséget. Bár egyelőre nem sok mindent lehet tudni az érkező szériáról, az…
2024. november 16. ● Turi Dániel
Ekkora beleszólása van J. K. Rowlingnak a készülő Harry…
Turi Dániel

25 film, 6 címszereplő és 6 Oscar-díj: egyelőre ez a mérlege a James Bond-sorozatnak, amelynek eddigi utolsó részét három évvel ezelőtt, 2021-ben láthattuk a mozikban, Daniel Craig főszereplésével. Köztudott, hogy a brit színész nem vállalja többé a titkosügynök szerepét, de hogy ki lesz az új…
2024. november 16. ● Turi Dániel
Súlyos követelményeknek kell megfelelnie az új James Bondnak
Turi Dániel

Annak ellenére, hogy a Marvel hivatalosan még meg sem erősítette, hogy készül a harmadik Fekete Párduc-film, Denzel Washington már most arról számolt be, hogy a rendező külön szereppel készül neki a folytatásban. Az Oscar-díjas színész a szuperhősmozis szerepén túl arról is pletykált, hogy milyen…
2024. november 15. ● Hamu és Gyémánt
Denzel Washington pletykál: szerepelni fog a Fekete Párduc…
Hamu és Gyémánt

Katalin hercegné az év elején jelentette be, hogy rákkal küzd. Hónapokkal később elárulta, hogy véget ért a kemoterápiás kezelése, sőt nemrég még egy nyilvános eseményen is részt vett. A brit királyi palota szakértője azonban arról beszélt, hogy egyik üzenetével Katalin megszegte a protokollt.
2024. november 15. ● Hamu és Gyémánt
Katalin hercegné megszegte a királyi protokollt, amikor…
Hamu és Gyémánt

A történelemben megannyi király nemcsak politikai döntéseik miatt váltak híressé, hanem őrült viselkedésüknek és furcsa tetteiknek köszönhetően. A királyok és császárok, akik hatalmukkal gyakran mások életét és sorsát formálták, nem mindig bizonyultak stabil vezetőknek. Így hat olyan uralkodót…
2024. november 14. ● Hamu és Gyémánt
6 kegyetlen uralkodó, akinek birodalmában nem szívesen…
Hamu és Gyémánt

38 embert gyanúsítanak azzal, hogy Európa-szerte részt vettek egy olyan bűnszervezetben, amelynek célja többek között Banksy, Pablo Picasso és Andy Warhol hamis műveinek előállítása és értékesítése volt – jelentették be a napokban az olasz hatóságok.
2024. november 14. ● Hamu és Gyémánt
215 millió dolláros európai műkincshamisító hálózatot…
Hamu és Gyémánt

A népszerű regényeiről ismert Stephen King mostanában gyakran fejti ki a véleményét egy-egy filmről, legutóbb például elárulta, melyik horrorfilmet tartja a leghátborzongatóbbnak. Egy bejegyzésében azt is elmondta, melyik az egyetlen film, amit egész egyszerűen nem volt képes végignézni a moziban.
2024. november 13. ● Hamu és Gyémánt
Stephen King egyetlen mozivetítésről sétált ki életében…
Hamu és Gyémánt

Az otthoni filmezés és sorozatnézés költségeit az elmúlt években rengetegen játszották ki jelszómegosztással, ugyanis az összes platformon lehetőség volt arra, hogy egy előfizetés használatával akár öt-hat különböző fiókot is létrehozzunk. Ez értelemszerűen komoly bevételkiesést jelent a cégeknek…
2024. november 13. ● Hamu és Gyémánt
Újabb streamingszolgáltató akadályozhatja meg a…
Hamu és Gyémánt

A walesi herceg és hercegné az idei szezonban különösen sokat szerepeltek a címlapokon, most pedig ismét ők kerültek a középpontba, hiszen Katalin ismét megjelent egy nyilvános eseményen.
2024. november 13. ● Hamu és Gyémánt
Katalin hercegné legújabb szereplése fontos mérföldkő a…
Hamu és Gyémánt

A Squid Game alkotója, Hvang Donghjok bevallotta: nyolc vagy kilenc fogát vesztette el a Netflix valaha készült egyik legsikeresebb sorozatának munkálatai során.
2024. november 12. ● Hamu és Gyémánt
Annyira stresszes volt a Squid Game forgatása, hogy a…
Hamu és Gyémánt

A televíziós szakma egyik legfontosabb éves seregszemléjén, a MIPCOM Cannes-on tartották a tízrészes Hunyadi-tévésorozat világpremierjét. Október 22-én az első epizód teltházas vetítésén a sorozat alkotói, producerei, valamint magyar és nemzetközi szereplői is rész vettek.
2024. november 12. ● Hamu és Gyémánt
Így mutatták be a Hunyadi-tévésorozatot Cannes-ban
Hamu és Gyémánt

Az Egyesült Királyságban régóta komoly viták övezik a monarchia intézményét: jelenleg azonban a többség, egészen pontosan a népesség 62 százaléka támogatja a királyi családot. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy Vilmos és Katalin egy teljesen új generációt képviselnek a famíliában és sokkal…
2024. november 12. ● Turi Dániel
Vilmos herceg elmagyarázta, miért veszi lazán a királyi…
Turi Dániel

Harminckét évvel ezelőtt, 1992-ben mutatták be az Apáca show című filmet, ami nemcsak a kritikusok, de a nézők tetszését is azonnal elnyerte. Olyannyira, hogy egy évvel később be is mutatták a folytatását, hamarosan pedig egy harmadik rész is a mozikba kerülhet – ám immár az egyik főszereplő…
2024. november 11. ● Turi Dániel
Maggie Smith halála miatt csúszik az Apáca show folytatása
Turi Dániel
2024. november 11. ● Hamu és Gyémánt
Katalin hercegné egy több mint százéves karácsonyi szokást…
Hamu és Gyémánt

Válogatásunkban hat olyan kivételes parfümöt mutatunk be, amelyek mind stílusosak, személyesek és különleges meglepetést nyújtanak bármilyen alkalomra. Legyen szó kifinomult vagy merész aromákról, ezek az illatok minden ízlést és egyéniséget kiegészítenek.
2024. november 11. ● Hamu és Gyémánt
6 különleges parfüm, ami akár ajándéknak is tökéletes lehet
Hamu és Gyémánt

Tom Hanks korunk egyik legnagyobb színésze, akinek a nevéhez számos sikerprojekt kötődött az elmúlt 40 évből. Előfordult azonban, hogy egyik filmje több országban is tiltólistára került.
2024. november 10. ● Hamu és Gyémánt
Hiába volt közönségsiker, Tom Hanks egyik filmjét több…
Hamu és Gyémánt

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Vilmos herceg az utóbbi időben – tőle szokatlan módon – rendszeresen szakállal jelenik meg a nagyközönség előtt. Sokak szerint a walesi herceg azért növesztette meg az arcszőrzetét, hogy egy határozottabb, bölcsebb uralkodó képét alakítsa ki magáról a brit lakosság…
2024. november 10. ● Turi Dániel
Sírásban tört ki Sarolta hercegnő … miután meglátta Vilmost…
Turi Dániel

Clint Eastwood és Spike Lee saját jogukon kerültek be Hollywood legjobb rendezői közé, akiknek a filmjeit nemcsak a rajongók, de a kritikusok is jellemzően kitörő lelkesedéssel fogadják. Azt azonban kevesen tudják, hogy Eastwood és Lee egymásról már közel sincs ennyire jó véleménnyel: a két rendező…
2024. november 9. ● Turi Dániel
Clint Eastwood és Spike Lee kapcsolata annyira rossz volt…
Turi Dániel

A történelem hemzseg a különös törvényektől. Ezek olyan szokásokat tiltottak, amelyeket ma már a világon mindenki természetesnek vesz. Ezekből ismertetünk most össze pár egészen megdöbbentő példát.
2024. november 9. ● Hamu és Gyémánt
5 mindennapi szokás, amiért a múltban súlyos büntetést…
Hamu és Gyémánt

Az idei évben egymást érik azok a brit királyi családról szóló hírek, amelyek komoly aggodalomra adnak okot. Alighogy februárban Károly király bejelentette, hogy a rák egy meg nem nevezett fajtáját diagnosztizálták nála, márciusban Katalinról derült ki, hogy szintén daganatos megbetegedéssel küzd.

2022-ben egy olyan fiatal nő maradványaira bukkantak Lengyelországban, akit közössége vámpírnak tartott, most pedig a szakértők sikeresen rekonstruálták az arcát.
2024. november 8. ● Hamu és Gyémánt
Régészek egy 400 éves „vámpírnő" arcát rekonstruálták
Hamu és Gyémánt

Az életrajzi filmek újra aranykorukat élik Hollywoodban: az elmúlt években a filmvászonra vitték többek közt Amy Winehouse, Elvis és Freddie Mercury életét is, hamarosan pedig a poplegenda, Michael Jackson sikerekkel és tragédiákkal tarkított kerek 50 évét láthatjuk a mozikban.
2024. november 8. ● Turi Dániel
Hivatalos: ekkor mutatják be a Michael Jackson életéről…
Turi Dániel

A Legendás állatok és megfigyelésük 3 után borúsnak tűnt a Harry Potter-filmek jövője, ám a Warner Bros. szerint elkerülhetetlennek tűnik a folytatás. Az HBO közelgő Harry Potter-remake-je talán újra fellendíti a varázsvilág sikerét, hiszen a televíziós közeg lehetővé teszi az írók számára, hogy…
2024. november 7. ● Hamu és Gyémánt
Újabb Harry Potter-film? A rajongók reménye valóra válhat
Hamu és Gyémánt

A történelmi ismereteink szerint közel 60 ezer embert végezhettek ki Európában az 1600-as és 1700-as években, miután boszorkánysággal vádolták meg őket. Az eddigi tudásunk szerint Angliában utoljára 1685-ben ítélték halálra valakit ilyen vádakkal. Ám a legújabb kutatások szerint a nő, Alice Molland…
2024. november 7. ● Turi Dániel
1685-ben halálra ítélték, Anglia utolsó „boszorkánya" mégis…
Turi Dániel
