
Charlize Theron igazán elhivatott a mesterségével szemben, így tudja megformálni az olyan megterhelő szerepeket, mint a Pszichoanyu és A szörny.
2023. augusztus 26. ● Kovács Emese
Charlize Theron ezt az egy dolgot már soha többet nem tenné…
Kovács Emese

Kevés olyan fontos és maradandó szereposztási döntés van a filmtörténelemben, mint az, hogy Sean Connery James Bondot alakította a sikerszéria első részében, az 1962-es Dr. No-ban. A kémkarakter első megtestesítője, az akkoriban még nem túl ismert skót színész azonban két feltételt szabott, ami…
2023. augusztus 25. ● Hamu és Gyémánt
Sean Connery csak ezzel a két feltétellel vállalta el James…
Hamu és Gyémánt

Szeretjük az önéletrajzokat, mert ablakot nyitnak számunkra rendkívüli tetteteket végrehajtó, csodált személyek gondolataiba és tapasztalataiba, és általuk a történelem és a kultúra kritikus pillanatait kicsit az ő szemszögükből nézhetjük.
2023. augusztus 25. ● Kovács Emese
7 önéletrajzi könyv, ami maradandó nyomot hagy benned
Kovács Emese

Ha van valami, amit Christopher Nolan az eddigi filmjeivel megmutatott, akkor az az, hogy folyamatosan fejlődik.
2023. augusztus 24. ● Kovács Emese
Nolan az Oppenheimer kedvéért még a saját szabályait is…
Kovács Emese

A sorozat egyik főszereplőjének, a Rachelt alakító Jennifer Anistonnak akadt egy nehezítő körülmény, amelyet hamar meg kellett oldania, hogy szerepelhessen a szériában.

Lajos herceg, Sarolta hercegnő és György herceg a hírek szerint nem ehetnek együtt szüleikkel, Katalin hercegnével és Vilmos herceggel az ünnepek és hivatalos vacsorák alatt.
2023. augusztus 23. ● Kovács Emese
Vilmos és Katalin gyerekei nem ehetnek a szüleikkel − ez az…
Kovács Emese

Banksy családon belüli erőszakról festett, Valentin-napi smink című köztéri falfestményét árverésre bocsájtják.
2023. augusztus 23. ● Hamu és Gyémánt
Hamarosan akár a miénk is lehet ennek a 8 millió dolláros…
Hamu és Gyémánt

Akár rettegsz a nyár végétől, akár nem, az ősz már a nyakunkon, vele együtt pedig a legújabb trendek is, amelyekkel érdemes feldobnod ruhatáradat!
2023. augusztus 22. ● Hamu és Gyémánt
5 trend, amivel igazán divatos lehetsz 2023 őszén
Hamu és Gyémánt

Azt gondolhatnánk, hogy a zeneipar két legnagyobb sztárja, Freddie Mercury és Michael Jackson útjai valamikor keresztezték egymást, és a világ egyik legjelentősebb duettjét alkották meg. Nos, korántsem. Bár útjaik valóban keresztezték egymást, az ígéretesnek tűnő kollaboráció nem egészen úgy…
2023. augusztus 22. ● Hamu és Gyémánt
Miért nem akart Freddie Mercury Michael Jacksonnal dolgozni?
Hamu és Gyémánt

A Bridgerton-rajongók már teljesen ki vannak éhezve 3. évadra. Akárcsak Lady Whistledown, ők is mohó információszomjjal rendelkeznek, ezért minden apró részletet felcsipegetnek, amit csak lehet: legutóbb például ezt.
2023. augusztus 22. ● Kovács Emese
Új elmélet kapott szárnyra a Bridgerton család 3. évada…
Kovács Emese

Természetesen a színészeknek is megvannak a kedvenc, illetve kevésbé kedves pillanataik egy forgatásról. Daniel Radcliffe pedig elárulta, hogy melyik jeleneteket utálta csinálni a Harry Potterben.
2023. augusztus 21. ● Hamu és Gyémánt
Daniel Radcliffe ezeket a jeleneteket utálta forgatni a…
Hamu és Gyémánt

A szobanövények a légtisztító hatásuk mellett még rengeteg más egészségügyi előnnyel rendelkeznek: segíthetnek csökkenteni a stresszt, növelheti a hatákonyságot és javíthatják a hangulatot. Ráadásul esztétikai szempontból sem elhanyagolhatók, hiszen a szobanövények színt és életet kölcsönöznek a…
2023. augusztus 21. ● Hamu és Gyémánt
Növényt tartanál, de félsz, hogy megölöd? 4+1 tökéletes…
Hamu és Gyémánt

Augusztus 15-én töltötte be 73. életévét Anna hercegnő, III. Károly egyetlen lánytestvére. A születésnap alkalmából pedig a sajtó összeszedett néhány, az évek során tett izgalmas nyilatkozatát. Az egyik ilyenben Katalin hercegné generációjáról mondott érdekes gondolatokat.
2023. augusztus 20. ● Hamu és Gyémánt
Anna hercegnő szerint ez okozza a legnagyobb kihívást…
Hamu és Gyémánt

Jennifer Aniston a ’90-es évek második fele óta Hollywood egyik legfényesebb és legismertebb sztárjaként tartják számon, köszönhetően elsődlegesen a Jóbarátok című kultsorozatnak. Sokaknak talán a Családi üzelmek vagy a Kellékfeleség jut eszébe mint legikonikusabb moziszerepei. A színésznő azonban…
2023. augusztus 19. ● Hamu és Gyémánt
Nem a Jóbarátokban eljátszott szerepére a legbüszkébb…
Hamu és Gyémánt

A jelenlegi brit uralkodó manapság már elég komoly ember, de a sajtó nem felejt. Ennek hála van rá bizonyítékunk, hogy fiatalabb korában sokszor volt humoros kedvében. Ilyen alkalom volt például a család 1980-as svájci síelése.
2023. augusztus 19. ● Hamu és Gyémánt
III. Károly király egyszer egy műorrra és bajusszal jelent…
Hamu és Gyémánt

Még meg sem jelent a Bridgerton 3. évada, a rajongók máris rengeteg érdekes elméletet osztottak meg vele kapcsolatban.
2023. augusztus 18. ● Kovács Emese
A Bridgerton család: a rajongók már sejtik, mi lesz a 3.
Kovács Emese

Alkotás közben megszűnik körülöttük a világ. Olyannyira átjárja őket a „flow”, hogy mire elkészülnek egy képpel, úgy érzik, mintha eggyé válnának vele. Mint mondják: valójában ők maguk is egy festményben élnek. Soós Nóra szerint férje, Győri Márton képei olyanok, mint egy vers, amelyben a líraiság…
2023. augusztus 18. ● Hamu és Gyémánt
„Az életünk kiterjesztett festészet” Soós Nórával és Győri…
Hamu és Gyémánt

Sosem tudjuk meg biztosan, hogy miért, de az abszolút hatalommal rendelkező vezetőknek – szinte kivétel nélkül – mindig akadt egy rögeszméje, ami teljesen megőrjítette őket. Íme négy a történelem legismertebb diktátorainak legbizarrabb szenvedélyei közül.
2023. augusztus 18. ● Hamu és Gyémánt
Fagyi, Winnetou, öltönyök – 4 diktátor és furcsa rögeszméik
Hamu és Gyémánt

Roman Polanski kétségkívül a filmművészet egyik megosztó zsenije, akinek nevéhez korszakalkotó drámák, vígjátékok és thrillerek fűződnek. A rendező 90 éves lett.
2023. augusztus 18. ● Kovács Emese
90 éves lett Roman Polanski − a botrányos rendező 6 legjobb…
Kovács Emese
2023. augusztus 17. ● Hamu és Gyémánt
Ezek a világsztárok vesznek részt a hollywoodi sztrájkban
Hamu és Gyémánt
2023. augusztus 17. ● Hamu és Gyémánt
1 hónappal a bemutató után az Oppenheimer még mindig képes…
Hamu és Gyémánt

Azt követően, hogy Harry herceg és Meghan Markle úgy döntöttek, hogy távoznak a királyi családból, elmesélték, hogyan is néz ki életük a színfalak mögött.
2023. augusztus 17. ● Hamu és Gyémánt
Katalin soha nem fogja Meghannek megbocsátani ezt a lépést
Hamu és Gyémánt

Robert De Niro napjaink egyik legbefolyásosabb hollywoodi alakja és a filmipar megkerülhetetlen ikonja. A veterán színész ma ünnepli 80. születésnapját, mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt, amiket eddig lehet, hogy nem tudtál róla.
2023. augusztus 17. ● Hamu és Gyémánt
A tökéletességre törekvő félénk zseni – Robert De Niro 80…
Hamu és Gyémánt

Bármilyen civilizáció is él majd a Földön 6000 év múlva, ízelítőt kaphat a múltból a világ legnagyobb időkapszulájának köszönhetően, amelyet közel 100 évvel ezelőtt zártak le.
2023. augusztus 16. ● Hamu és Gyémánt
A világ legnagyobb időkapszuláját még 6000 évig nem nyitják…
Hamu és Gyémánt

Apróságnak tűnhet, de a filmekben gyakran okkal választanak ki egy-egy ruhadarabot, mivel a szín- és stílusváltások a forgatókönyv szavain túl többet elárulhatnak arról, hogy a karakterek milyen hangulatban vannak. Ez alól a Margot Robbie által alakított Barbie ruhatára sem kivétel.
2023. augusztus 16. ● Hamu és Gyémánt
Barbie-film: Margot Robbie sárga ruhájának mélyebb…
Hamu és Gyémánt
2023. augusztus 16. ● Hamu és Gyémánt
Már Taylor Swiftről is tanulhatunk az egyetemeken
Hamu és Gyémánt

Sokan csak fejben „jegyzetelik le" a történeteiket, pedig érdemes lenne ténylegesen tollat, ceruzát vagy éppen billentyűzetet ragadni, és valóban feljegyezni a személyes élményeket, például egy naplóba. A naplóírásnak rengeteg fajtája, és még annál is több pozitívuma van a személyiségünkre:
2023. augusztus 16. ● Hamu és Gyémánt
Te sem írsz naplót? Mutatunk 5+5 okot, amiért érdemes…
Hamu és Gyémánt

A Netflix fiókmegosztási korlátozása pénzügyileg igencsak bejött a vállalatnak, most pedig úgy néz ki, hogy a legtöbb streamingszolgáltató is ezt a példát követi. Jövőre a Disney+ felhasználói számíthatnak hasonló lépésekre.

Az utóbbi években felkapott – a Trónok harca, a Narcos és a The Last of Us sorozatokból is ismert – színész pár kollégájával szerette volna meglátogatni azt az angliai kiállítást, ahol több műtárgy is őt ábrázolta vagy éppenséggel róla szólt. A szándék megvolt, azonban egy apró ok miatt már nem…
2023. augusztus 15. ● Hamu és Gyémánt
Pedro Pascal megnézett volna magáról egy kiállítást, de…
Hamu és Gyémánt
2023. augusztus 15. ● Hamu és Gyémánt
Kiderült, miért fogják megváltoztatni György herceg nevét
Hamu és Gyémánt



