1964. június 18-án fekete és fehér polgárjogi aktivisták együtt ugrottak a floridai St. Augustine egyik motelének medencéjébe. A Monson Motor Lodge uszodája akkor még kizárólag fehér vendégeket fogadott, a tiltakozók éppen ezért döntöttek úgy, hogy fellépnek a szegregációs szabályokkal szemben. Az akció az úgynevezett St. Augustine Movement része volt, amelyhez Martin Luther King Jr. is csatlakozott, és amelynek célja a város közintézményeinek és szolgáltatásainak deszegregációja volt.
Az akció egyik leghíresebb fotóján a motel vezetője, James Brock látható, aki úgy próbálta rávenni a tüntetőket a távozásra, hogy sósavat öntött a medencébe. Bár a víz mennyisége ellensúlyozta a sav hatását, a látvány és maga a szándék így is sokkoló volt. A tiltakozók nem hagyták el azonnal a medencét, a rendőrök pedig rövidesen közbeléptek és több résztvevőt letartóztattak.
Az 1916 szeptemberében, a somme-i offenzíva idején készült fényképen több katonát láthatunk egy lövészárokban, így a bal alsó sarokban ülő alakot talán nem is szúrnánk ki rögtön. A hátborzongató mosoly és a nehezen értelmezhető, merev arckifejezés láttán azonban biztos nem tudjuk majd levenni róla a szemünk. A felvételt gyakran a „shell shock”, vagyis a háborús idegösszeomlás egyik legismertebb képi megjelenítéseként emlegetik, bár a képen szereplő férfi pontos állapotáról nem maradt fent bizonyíték.
A shell shock vagyis tüzérségi sokk kifejezést az első világháborúban kezdték használni azokra a katonákra, akik remegéstől, zavartságtól, rémálmoktól, bénulástól vagy érzékszervi zavaroktól szenvedtek. A hosszú tüzérségi támadások, a folyamatos életveszély és a lövészárkok embertelen körülményei katonák százezreit sodorták pszichés teljesítőképességük határára. A korszak hadvezetése ezt sokszor gyengeségnek vagy gyávaságnak tekintette, és voltak, akiket dezertálás vagy engedetlenség miatt el is ítéltek. Csak később vált világosabbá, hogy ezek a tünetek a háborús trauma súlyos következményei.
1929 karácsonya előtt Charles Davis Lawson és családja műtermi fényképet készíttetett az észak-karolinai Germantonban. Lawson az alkalomra új ruhákat is vásárolt feleségének és gyermekeinek, ami egy szerény dohánytermesztő család esetében szokatlan kiadásnak számított. A portrén a szülők és gyermekeik rendezett sorban ülnek és állnak, látszólag semmi sem utal arra, hogy néhány nappal később tragédia következik be.
Karácsony napján a család 17 éves lánya, Marie éppen süteményt készített, amikor két testvére, Carrie és Maybell elindult, hogy meglátogassák a nagynénjüket és nagybátyjukat. Lawson azonban a pajta mögött várta őket egy megtöltött puskával, ahol előbb lelőtte, majd bántalmazta a két lányt, holttestüket pedig a pajtában rejtette el. Ezután visszament a családi házhoz, ahol meggyilkolta 37 éves feleségét, Fannie-t, majd Marie-t, valamint két fiát, Jamest és Raymondot is. Végül a mindössze négyhónapos Mary Lou nevű kislányával is végzett.
A mészárlást egyedül a legidősebb fiú, a 16 éves Arthur élte túl, mert apja már előző este elküldte otthonról. Amikor hazatért, ő riasztotta a környékbelieket, Lawson után pedig hajtóvadászat indult. Nem sokkal később lövést hallottak egy közeli erdőből, ahol a férfit holtan találták, mellette néhány levéllel. A helyszínen látható lábnyomok arra utaltak, hogy egy fa körül járkált fel-alá, mielőtt öngyilkos lett.
A gyilkosság indítékát sokáig homály fedte. Évtizedekkel később egyes családtagok azt állították, hogy Lawson vérfertőző kapcsolatot tartott fenn 17 éves lányával, Marie-val, aki teherbe is eshetett tőle. Ezt soha nem sikerült teljes bizonyossággal igazolni, de sokan úgy vélik, hogy a családfő ezért követte el a borzalmakat.
1972. október 13-án az Uruguayi Légierő 571-es járata navigációs hibák miatt lezuhant az Andokban. A gépen 45-en utaztak, köztük az Old Christians Club rögbicsapat játékosai, barátaik és családtagjaik. A balesetet 33-an túlélték, közülük azonban mindössze 16-an tértek haza, ugyanis sérüléseik, lavinák és az extrém hideg újabb áldozatokat követelt.
A túlélők ráadásul a zuhanás után súlyos problémákkal szembesültek: nem volt megfelelő ruházatuk, felszerelésük és elég élelmük sem. Amikor világossá vált számukra, hogy a mentőcsapatok feladták a keresést, a helyzetük reménytelennek tűnt. Az éhezés miatt végül úgy döntöttek, hogy elhunyt társaik testéből esznek, hogy életben maradhassanak. Később többen hangsúlyozták, hogy erre kizárólag a túlélés miatt volt szükség, hozzátéve, hogy társaik közül többen még életükben hozzájárultak ahhoz, hogy haláluk után egyenek a testükből.
A roncsok mellett készült fénykép már a mentés után készült. Megmenekülésük Nando Parrado és Roberto Canessa vállalkozásának köszönhető, akik megfelelő hegymászófelszerelés nélkül indultak el a hegyeken át segítségért. Tíznapos gyaloglás után chilei emberekbe botlottak, és 72 nappal a katasztrófa után végül megkezdődhetett a túlélők kimentése.
Az 1945-ben készült fényképen Harold Agnew amerikai fizikus látható egy dobozzal, amely a később Nagaszakira ledobott Fat Man atombomba plutóniummagját tartalmazta. A felvétel azért különösen nyugtalanító, mert hétköznapi jelenetnek tűnik, amelyen egy férfi mosolyog, miközben utólag már tudjuk, hogy a kezében lévő anyag néhány héten belül történelmi pusztításhoz járul majd hozzá.
Agnew már a Manhattan-terv kezdeti szakaszában részt vett az atomfegyver fejlesztésében. 1942-ben Chicagóban az első önfenntartó nukleáris láncreakció létrehozásánál is ott volt, majd 1943 és 1945 között Los Alamosban dolgozott. A Trinity-kísérlet idején már Tinian szigetére tartott a Project Alberta tagjaként, amely az atombombák végső összeszereléséért felelt. Agnew a hirosimai bombázás küldetésén is részt vett tudományos megfigyelőként, ahol a lökéshullám nagyságát mérte és filmfelvételt készített a robbanásról.
A Fat Man plutóniummagja körülbelül 6,2 kilogrammot nyomott, átmérője nagyjából 9 centiméter volt. Ennek csak egy része hasadt el a robbanás során, mégis olyan energiát szabadított fel, amely körülbelül 21 ezer tonna TNT erejének felelt meg. Hirosima és Nagaszaki bombázása azért példa nélküli, mert addig és azóta sem vetettek be nukleáris fegyvert háborúban.
Olvasd el ezt is!