Megnyitott London első jéghegyszállodája

Megnyitott London első jéghegyszállodája

Egyedülálló épületet húztak fel London belvárosában

Már idén szeptemberben megnyílik a 350 szobás, ötcsillagos butikszálloda, aThe Londoner. Az eredeti tervek szerint már a múlt nyáron átadták volna, de a pandémia miatt mindez értelmetlen lett volna. A hotel különlegessége, hogy hatszintes földalatti alagsorával a világ egyik legmélyebb szállodája, amely egyben London első „jéghegy-szállodája" is

A becenevet természetesen azért kapta, mert a földszint fölött az épület csúcsa látszódik a további szintek pedig a mélybe épültek.

A London szívében található 16 emeletes szállodában a szobákért éjszakánként minimum 400 angol fontot, nagyjából 170 ezer forintot kell majd fizetni. A The Londoner hat étteremmel és bárral, mozival, edzőteremmel és egy külön welnessemelettel is várja a vendégeket. Utóbbiban egy 25 méteres medence és egy privát gyógyfürdő is megtalálható.

Szórakozni pedig a 600 négyzetméteres bálteremben és The Residence nevű klubban lehet, ahol saját whisky-szoba is megtalálható. Aki a legnagyobb lakosztályra vágyna, az keresse a 200 négyzetméteres, panorámás kilátással rendelkező Tower Penthouse duplex szobát. De a szálloda nem csupán szállóvendégeket fogad: az éttermek és a kávézók többsége nyilvános lesz.

(Evening Standard)


A figyelmetekbe ajánljuk