
Európa legolcsóbb síparadicsomai, ahol akár napi 20 ezer forintból is kijövünk
Aki rendszeresen jár síelni, az pontosan tudja, hogy a havas lejtők öröme gyakran komoly kiadásokkal jár. Szerencsére azonban vannak olyan síterepek a kontinensen, ahol korrekt körülmények között sportolhatunk úgy, hogy közben a pénztárcánkat is kímélhetjük.
A síszezon közeledtével sokan már most elkezdik tervezni a téli kiruccanást, az egyik legfontosabb kérdés pedig az, vajon mennyibe is fog kerülni a síelés. A számolgatás nem véletlen, hiszen az árak az utóbbi években jelentősen emelkedtek: a Euronews szerint például Olaszországban, a Dolomitok térségében akár 40 százalékkal is többet fizethetünk idén, mint 2021-ben.
Bulgária gyakran szerepel a megfizethető síhelyszínek toplistáin, ami nem véletlen: a Rila-hegységben található Borovec például december 15-ig 52 euróért, azaz alig több mint 20 ezer forintért kínálja a felnőtt napijegyet. Az 58 kilométernyi pályával rendelkező központ a kisebbek közé tartozik, de hóviszonyai megbízhatóak. Oktatásra és felszerelésbérlésre is van lehetőség: egy kétnapos csomag 220 euró (kb. 85 ezer forint), ami tartalmazza a síbérletet, a felszerelést és napi négy óra oktatást.
A Pirin-hegység szívében fekvő Bansko szintén kedvező árai miatt vált népszerűvé. Bár a 2025-ös szezon pontos jegyárai még nem ismertek, tavaly a felnőtt napijegyek 56 euróba (21 500 forintba) kerültek. A teljes szezonbérlet ára 869 euró (336 ezer forint), 75 év felett pedig mindössze 51 euró. A szállások árai szintén kedvezőek: apartmanokat már 30 eurótól (11 500 forinttól), négycsillagos hoteleket pedig 50 eurótól (19 ezer forinttól) találunk.

A Pireneusokban található Andorra a kontinens legmagasabban fekvő fővárosával, Andorra la Vellával büszkélkedhet, és nem véletlenül vált a síelők egyik kedvencévé: a Vallnord régióban, a Pal Arinsal pályáin egy napijegy ára mindössze 52 euró körül alakul, írja a Drive. A 63 kilométernyi síterepen kezdők és haladók egyaránt találnak megfelelő lejtőket, Arinsal környékén pedig egy elismert síiskola is működik. A magasabban fekvő szakaszok elérik a 2500 métert, így a jó minőségű hó garantált.

Egyre népszerűbb úti cél a Kaukázusban fekvő Grúzia, ahol a természetes hó és a baráti árak ideális kombinációt jelentenek. A Gudauri síközpontban egy napijegy ára 25 euró (9600 forint), míg 200 euróért (77 ezer forintért) olyan szezonbérletet válthatunk, amellyel az ország összes pályáját használhatjuk. A felszerelésbérlés napi 22 euró (8500 forint) körül alakul, ami szintén rendkívül kedvező, és bár az infrastruktúra valamivel puritánabb, mint Nyugat-Európában, a 2000–3000 méteren fekvő pályákon mindig bőséges a hó, a kilátás pedig páratlan.

Olvasd el ezt is!